Szerző: Bodnár Ádám

2010. február 25. 10:21

Éledezik a szerverpiac, rekordmagas a Windows és a Linux részesedése

A szerverpiacon a negyedik negyedévet ugyanazok a tendenciák határozták meg, amelyek a harmadik negyedévben már érezhetőek voltak. Az x86-os szegmens erősödött, a RISC/UNIX továbbra is takaréklángon volt.

Folytatódott ami elkezdődött

2008 utolsó negyedéve a pénzügyi krízis eszkalálódását követő válság kirobbanása miatt katasztrofális eredményeket hozott a szerverpiacon, az első és második negyedévben pedig ez eladások még mélyebbre zuhantak. A harmadik negyedévben már láthatóak voltak a fellendülés jelei, a negyedik negyedévben ez lényegében folytatódott. A leszállított gépek darabszáma éves összevetésben enyhén nőtt, de még mindig sehol sincs a válság előtti állapothoz képest.

A negyedik negyedévben világszerte 2,2 millió szervert adtak el, ez 4,5 százalékos növekedést jelent 2008 utolsó negyedévéhez képest. A piaci forgalom eközben 3,2 százalékkal esett, amelynek oka, hogy az x86-os szegmensben tapasztalható erősödés nem volt képes ellensúlyozni a nagyobb értékű RISC/UNIX rendszerek forgalmának mélyrepülését. A válság kitörése elsőként az x86-os szegmens forgalmát küldte a mélybe, de ez volt az a szegmens amely elsőként magára talált. A stratégiai RISC/UNIX beszerzések még 2009 első negyedévében is tartották magukat, ahogy a már megkezdett projektek kifutottak, ezt követően azonban a forráshiány és a bizonytalanság miatt a vásárlások leálltak.

A Gartner friss adatai szerint a tavalyi negyedik negyedévben az x86-os szegmensben a leszállított rendszerek száma 6,3 százalékkal, a forgalom pedig 14,3 százalékkal bővült. A nagyobb értékű konfigurációk felé mozdulás a virtualizációs, konszolidációs projektekkel magyarázható, emellett a költségcsökkentés jegyében a RISC/UNIX rendszerek helyett sokan választanak nagy teljesítményű, jól kiépített x86-os rendszereket Linuxszal vagy ritkábban Windows-zal. A RISC/UNIX szegmens továbbra is mélyrepülésben van, a darabszámok 30 százalékkal, a bevétel 20 százalékkal esett éves szinten. A teljes szerverforgalom 13 milliárd dollárról 12,6 milliárdra csökkent egy év alatt.

Rekordmagasságban a Windows és a Linux részesedése

A vásárlások x86-os gépek felé tolódása a Windows és a Linux részesedésének is kedvezett, derül ki a rivális IDC számaiból. A windowsos kiszolgálók forgalma 13,7 százalékkal 5,4 milliárd dollárra bővült, ami a teljes piac 41,6 százalékát jelenti, eközben a Linux-szerverek eladásai 6,1 százalékkal 1,9 milliárd dollárra emelkedtek, ezzel a teljes piac 14,7 százalékát adva. Soha nem volt még ilyen magas a Windows és a Linux részesedése a szerverpiacon, azonban a Windows nagyobb térnyerése arra utal, egyelőre még várat magára az a nagyszabású piachódítás, amelyet a szabad szoftver mögött álló cégek a válság kitörésekor vártak.

A UNIX-kiszolgálók piaca 18,1 százalékkal 3,9 milliárd dollárra csökkent éves szinten, ami egyfelől a recesszió miatt elhalasztott vagy törölt projekteknek, illetve az Oracle-Sun házasság körüli bizonytalanságnak tudható be. Ezt erősítette, hogy az IBM csak 2010 elején mutatta be Power7 processzorát és ráépülő gépeit, illetve az Intel is csak az elmúlt hetekben rukkolt elő az új Itaniummal, amelyre a HP következő generációs Integrity szerverei épülnek. Utóbbiakat még be sem jelentette a HP, érkezésük néhány héten belül esedékes. A lehetséges vevők döntés előtt bizonyára megvárták az új rendszerek érkezését.

A nagy vesztes a Sun

A nagy gyártók közül mindenki növelni tudta szervereladásait a negyedik negyedévben, egyetlen kivételtől eltekintve, ez pedig a Sun Microsystems. Ennek magyarázatát szokás szerint az Oracle-ügyletet övező bizonytalanságban kell keresni, illetve abban, hogy a sokáig a RISC/UNIX piacra koncentráló cég nem tudott elég gyorsan teret nyerni az x86-os piacon, hogy ellensúlyozza hagyományos üzletének évek óta húzódó gyengélkedését.

A piaci bevételt tekintve továbbra is az IBM a legnagyobb gyártó, noha részesedése enyhén csökkent, ami a Power Systems (RISC/UNIX) és System z (mainframe) termékvonalak gyengeségével magyarázható. A HP szerverpiaci forgalma lényegében szinten maradt, a ProLiantek nagyot erősödtek, miközben az Integrityk gyengélkedtek. A nagy gyártók közül a legjobban a kizárólag x86-os konfigurációkat kínáló Dell járt, 8,3 százalékkal javult a szerverpiaci forgalma.

A nagy vesztes a Sun Microsystems, amelynek bevétele 23,5 százalékkal esett egy év alatt, a cég bevételarányos részesedése mindössze 7,6 százalék. A Sun nem csak a bevételek hanem a szállítások meredek csökkenésével is szembe kellett nézzen. Hiába épített ki a cég műszakilag versenyképes x86-os szerverportfóliót, a vállalat felvásárlásával kapcsolatos bizonytalanság miatt a vásárlók inkább a ProLiantek, PowerEdge-ek és System x-ek felé fordultak. Ennek következtében a Sun szerverszállításai 60 ezer darab körülre csökkentek, ennél a Fujitsu is több gépet adott el a negyedik negyedévben.

A leszállított darabszám tekintetében a HP vezető pozícióját nem fenyegette veszély most sem, a 717 ezer eladott szerver másfélszer több mint a Dell által eladott 484 ezer és több mint duplája az IBM teljesítményének. A legnagyobb növekedést azonban a Nagy Kék érte el, a cég több mint 10 százalékkal több gépet értékesített mint egy évvel korábban.

2010-be enyhe növekedés várható

2009-ben összességében 16,6 százalékkal csökkentek a szervereladások 2008-hoz képest, a piac értéke pedig 18,3 százalékkal zsugorodott. 2010-re már némi növekedés várható a Gartner szerint, mind forgalomban mind darabszámban, de legfeljebb néhány százalékos javulásra van kilátás. A fellendülést némiképp tompítja a virtualizáció, a felhasználók az elöregedett gépeiket kevesebb új rendszerrel váltják ki. Ezt a tavasszal megjelenő, új Intel és AMD processzorok is támogatják, amelyek minden eddiginél több maggal és nagyobb teljesítménnyel rendelkeznek majd az x86-os világban. Egy nyolc- vagy tizenkétmagos chipre már akkora kapacitású szerverek építhetők, amelyeken könnyen konszolidálható akár tucatnyi vagy több korábbi generációs gép is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról