Szerző: Koi Tamás

2010. július 22. 15:08

Kalózoknak szolgáltat a Kalóz ISP

Ismét borzolja a helyi jogvédők idegeit a Svéd Kalózpárt, melynek egyik legfőbb célkitűzése a - lehetőleg egész Európára kiterjedő - szerzői jogi reform keresztülverése a nagypolitikán.

A párt tagjai a hét elején új internetszolgáltatót hoztak létre a Svédországban: a találó módon Pirate ISP-nek nevezett szolgáltató hasonlóan működik, mint az összes többi konkurenciája, azzal a különbséggel, hogy a szerverek nem rögzítik a felhasználók IP-címét, vagyis a hatóság hiába is próbálja megtudni a szolgáltatótól, hogy a jogsértő tevékenység az adott időpontban éppen melyik ügyfélhez volt köthető.

A szolgáltatás próbaüzeme hétfőn kezdődött meg a dél-svédországi Lundban, az első néhány tucat ügyfél zömében a párt tagja, vagy szimpatizánsa. A szolgáltató jelenleg egy nagyjából mindössze száz lakásból álló lakóparkot fed le, meglehetősen kedvező feltételű díjcsomagjaival - különösen ha az előfizető nagy mennyiségű tartalmat tölt le, vagy oszt meg. A csomagok sávszélessége 10 Mbps és 1 Gbps közt terjed, a havi díj átszámítva 7300 és 15 800 forintnak megfelelő svéd korona.

A jogvédők és szakjogászok közt egyelőre nincs egyetértés abban, hogy a Pirate ISP jogszerűen tagadja-e meg a hatóságoktól az IP-címek átadását. Henrik Ponten, a Svéd Kalózellenes Iroda egyik jogásza szerint a szolgáltató gyakorlata egyértelműen jogsértő, hiszen a hatóságok kérésére át kell adni az adatokat - más kérdés, hogy ha a cég szerverei eleve nem rögzítik ezt az azonosítót, akkor nincs jogalap sem.

Ponten a Deutsche Welle-nek adott nyilatkozatában ezzel együtt arra utalt, hogy ezúttal is csak a Kalózpárt egy újabb provokációjáról van szó, mely inkább kelt médiavisszhangot, mint igazi forradalmat. A jogász szerint ha jogilag meg is áll a Pirate ISP működése, a svéd közvélemény morálisan nem támogatja, hogy egyesek az ellenérték megfizetése nélkül jussanak hozzá különféle tartalmakhoz az interneten.

Ha kiterjedt társadalmi támogatottsága nincs is a pártnak, nem elhanyagolható szempont, hogy a legtöbb politikus által komolytalannak ítélt kezdeményezésre a megjelent svéd szavazók 7,1 százaléka adta a voksát a tavalyi európai parlamenti választásokon, így a Kalózpárt be is jutott az EU törvényhozó testületébe. Svédországban ráadásul ősszel parlamenti választások lesznek, ahol ezek után jó eséllyel indul a Kalózpárt is, melynek vezetői többek közt megígérték, hogy ha bejutnak a parlamentbe, újra elindítják a Pirate Bay-t, a szervert pedig a törvényhozás épületében üzemelik be.

A Stockholmi Egyetem jogászprofesszora, Maerten Schultz szerint a Pirate ISP tevékenysége jogi szempontból jelenleg támadhatatlan, ugyanakkor ha év végén Svédországban is életbe lép az Európai Unió adatszolgáltatásra vonatkozó direktívája, gondban lehet a szolgáltató. Ez a direktíva kimondja ugyanis, hogy egy telekommunikációs szolgáltatónak 24 hónapra visszamenőleg tárolnia kell olyan, személyesnek minősülő információkat, mint az IP-cím, vagy a telefonhívások és SMS-ek ideje. Schultz ugyanakkor leszögezte: a direktíva ellentétes az Európai Unió egyik alapvető szabadságjogával, mely a privát szféra sérthetetlenségét hivatott védeni, így az sem kizárt, hogy az Európai Bíróság állásfoglalása dönt majd arról, működhet-e a jelenlegi formájában a Pirate ISP.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról