Szerző: Bodnár Ádám

2010. augusztus 19. 10:34

Jól megy a Lenovónak, de nem eléggé

Rohamléptekkel terjeszkedik és növekedik a Lenovo, az IBM PC-gyártó részlegét lenyelő hongkongi cég a piaci részesedés növelése érdekében agresszív árstratégiát alkalmaz, amely kihat a profittermelő képességre is.

Éves szinten közel 50 százalékkal növekedett a Lenovo forgalma, amely a gazdasági fellendülés mellett a fogyasztói szegmensbe történt sikeres behatolásnak, és a fejlődő piacokon elért növekedésnek köszönhető, amit az egresszív árazás tesz lehetővé. Ez ugyanakkor az átlagos eladási árak és a nyereségesség csökkenését is magával hozza, mivel a lakosságnak szánt IdeaPad és IdeaCentre asztali gépeket nem lehet olyan drágán adni mint az üzleti ThinkPad és ThinkCentre masinákat. A Lenovónál a rövid távú cél láthatóan a piaci részesedés növelése, amelyért a nyereségesség átmeneti apadását is bevállalja a cég.

A vállalatnál egyértelműen a notebookok viszik a prímet, a bevétel 60 százalékát adva. A negyedév során a Lenovo laptopokból származó forgalma 50 százalékkal nőtt, az eladott gépek száma 58 százalékkal emelkedett, miközben az iparági átlag 28 százalék volt. A desktopok az összforgalom 33 százalékát tették ki, az eladások 35 százalékkal nőttek éves összehasonlításban, a leszállított gépek száma pedig 36 százalékkal emelkedett, miközben az iparági átlag 13 százalék volt. A fejlődő országokból származó bevétel 80 százalékkal ugrott meg egy év alatt, a Kínából származó bevétel 50 százalékkal nőtt és már a cég forgalmának majdnem felét tette ki.

A cég a második naptári negyedévre eső időszakban több mint 48 százalékkal több PC-t adott el mint egy évvel korábban, a 21 százalékos iparági átlagnál jelentősen nagyobb növekedést elérve . Az öt legnagyobb PC-gyártó közül a Lenovo érte el a legnagyobb növekedést és a cég története során először tudott 10 százaléknál nagyobb részesedést szerezni a világpiacon - az IDC és a Gartner második negyedéves jelentése szerint a Lenovo a negyedik legnagyobb PC-gyártó a világon a HP, az Acer és a Dell mögött.

"A teljesítményünk világszerte erős volt" - kommentálta az eredményeket Liu Süanzsi, az igazgatótanács elnöke. "A Lenovónak világos stratégiája van arra nézve, hol és mikor kell a részesedés növelésére fókuszálni vagy a profit maximalizálására törekedni és jól hajtottuk végre ezt a stratégiát." A vállalat optimista a PC-piac növekedésével kapcsolatban és úgy véli, az év végére világszerte be fognak indulni a vállalati beszerzések, hogy lecseréljék a régi gépeket.

Az első pénzügyi negyedévben a Lenovo 5,1 milliárd dolláros forgalmat könyvelhetett el, ami 49,6 százalékkal több mint egy évvel korábban, eközben a bruttó eredmény 38,6 százalékkal 523 millió dollárra emelkedett, ami 10,2 százalékos eredményhányadot jelent, ez a mutató egy éve még 11 százalékon állt. A nettó eredmény mindössze 54,9 milló dollárt tett ki, ami részvényenként 54 centet jelent, a Bloomberg által megkérdezett elemzők 59,8 millió dollárt vártak. A bejelentés nyomán a cég papírjai 2,5 százalékot vesztettek értékükből a hongkongi tőzsdén. Egy éve a cég nettó eredménye 16 milliós veszteséget mutatott.

A globális növekedés ellenére a Lenovo nyereségessége továbbra is prés alatt van, a vállalat forgalmának közel kétharmada származik ugyanis Kínából és a fejlődő piacokról, ahol az olcsóbb modellek a keresettek, emellett az Egyesült Államokban és Európában is az alacsonyabb árú lakossági modellek fogynak jól. A vállalat közölte, a jövőben is komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy növelje részesedését.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról