Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Új logót kapott a HTML5

Dojcsák Dániel, 2011. január 18. 16:56
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A W3C szerint a web már régen túlnőtt azon a korszakán, hogy a HTML egyszerűen a weboldalak nyelve legyen, mára már inkább egyfajta jármű, amin az online alkalmazások, a szórakozási és egyéb interaktív lehetőségek "utaznak".

A remények szerint a logó növeli majd a közérdeklődést és a kíváncsiságot az új szabvánnyal és az újraértelmezett webbel kapcsolatban, sőt a W3C annyira komolyan gondolja az imázskampányt, hogy már márkázott pólókat, kitűzőket és matricákat is szívesen látna ebből. “A specifikáción való munkálkodás, a tesztek és a fejlesztőknek készített hasznos tartalmak mellett igyekszünk növelni az érdeklődést is a W3C technológiája iránt, s népszerűsítjük a HTML5 befogadását szolgáló ügyeket” - mondta Ian Jacobs, a W3C szóvivője.

Popularizálódik a HTML5

Tény, hogy az átlagemberek nagyon kis része képes értelmezni, hogy mit is jelent pontosan a HTML5, de érdemes lehet elmagyarázni a kívülállóknak is egy bizonyos mélységig, s ha más nem, egy értelmezhető csomagolásba kell helyezni a “Hypertext Markup Language” következő verzióját. A logó egy univerzálisan használható vizuális elem lesz, ami a webes technológiák egy széles körét szeretné összefogni, s felismerhetővé tenni. A HTML5 mellett a CSS3 (Cascading Style Sheets), SVG (Scalable Vector Graphics) és a WOFF (Web Open Font Format) is beletartozna az új, Superman-logóra hajazó képi világra. A fő logó mellett a W3C bemutatott további ikonokat, amiket a fenti technológiák által használt specifikus képességeinek jelzésére lehetne használni.

A W3C új kommunikációja szerint a jövőben nem erőltetik, hogy a különböző technológiákat minden esetben nevükön nevezze a szakma, hanem egy ernyő alá vonnák be az összes releváns fogalmat. Ez egyértelműen jót tesz a laikus megértésnek, viszont sok webes szakember problémának látja, hogy nem a jól körülírt, precíz terminusokat szeretné használni a jövőben a szabványért felelős konzorcium. Viták alakultak ki ezzel kapcsolatban, s például Bruce Lawson, az Opera egyik munkatársa javasolta, hogy a HTML5 helyett egy új mozaikszót vezessenek be: A NEWT, azaz new exciting web technologies (új, izgalmas webes technológiák) kevésbé lenne félrevezető, mintha az egyik szabványt ragadnánk ki zászlóvivőnek.

Vannak szkeptikusok

Lawson az új logót jó dolognak tartja, de csalódott amiatt, hogy CSS3-at beolvasztaná a W3C a fogalom alá egy sor másik technológiával együtt. Az Apple viszont már közel egy éve túllépett ezen az elvi kérdésen, s HTML5 Showcase néven hozott létre egy felületet, ahol az összes fent említett vívmány helyet kapott, sőt, valójában az Apple demója inkább egy CSS3 demonstráció, s alig van köze a HTML5 képességekhez.

A felhasználói oldalról viszont jogos az igény, hogy nem szeretnének az emberek megtanulni tucatnyi hosszú mozaikszót. A marketingrészlegek pedig, legyen szó éppen webes fejlesztésről, vagy kozmetikumokról, minden esetben túlegyszerűsítenek. A probléma természetesen elvi, hiszen attól, hogy a külön nevek eltűnnek, maga a technológia megmarad, s maximum a fejlesztők egy szűk része érzi majd kellemetlenebbül magát amiatt, hogy nem tudja tömören megfogalmazni, hogy miről beszél éppen.

A W3C közgyűlés egyelőre még nem fogadta el hivatalosan az új dizájnt, de amint a közösség tagjai rábólintanak, élesben is feltűnhet majd. Bizonyára lesznek ellenkezők, de a Microsoft például már befogadta egyes termékeiben, s az idő múlásával bizonyára egyre többen lesznek az igenlők listáján. További információk a W3C hivatalos oldalán találhatóak.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.