Szerző: Koi Tamás

2010. szeptember 20. 09:42

Magyar Telekom: "Elég nagy terhet rótt a csapatra az árvíz"

Az idei esztendő időjárási viszontagságai nem csak egyes térségek lakosságát, hanem az ott működő infrastruktúra-szolgáltatókat is próbára tette. A Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese beavatott minket, hogy mit tesz, mit tehet egy komplex szolgáltatásokat kínáló cég ilyen krízishelyzetek esetén.

Maradi István gyakorlatilag a kezdetek óta meghatározó alakja a magyar mobiltelefónia történelmének, többek közt ott volt, amikor az ország első mobilhálózatát megtervezték és beindították, később pedig a Westel Rádiótelefon Kft. hálózatüzemeltetési igazgatója lett. Maradit - aki ma a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese - arról faggattuk, milyen kihívásokat jelent a konvergens hálózat üzemeltetése és felügyelete műszaki szempontból az ország messze legnagyobb ügyfélbázisát kiszolgáló telekommunikációs nagyvállalatnál. Interjúnk várhatóan később megjelenő, második részében pedig a jövő mobilhálózatáról fogunk beszélgetni vele.

HWSW: Hogyan került a vezetékes és a mobil terület egy kézbe az idők során? Műszaki szempontból melyek voltak a három fő üzletág egyesülésének lépcsőfokai, és milyen kihívásokat jelent egy ilyen komplex rendszer üzemeltetése ma?

Maradi István: Alapvetően van egy nagyon erős technológiai konvergencia, ami szinte minden területen megjelenik. Megjelent először abban, hogy a hálózati-infrastruktúra elemek nagyon sok mindenben elkezdtek egymásra hasonlítani. Például ugyanolyan átviteltechnikai összeköttetésre van szükség a mobilnál is, mint a fixnél. Az IP core a mobil adatátvitel és a vezetékes szolgáltatások mögött álló hálózat, amit leginkább az emberi test belső érrendszeréhez lehet hasonlítani. Bitek, gigabitek hatalmas mennyisége száguld a kábeleken akár az ország egyik pontjáról a másikra - ma már gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy ez az adatforgalom képet vagy hangot továbbít.

Ebből következik, hogy egy idő után már nem volt értelme fenntartani három üzemeltetésvezetőt, hálózatirányítást, tehát gazdasági megfontolások és a technológiai konvergencia vezetett oda, hogy ezt az egészet végül egy fedél alá hozzuk. Természetes volt, hogy ide kell eljutni, de nem volt ez annyira egyszerű. A cégek összeolvadásánál a megoldandó jogi kérdések mellett a hálózatok integrációja volt nagy feladat. Azok közt az eszközök közt, amelyek elférnek egymás mellett a gépteremben, még nem lesz meg az átjárhatóság attól, hogy a gépterem falát lebontjuk. Ez az integrálási folyamat persze még nem fejeződött be.

HWSW: Mikor kezdődött el ez a konszolidáció, és melyek voltak eddig a fontosabb mérföldkövei?

Maradi István: Az integrációs folyamat 2008-ban gyorsult fel, de alapvetően 2006-ban kezdődött, amikor a Magyar Telekomba beolvadt a T-Mobile. Most vagyunk a második évben, amikor egy menedzsment alatt van a teljes technológia. A nagy eredmények egyrészt a boltok oldalán jelentkeznek. Az egész a boltok konszolidációjával kezdődött, amivel azt meg tudtuk teremteni, hogy ha az ügyfél odaáll egy pulthoz, akkor előtte egy olyan képzett ember legyen, aki a teljes portfóliót átlátja. De ez kevés, egy olyan rendszer, vagy hozzáférés is legyen az ügyintéző előtt, amivel a teljes portfólióban tud intézkedni.

Azt látni kell, hogy amikor egy ekkora hálózatot konszolidál egy cég, akkor számos olyan probléma merül fel, amely a korábbi helyzetben többnyire nem volt kérdés. Az egyik ilyen a menedzselendő adatok mennyisége. Akkor, amikor integráljuk a menedzsment-rendszereket, és csinálunk egy közös hálózatfelügyeleti központot, akkor ahhoz, hogy ezt a rendszert ugyanannyi ember tudja kezelni, mint régen, számos automatizált folyamatot kell beillesztenünk.

Tehát egy adott hiba esetén - tegyük fel, hogy elvágnak egy optikai kábelt Pécs mellett - iszonyatos mennyiségű adat érkezik a központba, ezek feldolgozását az emberi munkaerő nem tudja önmagában megoldani. Az automatizált rendszereink a bejövő adatokat feldolgozzák, és pontosan azonosítják a problémát.

A menedzsment folyamatok során fontos azt tesztelni, hogy rendkívüli esemény gyorsan felismerhető-e a beérkező riasztások közül, és ezután a megfelelő időben el lehet-e érni a megfelelő embereket. Fontos, hogy legyen előzetes terv baj esetére, rendelkezésre álljon megfelelő infrastruktúra: kommunikációs és prezentációs eszközök, szélsőséges körülmények között élelmiszer, ivóvíz stb.


Víz alatt egy mobil bázisállomás Kápolnánál
Forrás: Magyar Telekom

HWSW: Kicsit beszéljünk ezekről kríziseseményekről konkrétabban! Az idei év az árvizes időszak miatt sok problémát okozott. Hogyan és mennyi idő alatt sikerült tavasszal úrrá lenni a helyzeten?

Maradi István: Az árvíz elég nagy terhet rótt a csapatra minden oldalról. Főként azért, mert az árvíz elhárításához mindenki igénybe szerette volna venni a távközlést, legyen az vezetékes telefon vagy mobiltelefon, ami számos helyen ideiglenes megoldásokat kívánt. Itt a mobil volt az, amit a legkönnyebben tudtunk a különböző helyszínekre vinni, és tudtuk bővíteni a kapacitást ott ahol kellett.

Az árvíz vonulása másfelől előre látható, így lehet tudni, mely rendszereinket érinti potenciálisan a katasztrófa, és azoknak a kimentéséről vagy áthelyezéséről lehet előre intézkedni. Nyilván voltak olyan helyzetek, amikre mi sem számíthattunk, például egyszer amikor egy kollégámmal beszéltem a krízishelyzet közepén, azt mondta, hogy éppen egy búvárt menedzsel a víz alatt. A Hernád alatt átmenő egyik optikai kábelünket ugyanis kimosta és elszakította a víz. Elmondható, hogy az árvíz a vezetékes hálózat működését befolyásolta jobban.

Egy vezetékes hálózati hibánál nyilván az erőink koncentrálását nagyban befolyásolta, hogy mekkora összeköttetés-halmaz szűnt meg rajta. Van egy nagyon aktív prioritási módszertanunk, ami alapján analizálják, hogy mekkora a probléma, és ez alapján küldik ki a helyi csapatokat. Előfordult például az is, hogy a szakembereinknek napokig dízelgenerátorral kellett az állomást táplálni, mert megszűnt a helyi áramellátás, viszont az éppen egy olyan központi csomópont volt, ami ugyan nem került víz alá, de áram nélkül nem tudott volna több települést ellátni.

HWSW: És egy mobilhálózatnál melyek azok a klasszikus problémák, melyek tömeges kieséseket okozhatnak?

Maradi István: Minden állomás valamilyen átviteltechnikai eszközzel kapcsolódik egymáshoz, és a hálózat szívéhez. Ennek egy része a földbe helyezett optika, egy másik része mikrohullámú összeköttetés. Mindegyik sérülékeny, hiszen ha megszakítanak egy vastag optikát, akkor kerülőutat kell találni, itt jön képbe a redundancia. Optikai összeköttetéseket tipikusan építkezések során vágnak el. A másik összeköttetés-forma a mikrohullámú: itt a levegőben terjed a jel, ezek nagy redundanciával vannak megtervezve, a köd és hóesés hatására nem szakadnak meg, viszont ezek a mostani nagy esők a mikrohullámú összeköttetéseket is befolyásolják.

A másik ilyen jellegű probléma, amikor valami történik az adott helyszínen, ami miatt emberek tömege nyúl a telefonhoz. Ilyen minden nagyobb tömegeket érintő vészhelyzet, amikor aki ott van, azért, aki meg nincs ott, azért nyúl a telefonjához azonnal. Ilyen krízishelyzet esetén a napi átlagforgalom ötven-százszorosa is jelentkezhet a hálózaton. De ilyen "krízishelyzet" a szilveszter éjszakája is. Nyilvánvalóan ezért kell a hálózatba olyan puffertartalékokat építeni, ami ezeket a nem várt kilengéseket le tudja kezelni. Ha nagy a torlódás, előfordul, hogy kikapcsolunk bizonyos szolgáltatásokat, például az SMS-küldést, vagy üzembe állítunk átmeneti állomásokat.

HWSW: Pontosan mi történik a T-Mobile-nál, ha mondjuk nyáron hirtelen jön egy nagy vihar, ami a mobilhálózat működésére befolyással bír?

Maradi István: Először is a központban figyelik az időjárás-előrejelzéseket, így készülünk arra, hogy olyan vihar vonulhat végig az ország egyes területein, melynek valószínűleg negatív hatásai lehetnek a hálózatra. Ez alapján küldünk egy megelőző figyelmeztetést az ügyfélszolgálatra, hogy várhatóan érkeznek majd panaszok. Amint a zivatar kezd végigvonulni az érintett területen, azt figyeljük, hogy jelentkezik-e miatta permanens hiba, vagy nem. Ha például az állomásba belecsap a villám, akkor hiába vonul el a vihar, magától nem fog felállni a rendszer.

HWSW: Általában milyen reakcióidővel lehet elhárítani egy ilyen problémát?

Maradi István: Prioritás-sorrendbe kerülnek a hibák, így oda megyünk ki elsőként, ahol több az ügyfél, vagy mondjuk egy átjátszóállomást érint a probléma. Hegy tetején lévő állomások esetén, különösen este és hóban eleve több embert küldünk ki baj esetén. Másrészt ezeken az állomásokon van tipikusan automatikusan induló dízelgenerátor, amihez akár 24 óráig nem kell kimenni, ha elmegy az áram. Normális, hétköznapi üzemben a szakemberek hat-nyolc óra alatt a helyszínen vannak.

Nyilván az emberi munkaerő a legdrágább, ezért amit csak lehet, automatizálunk. A klíma bekapcsolásától kezdve a töltő újraindításáig mindent úgy csinálunk meg, hogy a központból elvégezhető legyen. Van például olyan hely, ahol külső kamera van felszerelve az állomáshoz, hogy láthassuk, hogy éppen rádőlt-e egy fa, vagy éppen feltörték, és azért van riasztás.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról