Szerző: Bizó Dániel

2010. május 13. 16:29

A Cisco már normális keresletet lát

Túlszárnyalt minden várakozást a Cisco Systems első negyedéves teljesítménye, ami egy újabb jele annak, hogy közel egy év követően a vállalatok ismét elkezdtek költeni, ez ugyanakkor nem elégítette ki a befektetőket, akik jobb kilátásokra számítottak, így a részvények gyengültek.

Rekordnegyedév, normalizálódó piacok

A május elsején zárult harmadik pénzügyi negyedévében a Cisco Systems 10,4 milliárd dolláros rekordárbevételt realizált, ami 27 százalékkal magasabb a tavalyinál, de több mint 5 százalékkal felülmúlja az év végi hajrát magába foglaló előző negyedévest is. Mindez arra utal, hogy a tavalyi beszerzési stoppot követően a vállalatok valóban lazítottak a gyeplőn, és megkezdték informatikai fejlesztéseiket, amelyek többnyire az IT működésének optimalizációjára irányul konszolidációs és virtualizációs projekteken keresztül, amelyek hálózati oldalról is támogatást igényelnek. A Cisco malmára hajtja a vizet a cégek által kezelt adattömegek szakadatlan növekedése is, különösen a videó használatának előretörése. A vállalat szerint a vásárlási mintázat normalizálódott, és a válság kitörése előtti állapotot idézi, földrajzilag és vállalati szektorok szerint egyaránt, és a fellendülés gyorsulóban van.

A hálózati eszközök piacát vezető Cisco ennek köszönhetően 2,2 milliárd dolláros nyereséget termelt ki, ami 63 százalékkal magasabb a tavalyinál, és 18 százalékkal haladja meg az előző negyedévest is. Mindez azonban nem tette boldoggá a befektetőket, mivel úgy találták, a vállalat által közzétett kilátások nem eléggé bizakodóak. A cég papírjai ezért a bejelentést követően 4,6 százalékkal estek vissza, ahogyan egyes befektetők gyorsan realizálták a Cisco részvényeinek elmúlt időszakban mutatott erősödéséből fakadó nyereséget. Az elmúlt egy év alatt a Cisco papírjai több mint 40 százalékot emelkedtek.

A vállalat legalább 10,7 milliárdos forgalmat prognosztizál a jelenleg folyó időszakra, ami felülmúlja a 10,6 milliárdos elemzői várakozást is, vélemények szerint azonban a részvényárfolyam tovább pumpálása érdekében legalább 11 milliárdos bevételt kellett volna kitűzni. Erre magyarázat az, hogy a Ciscónál ez a negyedik pénzügyi negyedév, tipikusan ez a legerősebb a sales csapatok bónusz miatti hajrája miatt, így ehhez képest találták kevésnek az előrejelzést.

Fokozódó verseny

A Cisco jövőbeni pénzügyi teljesítőképességével kapcsolatos aggályokat táplálja, hogy a vállalat hosszú idő óta először néz szembe a saját súlycsoportjába tartozó ellenfelekkel. Miután a Cisco bejelentette szerverpiaci belépését, megromlott a viszonya a vezető szervergyártókkal. A HP egyértelmű célja, hogy megszerezze a Cisco skalpját, és a ProCurve üzletágat a 3Com felvásárlásával megszerzett hálózati termékportfólióval erősítette meg, de Cisco-ellenesnek tűnik az IBM, és egyre inkább a Dell és a Fujitsu is, akik inkább a Brocade és Juniper eszközeit választják megoldásaikhoz.

A negyedéves számokkal kapcsolatos konferenciahíváson a pénzügyi vezérigazgató, Frank Calderoni elárulta, hogy a bruttó profithányadot némileg csökkentették az előző negyedévhez és a tavalyihoz képest is magasabb árkedvezmények. Az elemzők mindezt az árverseny beismeréseként értelmezték, az ezzel kapcsolatos firtató kérdésekre reagálva Calderoni később azonban úgy fogalmazott, hogy a Cisco továbbra is stabilan 64-65 százalék között mozgó bruttó nyereségrátával terveznek, amit leginkább az aktuális termékmix határoz meg, nem pedig a verseny. \"Nincs semmi szokatlan. Nincs erősebb árverseny annál, mint amit eddig is láttunk\" - fogalmazott Calderoni.

A versennyel kapcsolatban John Chambers elnök-vezérigazgató magabiztosan nyilatkozott, szerinte a Cisco egyre inkább lendületbe jön a vállalati adatközpontokban, mivel termékei egymás eladásait erősítik. \"Az architekturális értékesítési megközelítés nem egyszerűen kezd beindulni, hanem gyorsan nyer teret. Ez eltérő a versenytársak önálló termékértékesítési megközelítésétől [...] A Nexus eladások behúzzák az UCS-t [szervereket]. Az UCS eladások behúzzák a Nexust. A Vblock eladások húzzák a Nexus, az UCS, VMware és EMC eladásokat\".

Szállítási idők

A Cisco elnyúló szállítási idejével kapcsolatban, amelyről a HWSW is beszámolt, Chambers úgy nyilatkozott, a vállalat mindent megtesz annak érdekében, hogy ez ne jelentsen akadályt a számára. Állítása szerint a cég haladást ért el az átfutási időkben majdnem minden területen. Elismerte ugyanakkor, hogy van néhány termékkategória, amelynél 1-2 hetet még faragni kell, mert a tűréshatáron mozognak. Hozzátette ugyanakkor, hogy az év egészében szűkös lesz a Cisco ellátása, annak ellenére, hogy már több negyedévre előre tervezve próbálják feloldani a gyártási és logisztikai problémákat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról