Szerző: Bodnár Ádám

2000. augusztus 19. 00:00

3dfx Rampage előzetes

A 3dfx jövője jelenleg egyetlen vékony cérnaszálon függ, ez pedig a 2000 karácsonyára várt Rampage. A T&L motorral szerelt chip(készlet) tartalmazni fogja a Voodoo5 sorozatnál megismert T-buffer és FXT1 technológiákat is, és 0,18 mikronos csíkszélességgel készül majd.

...legalábbis biztos, hogy a cég legutolsó negyedéve ismét erősen veszteséges lesz. A társaság tegnap jelentette be, hogy közel 65 millió dolláros forgalomra számítanak, ennek hatására a 3dfx részvények értéke 11%-ot esett a new york-i tőzsdén. A vállalat papírjainak értéke egyébként április óta folyamatosan zuhan, az akkori több, mint 13$-os csúcsértékről már 7$ alá (egészen 6$ közelébe) csökkent az árfolyam.

A tendencia oka valószínűleg a VSA-100 chipeken alapuló kártyák komoly késése lehet. Nyilván mindenki emlékszik rá, hogy a VSA-100 chipet a 3dfx még 1999 november 15-én jelentette be, de az első kártyák csak 2000 júniusában jelentek meg az üzletek polcain. Bár a Voodoo3 sorozat piaci népszerűsége töretlen (legalábbis a tengerentúlon), erősen kérdéses, hogy a több szempontból is csalódást okozó Voodoo5 labdába rúghat-e a vetélytársak mellett.

A 3dfx jövője jelenleg egyetlen vékony cérnaszálon függ, ez pedig a 2000 karácsonyára várt Rampage. A T&L motorral szerelt chip(készlet) tartalmazni fogja a Voodoo5 sorozatnál megismert T-buffer és FXT1 technológiákat is, és 0,18 mikronos csíkszélességgel készül majd. Természetesen ez így leírva nagyon impresszívnek tűnik, de több dolgot is szem előtt kell tartanunk:

[oldal:Rampage a megmentő?]

  • A 3dfx állítólag már 24 hónapja fejleszti a Rampage-et. Ezzel együtt a Rampage már nem a népszerű és ismert Voodoo architektúrán alapul.
  • A cégnek ez lesz az első terméke, amely T&L motort tartalmaz. Ez természetesen erősen megnöveli a chipbe kerülő tranzisztorok számát. A hírek szerint ezt a cég a SAGE (Scalable Arctitecture Geomery Engine) chip-pel hidalja át, azaz a T&L egység külön chipen kap majd helyet. De vajon egy másik chip nem drágítja majd meg a tervezési és gyártási költségeket? Természetesen a SAGE-re is igaz, hogy több chip=nagyobb teljesítmény, azaz a ráépülő kártyák teljesítménye ugyanúgy skálázható lesz majd, mint a VSA-100 chipekre épülő Voodoo4/5 sorozat esetében, de az előzetes becslések szerint erre nem lesz szükség, ugyanis a SAGE chip 30 millió háromszög/sec feldolgozási sebességgel bír majd, és hardveresen kezel 25 egyidejű fényforrást.
  • A Rampage chip csak DDR SDRAM memóriát támogat. Amennyiben egy kártyára több chip kerül majd, nyilván lineárisan növekszik a szükséges memóriachipek mennyisége. Vajon 2000 karácsonyán elég olcsó lesz-e a DDR SDRAM memória?
  • A Rampage textúraegységét a 3dfx nagyvonalúan "texture computer"-nek nevezi. Várhatóan 4 pixel pipeline kerül majd a chipbe, ezek egy órajelciklus alatt képesek akár egy négy textúrával ellátott pixel kiszámítására is; ezen felül a kimenetük visszairányítható saját bemenetükre, így akár nyolc különböző textúra is kerülhet egy képpontra (természetesen két órajelciklus alatt). Ennek az lehet az előnye, hogy az elkészülő pixelek időközben nem kerülnek a memóriába, ezzel sávszélességet takarítanak meg.
  • Mondanunk sem kell, hogy a Rampage képes a DX8 "pixel shading" hardveres kezelésére.

    [oldal:Problémák és problémák]

    Mindent egybevetve látható, hogy a 3dfx Rampage nagyon erős chip, és a ráépülő kártyák komoly konkurrenciát jelenthetnek a vetélytársak hasonló termékeinek, de csak akkor, ha a cég időben produkálni tudja majd a kártyákat. És várhatóan ismét ezzel lesz a gond: a 3dfx két utolsó negyedéve is alkatrészhiányokkal és késedelmes szállításokkal volt terhes.

    Szintén probléma lehet még a Rampage-re épülő termékek ára: ha a Voodoo5 5500-at vesszük alapul, a Rampage-re épülő "középkártya" várhatóan két Rampage chipet, egy SAGE chipet és 64/128 MByte DDR SDRAM-ot tartalmaz majd, és ez tovább bővülhet, ha terveznek rá TV- és videocsatlakozókat. Nagyon kell igyekeznie a 3dfx-nek, ha ezt versenyképes áron szeretné kínálni a vásárlóknak.

    Ha ehhez hozzávesszük az utóbbi idők aggasztó tendenciáját a videokártyák piacán, hogy a legfrisebb csúcstermék mindig jelentősen drágább az előző topmodellnél, a 600 dolláros álomhatár megdőlése sem tűnik valószínűtlennek. Ráadásul a gyártással is egyedül kell megbirkózniuk.

    Szóval a 3dfx előtt egy feladat áll: időben és olcsón megjelenni következő termékükkel, különben elképzelhető, hogy végleg eltűnnek a süllyesztőben.

  • Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

    a címlapról