Licenceléssel ügyeskedik az Oracle
A múlt heti tranzakciófeldolgozási rekord publikálása előtt az Oracle frissítette processzormag licencfaktorait is, aminek célja a saját hardvereladások előnyhöz juttatása. A licencköltségekkel történő játék műszakilag indokolatlan.
Múlt héten publikálta az Oracle a valaha készített legnagyobb és legértelmetlenebb TPC-C mérést, amely az üzleti szerverek tranzakciófeldolgozási kapacitásának iparágilag elfogadott benchmarkja. Az eredmény egyben a Niagara processzorcsalád legújabb, T3 jelű tagjának debütálását is jelentette ebben a versenyszámban, aminek alkalmából az Oracle felhelyezte azt a licencelési táblázatára, a szintén frissen bejelentett Fujitsu SPARC64 VII+ chipek mellett.
Az Oracle több licencelési modellt alkalmaz szoftvereire, ezek közül az egyik a processzoralapú licencelés, amelyet kifejezetten olyan esetekben javasol, amikor a felhasználók száma magas, vagy körük nem behatárolható. Ebben a modellben a szerverben vagy annak egy hardveres partícióján található processzormagok száma alapján kalkulálja ki a licencdíjat az Oracle, ugyanakkor az egyes platformok jelentős architekturális és gazdaságossági különbségek kiegyensúlyozására úgynevezett licencfaktorokat alkalmaz, mintegy súlyozásként.
Az x86 processzorokra például magonként 0,5 licencet kell vásárolni, míg az IBM Power7 chipeknél a magasabb teljesítményszint és alacsonyabb értékesítési volumenen amortizált költségek együttes hatása miatt ennek dupláját, magonként 1 teljes licencet. Ez utóbbit természetesen indokolja az is, hogy a Power platformon nincs sokkal olcsóbb Windows és Microsoft SQL szerver, és a "fapados" nyílt forráskódú, még sokkal alacsonyabb költségű adatbázis-kezelők is gyenge jelenléttel bírnak. Összességében az Oracle processzormag licencfaktorai többnyire a feltételek kiegyenlítése irányában hatottak, tükrözve a műszaki és piaci különbségeket.
Játék a számokkal
December másodikával azonban az eddigi logika megtört. Az UltraSPARC T3 processzorok magjai 0,25-es súlyt kaptak, szemben a T2+ sorozat 0,5-es faktorával, így az Oracle felére csökkentette saját licencköltségeit a platformon. Az Oracle a Niagara család kapcsán eddig sem viselkedett következetesen, hiszen a T1 sorozatnál modelltől függően a faktor 0,25 és 0,5 is lehetett, majd az összes T2 modell faktora 0,75 lett, mielőtt az UltraSPARC T2+ értéke a tavalyi, szintén vitatott TPC-C rekord közzétételével együtt 0,5-re csökkent vissza. Teljesen nyilvánvaló, hogy műszaki tartalom nincs a lépések mögött, az architektúra alapjai nem változtak, így kizárólag politikai motivációk állhatnak a háttérben, vagyis a saját hardverértékesítés támogatása. Az új TPC-C benchmarkban szereplő klaszter például több mint 17 millió dollárnyi licencköltséget takarított meg ezzel, így javítva fel az ár-teljesítmény mutatóját a kívánt szintre.
Hasonlóan önkényes lépés mutatkozik a múlt héten bejelentett négymagos Fujitsu SPARC64 VII+ chipek kapcsán is, ahol az ennél az architektúránál évek óra bejáratott 0,75-es faktort 0,5-re csökkentette az Oracle, pedig a magonkénti teljesítmény emelkedett a magasabb órajel és nagyobb integrált gyorstár hatására. A változások ugyan indokolhatóak volnának azzal, hogy ezek jobban tükrözik az UltraSPARC T és SPARC64 platformok relatív versenyképességét a rivális platformokkal szemben, ez a szándék azonban más processzoroknál nem látszik. Ennek legerősebb bizonyítéka, hogy az AMD Opteronok magonként tipikusan fele akkora teljesítményt nyújtanak üzleti szerverfeladatok során az új Xeonokhoz képest, licencfaktoruk azonban megegyezik, de egy-egy architektúra igazítása korábban sem volt gyakorlat.
Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?
A leginkább szokatlan azonban az, hogy a már piacon lévő, és egyszer már besorolt Itanium 9300 sorozatú processzorok licencfaktorához is hozzányúlt az Oracle, megduplázva őket, ezzel az IBM Power7 és mainframe rendszerekkel megegyező 1-es faktorkategóriába kerültek át. A változást az Oracle úgy kezeli le, hogy a december elsejéig megvásárolt Tukwila-rendszerek még a régi, az utána az új számítási módszerrel licencelhetnek - a szerver megvásárlásának ideje számít, nem a licencelésé.
Elkezdődött
Az Itanium átsorolása egyértelmű pofon a HP-nak, amellyel a korábbi jó kapcsolatokat követően gyorsan megromlott az Oracle viszonya, mióta felvásárolt a Sunt. A két cég közti egyre ellenségesebbé váló hangulat a nyilvánosság elé tárult, mikor a HP éléről botrányok közepette távozó Mark Hurd az Oracle-nél kötött ki, ahol társelnökként többek közt a cég szerverpiaci tevékenységét felügyeli majd. A lépésre hasonló provokációval válaszolt a HP, mikor a néhai SAP vezért, Leo Apothekert tette meg Hurd utódjának.
Mindez egyértelműen jelzi, felhasználva a vállalati szoftverek, különösen a relációs adatbázis-kezelők (RDBMS) terén gyakorolt piaci súlyát, az Oracle támogatni kívánja a saját UNIX-os hardverértékesítést is, amelyhez a Sun felvásárlásával jutott hozzá. Ez azonban valószínűleg továbbra sem célnak, sokkal inkább eszköznek tűnik, hogy az ügyfeleknél korábban az Oracle-bevezetések egy nagy részét elvégző HP-t és IBM-et kiüsse a kulcspozíciókból.
Tekintve, hogy az Oracle Database és a kapcsolt szoftverek licencköltségei a hardver árának többszörösére is rúghatnak, a licencfaktorokkal történő játék drámai mértékben megváltoztathatja az érintett szerverek gazdaságossági mutatóit, így versenyképességüket. A jövőben így hiába mutat egyértelműen jobb műszaki jellemzőket egy IBM vagy HP szerver, ha a kiszolgálni kívánt Oracle szoftver licencköltsége aránytalanul megdrágítja azok beszerzését és a teljes birtoklási költséget. Eközben az Oracle saját rendszereinél, különösen a szoftverrel integrált, előre felkonfigurált hardverek esetében, mint amilyen az Exadata, tetszőleges kedvezményeket adhat a licencek árából.
A riválisok természetesen megpróbálhatnak más típusú licenceléssel kalkulálni, például felhasználói szám alapúra vagy lízingelésre áttérni, de akár alternatív RDBMS-szállítót is javasolhatnak a jelentős költségcsökkentés mézesmadzagjával. Ezek kudarca esetén azonban az Oracle könnyedén átveheti majd a vezető pozíciót. Az IBM a DB2 révén erős jelenléttel rendelkezik az RDBMS-piacon, és a HP kapcsán szakmai berkekben máris megindultak a találgatások, hogy felvásárlással vagy stratégiai szövetséggel kellene erősítenie a területen, amitől eddig pragmatikusan távol tartotta magát.
A Gartner adatai szerint az Oracle tavaly RDBMS piac 48 százalékát szerezte meg, ezen belül pedig a UNIX-rendszerek terén több mint 60 százalékot, így az Oracle önkényes ténykedése felveti a piaci erőfölénnyel történő visszaélés lehetőségét is, amire a HP és az IBM jogászai kétségtelenül lecsapnak majd, ha megalapozottnak látják a vádat.