Szerző: Folyó Gergely

2011. február 18. 13:21

Örökre kitiltja a Sony a feltört PlayStation 3-akat

A Sony nem tud mit kezdeni a PlayStation 3 törésével, de a tőle telhető legjobb módon igyekszik megvédeni a felhasználóit a hacket használó csalóktól. A gyártó közleménye szerint kitiltják a PlayStation Networkről a hackereket.

Tilos a módosítás

A Sony PlayStation 3 védelmét végérvényesen megtörték, s bár a másolt játékok és a homebrew alkalmazások futtatását már nem tudja megakadályozni a Sony, azzal a lehetőséggel élni fog, hogy a hacket használó játékosokat kitiltsa a PlayStation Networkről. A japán gyártó közleményben jelentette be, hogy a hackerek által módosított firmware-ek használata tilos a konzolon, aki mégis így tesz, megsérti a PS3 rendszerszoftver licencmegállapodását, a PlayStation Network felhasználási szerződését, illetve a szolgáltatás közösségi etikai kódexének előírásait is.

A törés használatával a PS3 garanciája elveszik, a kalózszoftverek futtatása szerzői jogokat sért, ezek fényében pedig a Sony jogosult arra, hogy örökre kitiltsa a hackelt szoftver felhasználóit a PlayStation Networkről és a Qriocity szolgáltatásból. A gyártó a figyelmeztetés után azonnal megkezdte a “tisztogatásokat”, egy népszerű hackerfórumon több felhasználó is beszámolt arról, hogy kitették őket a hálózatból. A Sony egyébként a közleményben azt is megjegyezte: ha valaki eltávolítja az átalakított eszközöket és kalózszoftvereket a konzoljáról, akkor elkerülheti a kitiltást.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A módszer korántsem ismeretlen, a konkurens Microsoft már évek óta bannolja az Xbox Live-ról a módosított (flashelt) Xbox 360 konzolokkal játszókat. A redmondiak először 2007-ben jelentették be, hogy “felhasználóik és partnereik védelmében” ki fogják tiltani a kalózokat a rendszerből. A banhullám 2009 novemberében - ekkor jelent meg a Call of Duty: Modern Warfare 2 - érte el a csúcspontját, akkor megközelítőleg egymillió játékosnak függesztették fel végérvényesen a hozzáférését ilyen okokból. Bár léteznek trükkök a Microsoft monitorozásának kijátszására, sok kalóz elköveti azt a szarvashibát, hogy már akkor elkezd online játszani egy-egy játékkal, mielőtt az hivatalosan boltokba került volna.

A csalók tönkreteszik másik játékát

Bár a tiltás ellenére a másolt játékok még mindig játszhatók maradnak a PS3-on, a hackerek a többjátékos módhoz nem fognak tudni hozzáférni. Igaz, ez éppen elegendő a Sony számára, a csalásokat is előszeretettel használó kalózok ugyanis sokszor mások játékát is tönkreteszik azzal, hogy automata célzást vagy wallhacket vetnek be tisztességes ellenfeleikkel szemben, ráadásul olykor még maradandó károkat is tudnak okozni például a statisztikák átirásával. A bannal történő fenyegetés ugyan félmegoldásnak tűnhet, de ennél jobb eszköz nem áll a Sony rendelkezésére a kalózkodás visszaszorítására.

A PlayStation 3 a szokásosnál tovább bírta a hackerek támadásait, igaz, még így is maradt idő, amit a gyártónak védekezéssel kell töltenie. A Sony tíz évre tervezett a 2006 óta kapható konzollal, és mint arra Kaz Hirai, a Sony Computer Entertainment elnök-vezérigazgatója is rávilágított, egyelőre a közeljövőben nem is szeretnének a PlayStation 4-gyel foglalkozni. A vállalat minden energiájával a PS3-ra és az NGP-re, illetve a két rendszer integrációjára koncentrál még akkor is, ha esetleg van fogalmuk arról, hogy merre tart majd a következő generáció.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról