:

Szerző: Bodnár Ádám

2011. január 20. 09:58

Nyereséget hozott az Android a Sony Ericssonnak

Bejött a felső kategóriás androidos okostelefonok felé mozdulás a Sony Ericssonnak, a sorozatos veszteségek után a japán-svéd vegyesvállalat némi profitot tudott felmutatni a decemberben véget ért pénzügyi negyedévben, noha piaci részesedésének jó részét elvesztette.

Mindössze 11,2 millió mobiltelefont adott el a negyedik negyedévben a Sony Ericsson, szállításai éves összehasonlításban 23 százalékkal csökkentek. A felső kategóriás okostelefonok felé fordulás azonban meghozta a várt eredményt és hosszú idő után végre némi nyereséget termelt a cég.

A mobilgyártó forgalma csupán 1,52 milliárd euró volt a negyedik negyedévben, ez 13 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban. A belépő kategóriás készüléke hanyagolása azonban sikerült, a cég által eladott készülékek száma csökkent, de az értékük nőtt. A Sony Ericsson mobilok átlagos eladási ára 136 euró volt a negyedév során, míg egy évvel korábban 120 euró. A drágább, nagyobb nyereséggel értékesített készülékek sikerének köszönhetően a vállalat jelképes, 8 millió eurós profitot tudott kimutatni, szemben az egy évvel korábbi 167 milliós veszteséggel.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Intő jel azonban a Sony Ericsson számára, hogy a harmadik negyedévhez képest az átlagos eladási ár 12 százalékkal csökkent, ami azt mutatja, az okostelefonok-piacán is nagyon erőssé kezd válni az árverseny. A vállalat a csökkenést emellett a termékmix kedvezőtlen alakulásával, valamint az árfolyamhatással magyarázza. A Sony Ericsson becslései szerint a mobiltelefonok piaca a negyedik negyedévben érdemben nem változott 2009-hez képest, a svéd-japán cég részesedése 5-ről 3 százalékra csökkent.

Ha az egész évet nézzük, a Sony Ericsson mobiltelefon-eladásai 57 millió darabról 43,2 millióra estek vissza, bevétele 6,8 milliárd euróról 6,3 milliárdra csökkent, nettó eredménye azonban 119 millió euróról 146 millióra emelkedett.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról