Szerző: Bizó Dániel

2005. március 10. 15:40

Bemutatkozik az AMD új mobil processzora, a Turion

A Turion 64 Mobile Technologyt -- amint azt a neve is mutatja -- az AMD kifejezetten hordozható számítógépekhez szánja. A bejelentés rendkívül jelentős esemény a társaság életében, ugyanis az AMD eddig nem rendelkezett olyan termékkel és márkával, mellyel kizárólag a notebookok piacát vette volna célba.

Az Advanced Micro Devices (AMD), amely a világ második legnagyobb processzorgyártója, ma reggel indította útjának új termékvonalát, a Turion 64 Mobile Technologyt. Az amerikai, keleti parti idő szerint éjfélkor tett bejelentés időzítése nem véletlen, hiszen ma kezdődött el a világ egyik legnagyobb elektronikai showja, a hannoveri CeBIT, ahol 6200-nál is több kiállító mutatja meg magát. A Turion 64 Mobile Technologyt -- amint azt a neve is mutatja -- a vállalat kifejezetten hordozható számítógépekhez szánja. A bejelentés rendkívül jelentős esemény a társaság életében, ugyanis az AMD eddig nem rendelkezett olyan termékkel, mellyel kizárólag a notebookok piacát vette volna célba.

A notebook a menő

A PC-piac egészének jövőjéhez az egyik kulcsot mindenképpen a notebookok jelentik, de feltétlenül az utóbbi években elszabadult fogyasztás és hőtermelés visszafogása és kordában tartása, hiszen az asztali gépek terén is egyre inkább előtérbe fognak kerülni az ergonómiai, esztétikai és gazdaságossági szempontok. Az iSuppli piackutató cég alapján a tavaly év során világszerte 45,9 millió notebook talált gazdára, ez a megelőző évhez képest 22,1 százalékos növekedést jelent. Az asztali gépek forgalma bár 140,2 millió darabra rúgott, ebben a szegmensben a növekedés viszont csupán 10,6 százalékos volt.

Az IDC piackutató vállalat adataiból kiderül, hogy a régiónkban (Közép-Kelet Európa) a tavalyi harmadik negyedévben több mint megduplázódott az értékesített hordozható számítógépek száma az egy évvel korábbihoz képest, részesedésük ezzel 20, érték alapján pedig már 37 százalékra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a laptopok átlagos eladási ára közel két és félszerese volt az asztali gépekének.

Erre a trendre válaszul az AMD tavaly nyáron fejlesztési központot hozott létre tokiói székhellyel. A Japan Engineering Laboratory (JEL) feladata elektromos, hőfejlődési és szilíciumtervezési elvek kidolgozása lesz, melyeknek a következő generációs processzorokba való implementálásával segítené a vállalat elő a vékony, könnyű és magas rendelkezésre állással bíró mobileszközök, elsősorban a notebookok piacára való behatolást. A jelenlegi év során 15-20 mérnököt alkalmazó labor a texasi Austinban, Drezdában és Tajpejben található csapatokkal szorosan együttműködve végzi munkáját.

"A japán vásárlók jellemzően a legmagasabb színvonalat követelik meg a világon és Japán az az ország, ahol a mobil számítástechnikai trendek kialakulnak" -- mondta el a labor indulásakor Szakaj Kazuo, az AMD dél-ázsiai, óceániai és japán térségéért felelős alelnöke és marketingvezetője.

Ugyanaz, pepitában

Bár hivatalos forrásból megerősítést kaptunk, hogy az AMD nemrég valóban külön mérnökcsapatot dedikált a mobilchipek fejlesztéséhez, az új márkanév és kommunikációs stratégia az Intellel ellentétben egyelőre azonban nem takar új chipet. A Lancaster kódnéven fejlesztett, 64 bites számítási képességgel felvértezett Turion 64 processzorok ugyanarra az AMD K8 architektúrára épülnek, mint az Opteron, vagy az Athlon 64.

Technikai oldalról a trükk mindössze annyi, hogy a gyártási eljárás és a chipek finomításával az adott órajel eléréséhez szükséges feszültséget folyamatosan szorítják vissza, amivel párhuzamosan a fogyasztás négyzetesen csökken. A cél az, hogy a Turion 64 chipek maximális hőtermelése (thermal design power, TDP) tartósan ne haladhassa meg a 25 illetve 35 wattot, ehhez az AMD az összes rendelkezésére álló energiatakarékos technológiát beveti. Arra a kérdésre, hogy az Intelhez hasonlóan tervez-e a vállalat egy bármilyen formában külön architektúrát kifejleszteni, még spekulációk szintjén sem kaptunk választ -- ami persze érthető is.

Az AMD mesterségesen alkotta meg a Turion nevet, amely a tour, azaz utazás szóban gyökerezik, és a felfedezés, szabadság, mobilitás élményeire és az utazásban lelt örömre igyekszik utalni. A vállalat bevallása szerint a Turion 64 mobiltechnológiát azért született, hogy segítse az embereket, hogy oda menjenek, ahova szeretnének, miközben kapcsolatban maradhatnak és élvezhetik a mobil számítástechnika előnyeit. Az új márkanév egyúttal a vállalat új irányát is jelzi: az AMD többé már nem az otthoni noname PC-k királya akar lenni az Intel árnyékában, hanem a lényegesen jövedelmezőbb vállalati kiszolgálók, munkaállomások és hordozható gépek piacainak jelentős és elismert szereplője.

A most bejelentett változatok specifikációi

Processzor
Órajel
Gyorsítótár
TDP
AMD Turion 64 ML-37
2 GHz
1 MB L2
35 W
AMD Turion 64 ML-34
1,8 GHz
1 MB L2
35 W
AMD Turion 64 ML-32
1,8 GHz
512 KB L2
35 W
AMD Turion 64 ML-30
1,6 GHz
1 MB L2
35 W
AMD Turion 64 MT-34
1,8 GHz
1 MB L2
25 W
AMD Turion 64 MT-32
1,8 GHz
512 KB L2
25 W
AMD Turion 64 MT-30
1,6 GHz
1 MB L2
25 W

[oldal:Tények és elképzelések a Turionról]

Az x86-os szerverek terén való, Opteron-vezette előrenyomulást követően tehát itt a Turion, melynek feladata szintén az lesz, hogy megvesse lábát saját piacán. Az amerikai székhelyű társaság a notebook-piacon rendkívül gyengén szerepelt eddig. Különböző, egymástól független források alapján részesedése a notebookokba leszállított processzorokból darabszám tekintetében 8-9, illetve bevétel szempontjából 3 százalék körül alakulhatott az utóbbi időszakban.

Az AMD a Turionról

Az Opteron piaci átütő erejének és gyors felfejlődésének titka, Xeon-verő technikai jellemzőin túlmenően a nagyobb számítógépgyártók hathatós támogatása, és ezen múlik a Turion 64 sikeressége is. Tekintve, hogy az AMD processzorához nem kínál a Centrinóhoz hasonlóan körítést, kiemelt fontossággal bírnak az alaplapi chipsetek piacának szereplői is. Ezzel kapcsolatgban kerestük meg az AMD sajtókapcsolati képviselőjét, Tomas Bucinát. Íme az eredmény:

Az EMEA régióban [Európa, Közel-Kelet, Afrika] az Acer, a Fujitsu-Siemens és a Packard Bell fogja támogatni. Továbbá az ASUS, az Avertec, a BenQ, az MSI és a Packard Bell vannak a fő globális számítógépgyártók között, amelyek jelezték, támogatni fogják az AMD Turion 64 mobiltechnológiát. A legnagyobb globális OEM-ek várhatóan e hónap folyamán kezdik kínálni AMD Turion 64 mobiltechnológiával felvértezett notebookjaikat, míg a régióbeli bevezetések ezt követik, ahogyan az az egyes gyártók helyi fogyasztói és üzleti értékesíti ciklusának legjobban megfelel. A CeBIT-en néhány modell már biztosan elérhető lesz a Fujitsu Siemenstől, a többi partner várhatóan hamarosan követi e cég példáját.

Az AMD feltételnül arra számít, hogy az AMD Turion 64 mobiltechnológia versenyképes a rivális Intel Centrino/Pentium M megoldással szemben. Továbbá az AMD iparágvezető partnerekkel dolgozik együtt, hogy kifejlesszen egy nyílt ipari szabványokból, energiatakarékos technológiákból felépülő [műszaki] ökoszisztémát. Együttműködő partnereik az ATI, ULI, nVIDIA, VIA és a SiS az alaplapi chipsetek, a Broadcom, Marvell és Realtek a vezetékes LAN adapterek, és a Broadcom és az Atheros a vezeték nélküli LAN-megoldások terén, a Turion 64 mobil technológia számára.

Az AMD Turion 64 mobil technológia az AMD64 architektúrára alapul, de kifejezetten mobilitásra lett tervezve. Ezt a gyártási eljárásnak a processzor energiatakarékosabb működését célzó optimalizálásával sikerült megtenni, amely lehetővé teszi az alacsonyabb fogyasztást a rendszer különféle teljesítménybeli és alvó állapotai alatt, ahogyan a C3 "mélyalvás" állapot képességének hozzáadásával is. A Turionok a K8 chipek legújabb steppingjét alkalmazzák, amely már tartalmazza az SSE3 utasításkészletet is, ami jól jöhet azt ezt használó multimédiás alkalmazások futtatása során.

A Turionhoz fűződő eladási várakozásokkal kapcsolatban megkeresésünkre az AMD képviselője nem kívánt reagálni. Ennek talán részben oka, hogy egyelőre rendkívül nehéz felmérni a keresletet, valamint az Opteronnak sem sikerült teljesítenie az AMD PR-ja által harsogott 10 százalékos részesedést.

Vigyázat, úthenger!

A fő rivális Intel majdnem napra pontosan két évvel ezelőtt indította útjára saját mobiltechnológiáját, a Centrino platformot. A Centrino a hordozható számítástechnika követelményei alapján megtervezett Pentium M proceszoron kívül tartalmaz alacsony fogyasztású alaplapi chipkészletet és vezeték nélküli hálózati vezérlőt is. A már második generációját taposó Centrino platform és a hozzá tartozó termékcsalád (beleértve a Celeron M-et is) mára már rendkívüli siker. A második generációs Pentium M (Dothan) processzorok szállításai tavaly év végére már meghaladták a 10 millió darabot.

Az izraeli fejlesztésű Pentium M titka, hogy rendkívül fejlett energiatakarékossági képességekkel rendelkezik. Akár egy órajel alatt képes a nem használt blokkjait kikapcsolni. Ezen túlmenőnen a terhelés és használati körülmények függvényében képes órajelét és feszültségét állítani, így fogyasztása és hőtermelése töredékére csökkenthető, ami nagy mértékben növeli a notebook akkumulátoros üzemidejét. Ehhez az Enhanced Speedstep elnevezést nyert eljáráshoz hasonlót az ADM Turion 64 is tartalmaz, PowerNow! néven, amely szintén a fogyasztás drasztikus visszafogását célozza a magba juttatott feszültség és az órajel állításával.

Ezzel fejlett képességével a 2,1 GHz-es Intel Pentium M 765 TDP mutatója 21 watt, de léteznek még alacsonyabb fogyasztáshoz válagotatt változatok, alacsonyabb maximális órajellel. A másfél gigahertzes 758 például tartósan legfeljebb 10 watt hőt bocsát ki, míg az 1,2 GHz-es 753 mindössze 5 wattot. Ugyanakkor az Intel és az AMD adatai a különböző metodika miatt nem vethetőek össze, mivel az Intel nem maximális mutatót ad meg.

Az ultra alacsony fogyasztású változatok jellemző energiafelvétele azonban így is mindössze 1-2 wattra zsugorodik a valóságban, akkumulátoros üzemmód esetén. Igaz, ezek a chipek jellemzően a drágább, ultrahordozható modellekben jelennek meg, nem a vékony és könnyű kategóriában. Az Intel jövőbeni terveiben a mobilprocesszorok jellemző fogyasztása az 1 wattos szintre, vagy az alá süllyed.

A kérdés tehát az, hogy a Centrinóval és az Intel százmillió dolláros nagyságrendű kampányaival szemben a Turion 64 Mobile Technology hogyan állja meg a helyét -- pontosabban hogyan is tör be. Kétségtelen, hogy kedvezőek a paraméterei, de a Pentium M vitathatatlanul jobb az egységnyi fogyasztásra jutó teljesítmény terén, ezért más utat kell találni az üzleti felhasználók szívéhez.

Egy terméket közvetlenül összehasolítani egy másikkal kockázatos ügy. Úgy néz ki, a Turiont a versenytársakétől talán kissé másképp szeretné az AMD kommunikálni: egy nagy teljesítményű, időtálló (64 bites kiterjesztés) termék főként a vállalati notebookok vékony és könnyű szegmense számára, miközben persze szeretnének kiemelkedő akkumulátoridőt is elérni -- tudtuk meg.

A mobil processzorok piacán a "futottak még" kategóriában szerepel a Transmeta Efficeon és a VIA C3 is. Talán mondhatjuk, hogy a Transmeta taposta ki a rendkívül alacsony fogyasztású x86-os processzorok és a köréjük épülő, valóban mobil gépek útját. Gyártási és teljesítménybeli problémák miatt nem tudott elég gyorsan mozogni, így az Intel több éves lemaradást követően is beérte -- és eltaposta. Mint fogyasztók, remélhetjük talán, hogy a verseny szele újra feltámad kicsit, lesz valós alternatíva a piacon azok számára is, akik nagy teljesítményű, viszont vékony, könnyű, csendes és magas rendelkezésre állású gépet szeretnének.

Véleménye van?

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról