Sony Ericsson Aino - játékos a távolban

A Sony Ericsson Aino a cég új modellválasztékának egyik első fecskéje, melyet nem csak az jelez, hogy a vállalat ezúttal szakított a szokásos szám-betű kombinációból álló típusjelöléssel. Az új telefon külsejére nem lehet panasz, a letisztult szétnyitható külső csukott állapotban az előlapon egyetlen gombot sem tart, csak egy olyan kijelzőt, mely időnként (a készülék csukott állapotában) érintésérzékeny. Ha az Ainót szétnyitjuk, a játékos, hajlított szélekkel megáldott külsővel nehezen összeegyeztethető sarkos, high-end hatású gombok várnak.

A telefon hátoldala jól sikerült, rajta csak a gyártó logója van és persze a vakus kamera kémlelőnyílása, na meg persze a 8,1 megapixeles felbontást hirdető felirat látható. A dobozban extrát is találunk, a telefonhoz dokkoló és headset-távirányító is jár, utóbbi szerencsére 3,5 milliméters jack aljzattal ellátott hagyományos fülesekkel is elboldogul. A nagyméretű távirányító és Bluetooth-headset érdekesen ötvözi a modern külsőt a retro kijelzővel, bár elférne rajta, mégsem jutott komolyabb változat a felületére, helyette négy zöld LED-látja el az információszolgáltatás feladatát, szegényesen. Az árba belefért volna pedig, róla a hívó fél adatait szívesen olvastuk volna le.

Tud mindent

Természetesen a készüléktől ebben az árkategóriában szabotázsnak számítana, ha kimaradnának a jellemző lehetőségek, ezt a Sony Ericsson természetesen nem kockáztatta meg, a vezeték nélküli hálózati csatoló, a Bluetooth rádió, a GPS-vevőegység, és a DLNA-támogatás, valamint a HSDPA-modem alaptartozéknak számít.

A 134 grammos telefon mellé 8 gigabájtos Memory Stick M2 memóriakártyát adnak, ez 55 megabájtos belső memóriát egészít ki. A 3 hüvelykes, 240x432 pixeles felbontású érintőkijelzőre nem lehet panasz, a fényerő tapasztalataink szerint megfelel a nagy átlagnak, azaz erős napfénynél már vajmi keveset fogunk látni a tartalomból. Az érintőfelület jól működik, pontos, nem téveszt, az történik, amit mi akarunk a kezelés során.

Kapcsolat

Az Aino összekapcsolható vezeték nélkül a számítógépünkkel, vagy a Sony PlayStation 3 játékkonzollal, előbbi esetben a médiaállományokat szinkronizálhatjuk vele, a játékkonzol Remote Play funkciója azonban kissé megtévesztő - természetesen szó sincs arról, hogy a konzol játékait az Ainón keresztül játszhatjuk, ellenben jópofa, hogy a PS3 merevlemezét távolról, akár több ezer kilométerről is böngészhetjük az internet segítségével. A számítógéppel kiépített USB-kapcsolat esetén egyébként a gyártó MediaGo alkalmazásával másolhatunk multimédiás állományokat, ezt a programot már több Sony Ericsson telefonhoz mellékeli a gyártó.

Az Aino fényképező része jól szerepelt, kültéri és beltéri felvételek esetében egyaránt, igaz, a képeken erősen látszik, hogy azt nem fényképezőgéppel, hanem mobiltelefonnal készítették. A Sony Ericsson ismét az utóbbi idők kameramobiljai által generált téves trend foglya lett, azaz a parányi érzékelőhöz képest túl nagy a felbontás, ennek ellenére a részletgazdagság - ahogy az sajnos általános - egyáltalán nem megfelelő. Ehhez jön, hogy az optika egy kicsit puha rajzolatú, nem mintha egy ilyen kicsi modultól többet várnánk, de úgy vettük észre, hogy a lencse mögött szinte mindegy, hogy 5, vagy 8 megapixeles érzékelő kerül, a legélesebb vonalak tehát 5 megapixellel is kirajzolhatók lennének.

Fényképező

A fényképezőrész a lehetőségek között arcfelismerő autofókuszt kínál, valamint az érintésérzékeny kijelzőnek hála magunk is rábökhetünk a képmező fókuszálandó területére. Sajnos a képek elkészülte rengeteg időt igényel, a képek kártyára mentésére pedig hosszú másodperceket kell várni. Igaz az is, hogy ezzel a mobillal is csak néha-néha süt el majd a tulajdonosa egy-egy képet, tehát a felhasználási körülmények nagy hányadában ez a sántikálás megbocsátható.

Szokott menü

A mobil menüje egyébként a gyártótól megszokott ikonos megjelenítést adja alapértelmezettként, 4x3-as felosztásban, de választhatjuk a forgatást is, illetve kiválaszthatjuk azt is, hogy egyszerre egyetlen csoport ikonja legyen csak látható. Ha ezzel nem vesződnénk, rábízhatjuk magunkat a megjelenés témájának megalkotójára is. A témáknál tartva meg kell jegyeznünk, hogy olyan telefont még nem láttunk, amelynek témái között a lila szín és árnyalatai ilyen gyakran fordultak volna elő.

Visszakanyarodva a menüre, a beépített alkalmazások is érdemelnek pár szót. Az Aino segítségével internetezhetünk, twitterezhetünk, ránézhetünk a Facebook-proflunkra és üzeneteinkre, FM-rádiót hallgathatunk, filmeket nézhetünk és zenéket hallgathatunk és természetesen a menüből teendőlista és naptár is indítható. A GPS-vevőegység a telefonra előtelepített Google Maps is használható, de a Google-től a YouTube videomegosztó is gazdagítja a lehetőségeket. Sajnos utóbbi az adatkapcsolatra csak a HSDPA-adater képes igénybe venni, hiába a Wi-Fi, azon keresztül az adatok sajnos nem érkezhetnek a mobilra, pedig akár otthon is lehetnek olyan helyzetek, amikor a napilapokat helyettesíthetnénk a videók nézegetésével azokban a szükséges percekben, akár kretén dolog, akár nem.

Ajánlani? Csak rajongóknak!

A telefon az akkumulátoros üzemidő tekintetében nem vizsgázott rosszul, az áramforrás három napon keresztül viselte az erőltetett menetet, ezen a téren kaphat az Aino jópontot, hiszen nagyméretű kijelzője is kér az energiából. A Sony Ericsson Aino sajnos veszettül drága - listaára megközelíti a 140 ezer forintot, ami ehhez a tudáshoz mérve érzésünk szerint meglehetősen erős túlzás.

Az az érzésünk a telefon kapcsán, hogy az Ainóval a Sony Ericsson alapvetően jó irányba mozdult, de még sok-sok lépésre van szüksége ahhoz, hogy behozza vészesen távolodó konkurenseit. A készülék lényegében egyetlen teljesen egyedi tulajdonsága (a PlayStation 3 Remote Play) nagyon jó és előremutató dolog, de önmagában kevés ahhoz, hogy komoly sikert hozzon a Sony Ericssonnak.