Szerző: Gálffy Csaba

2011. március 30. 12:32

Perrel fenyegetik az Amazont a lemezkiadók

Nem egyeztetett az Amazon a zeneiparral a felhő-alapú zenei szolgáltatás beindítása előtt, a kiadók ezért most perrel fenyegetik a társaságot. Az Amazon szerint semmilyen licencre nincs szükség a felhasználók által feltöltött tartalom visszajátszásához, a kiadók azonban ezt másképp látják.

Mint arról beszámoltunk, a héten új, egyelőre csak Amerikában elérhető szolgáltatásokat indított az Amazon. A Cloud Drive és Cloud Player lényege, hogy a felhasználó feltölti a fájljait, illetve zenéit az Amazon szervereire, majd azokat bárhonnan elérheti, ahol internetes kapcsolat van. A zenék esetében a megoldás még szebb, feltöltés-letöltés helyett streamelhetjük is a számainkat.

Nem másolás

Ez utóbbin találtak fogást a zenekiadók, állításuk szerint a zenestreameléshez külön licencre van szüksége az Amazonnak, az nem elegendő, hogy a felhasználók a zenét már egyszer megvették. A vita néhány óra alatt gyorsan elmérgesedett, az Amazon váltig állítja, hogy neki semmi köze sem a zenefájlokhoz, sem ahhoz, hogy a felhasználók mit csinálnak vele, a zenekiadók pedig eljutottak oda, hogy perrel fenyegetnek, amennyiben az Amazon nem köt külön szerződést velük.

A kiadók érvelésének alapja, hogy az Amazon streaming-alapú hozzáférést biztosít a nála megvásárolt zenéhez, ez pedig nem tartozik bele az 'eladás' szigorú licencelési feltételeibe. A vásárlás ténye interneten megvásárolt zene, például az MP3 formátumú fájlok esetében a zenefájl helyi tárhelyre törénő másolását jelenti. Ebbe a definícióba valószínűleg nem tartozik bele a streaming szolgáltatás, így jogi szempontból lehetséges, hogy a kiadóknak adna igazat a bíróság.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Kérdéses továbbá, hogy a pereskedésre amúgy is hajlamos zeneipar hogyan tolerálja azt, hogy az Amazon szervereire feltöltendő, majd onnan visszahallgatott zene sok esetben nem legális forrásokból származik. Kritikus esetben az is elképzelhető, hogy bírósági idézés nyomán az Amazonnak kötelessége kiadni a feltöltött állományokat, amelyekről legtöbb esetben megállapítható, hogy a feltöltő (akinek kilétéről az Amazon szintén sok adattal rendelkezik) milyen forrásból jutott a zenéhez. A kérdés a felhasználók jelentős részének kritikus lehet, a feltöltéssel ugyanis saját bűnösségüket igazolhatják a kiadók felé.

Precedens lehet

Az Amazon Cloud Player rendkívül gyorsan lépett piacra, miközben az Apple és a Google hasonló szolgáltatásai még mindig csak készülnek. Lehetséges, hogy míg ez utóbbi kettő állóháborúba keveredett a kiadókkal a licencelési kérdésekről, addig az Amazon átvágta a gordiuszi csomót és a kiadókkal való konzultálás nélkül indította be a szolgáltatását. Az Amazon-kiadók meccs eredménye így valószínűleg a másik két szolgáltatásra is komoly hatással lesz, miközben a Google és az Apple tehetetlenül figyel a partvonalról.

A képhez tartozik az is, hogy az Amazon Cloud Player nem az első visszastreamelő szolgáltatás. A szinte egy éve indult mSpot ugyanis az Amazonhoz hasonlóan licencmentesen játssza vissza a feltöltött zenéinket, ezt a szolgáltatást azonban a kiadók nem fenyegették perrel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról