Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Szegény Sonyt a jen is húzza

Gálffy Csaba, 2011. február 03. 11:42
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Kifejezetten egészséges lábakon áll a Sony - derül ki a japán elektronikai cég pénzügyi jelentéséből. A játékok rendkívül jól mentek, a tévépiacon kirobbant árverseny viszont visszavetette a cég lendületét. A jen még mindig túl erős, ennek ellenére szépen nyereséges a japán óriás.

Bár Japán exportra termelő gazdaságát továbbra is sújtja a nemzetközi pénzpiacok mozgása, a Sony elmúlt években végrehajtott reformjai beértek, egy időben a PlayStation 3 platformmal. A konzolra végre hatalmas számban fogynak a játékok, így a kezdeti bukdácsolás után elkezdte nyomtatni a pénzt az ágazat. Az óriáscég az év folyamán gyorsított ütemben szervezte ki a tévés üzletágát, ami a számokat látva nem csoda: a koreai és japán gyártók között gyilkos árverseny bontakozott ki, az outsourcing pedig csökkenti a költségeket és versenyképesebbé teszi a Bravia tévéket. A Sony Ericsson (vékony) nyereségével pedig végre minden üzletág átkerült a pozitív oldalra.

Gyorsít a konzol

A lassan négy éves Playstation 3 a legjobb korszakába lépett: a hardvert már nyereségesen lehet adni, így felpörgette a gyártást a Sony. A pénzügyi év folyamán 14,4 millió PS3 fogyott, a karácsonyi szezonban azonban már nem ment el annyi, mint egy évvel azelőtt, 6,5 helyett csak 6,3 millió fogyott, ugyanannyi mint Xbox 360-ból.  A hardvernél is fontosabb tényező a játékeladás, a platformra 2010 márciusa óta több mint 147 millió játékot vásároltak, ennek majdnem 40 százalékát a legutolsó, karácsonyi negyedévben. A hagyományosan erős utolsó három hónap során így 57,6 millió játék fogyott, szemben az előző ünnepi szezon 29,3 milliós eladásával.

A PSP és a PS2 eladásai is meglepően magas számokat mutatnak. Magukból a konzolokból 3,6 illetve 2,1 fogyott az utolsó negyedévben, játékszoftverből pedig 16,5 illetve 5,3 millió. Bár a logika azt diktálná, hogy a tíz éves PS2 "szavatossága" már lejárt, az év folyamán eladott 18,6 millió darab azt mutatja, hogy a fogyasztók még mindig imádják.

A konzolos üzletág nem csak a darabszámokban, hanem a nyereség dolgában is szépen muzsikált. A negyedév folyamán a forgalom ugyan 7,4 milliárd dollárról 6,9 milliárdra esett, a nyereség azonban több mint megduplázódott, 238 millióról 559 millió dollárra nőtt). A Sony saját számolása szerint ugyanakkor a konzolos üzletág mintegy 248 millió dollárt veszített a túl erős jen miatt, a pénzügyi piacok anomáliái tehát a profit harmadát elvitték.

Stabil a konzumer piac

A Sony hagyományosan erős a konzumelektronikai termékek piacán. Az utolsó negyedév a cég számára is a tévékről szólt, 7,9 millió darabot adtott el, szemben a 2009-es 5,4 millióval. Eközben nőttek a videokamerák és kompakt fényképezőgépek eladásai is, utóbbiakból 7,5 millió ment el, míg egy éve 6,5 millió. A számítógépes üzletág is gyarapodott, 2,3 millióról 2,7 millióra növelte a leszállított VAIO PC-k számát. A szórakoztatóelektronikai termékek összesen 13,3 milliárd dollár forgalmat hoztak a negyedév során, ez minimális növekedés a 2009-es 12,8 milliárdhoz képest. A profit azonban jelentősen esett, köszönhetően a tévés üzletág elpárolgó eredményhányadának.

A Sony teljes negyedéves forgalma 27 milliárd dollár volt, a üzemi eredmény pedig 1,6 milliárd dollár. A profithoz a fent említett két nagy ágazat mellett némileg hozzájárult a zenés és a mozis divízió is, ezek rendre 57 millió illetve 238 milliós profitot hoztak.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.