Szerző: Bobor Szabolcs

2008. február 7. 16:41

Megjelent a HTML 5 első nyilvános vázlata

Az internetes szabványokért felelős szervezet, a W3C a napokban nyilvánosságra hozta a HTML 5 első vázlatát . Jelentős lépés ez, hiszen 1997 óta nem történt változás a HTML-ben, a World Wide Web Konzorcium az eltelt évek alatt inkább új nyelvekre fordította figyelmét, például az SVG-re és az XForms-ra, azonban a web azóta jóval túlnőtte magát, és nem pont úgy használják a weboldalak a rendelkezésre álló technológiákat, mint ahogy és amire azokat eredetileg tervezték.

[HWSW] Az internetes szabványokért felelős szervezet, a W3C a napokban nyilvánosságra hozta a HTML 5 első vázlatát. Jelentős lépés ez, hiszen 1997 óta nem történt változás a HTML-ben, a World Wide Web Konzorcium az eltelt évek alatt inkább új nyelvekre fordította figyelmét, például az SVG-re és az XForms-ra, azonban a web azóta jóval túlnőtte magát, és nem pont úgy használják a weboldalak a rendelkezésre álló technológiákat, mint ahogy és amire azokat eredetileg tervezték.

Közös erővel

Az összes jelentős böngészőgyártó, a Microsoft, az Apple, az Opera és a Mozilla Alapítvány részvételével létrejött WhatWG nevű szervezet célja a közös, mindenki által elfogadott HTML szabvány továbbfejlesztése, valamint a jelenleg kaotikus állapotokat teremtő kompatibilitási problémák minimalizálása. Természetesen mindez nem ért volna semmit a W3C nélkül, hisz ez leginkább az ő feladata lett volna, csak mivel nem történt érdemi előrelépés az elmúlt 10 év alatt, ezért összeálltak a piac meghatározó szereplői, hogy maguk lépjenek. Mivel azonban sikerült közös nevezőre jutnia a két szervezetnek, így a HTML 5 összes jelentős érintett részvételével és aktív munkájával alakult ki.

A W3C a draft megjelenésekor kiemelte, hogy ez még csak egy vázlat, mely sok mindenben változhat a 2010-es véglegesítésig – aminek az egyik feltétele, hogy legalább két böngésző teljes mértékben implementálja a szabványt. Tehát várnunk kell még pár évet addig, amíg a webfejlesztők nyugodt szívvel használhatják az új megoldásokat, de addig is tekintsük át, hogy milyen fontosabb változások történtek a nyelvben.

Jó pap holtig tanul

Az új HTML-ben jó pár új tag jelenik meg, amiket természetesen meg kell tanulnia aweben dolgozó munkásoknak, viszont cserébe sok régi tag végleg megszűnik. Lényeges újítás, hogy a HTML ezután már csak tényleg a tartalomra és felépítésre szorítkozik, mindenféle formázás és stíluselem CSS-be kerül. Csak hogy pár példát említsünk: megszűnnek a <font color=”red”>Piros szöveg vagyok</font> megoldások, helyette ezt használjuk majd: <pirosszoveg>Piros szöveg</pirosszoveg>, természetesen kiegészítve a CSS-ben a megfelelő deklarációval.

Egyértelműen következik ebből, hogy a régimódi WYSIWYG editorok, mint a FrontPage, végleg kihalnak. A jelenleg nagyon népszerű táblamentes oldalak felépítése igazából a régi szabvány szemszögéből nézve nem túl jók, hisz az oldalak felépítése nem következik a tartalmából. Ez megváltozik, bevezetésre kerülnek struktúra jelölő elemek: header, section, article, nav, footer, melyekkel egyértelműen meg lehet határozni, hogy például a header-ben lévő kép az bizony tényleg a fejlécben jelenik meg, és a cég logóját takarja.

Az új, figure névre hallgató taggel is egy jelentős hiányosság szűnik meg: ezzel lehetőség nyílik szövegbe ágyazni képet, alá pedig magyarázatként szöveget írni, mindezt teljesen szabványosan és szépen, nem kell floatolni ill. mindenféle szedett-vedett táblázatokat beilleszteni a kódba. A szemantikus web irányába történő egyik fontos lépés, hogy a weboldalakon megjelenő szövegekben bejelölhetjük, hogy egy adott kifejezés pontosan mit is jelent, legyen akár idő, dátum vagy progress érték.

Multimédia és interaktivitás

A szélessávú kapcsolatok terjedésének, valamint főleg a YouTube-nak köszönhetően a multimédiás tartalmak szinte berobbantak a köztudatba, ám ezek leírása HTML-ben nem könnyű feladat, ahány böngésző, annyiféle nem szabványos megoldás létezik. Ezt váltja ki nemes egyszerűséggel a video és az audio tag. Sőt, ezen tagek belsejébe akár a multimédiás tartalom teljes szövegét leírhatjuk, így a korlátozott képességekkel rendelkező látogatók is hozzájuthassanak az információhoz.

Manapság rengeteg site használ főleg kényelmi szempontokat figyelembe véve AJAX megoldásokat, melyekkel az adott oldal újratöltése nélkül lehet bizonyos elemeket dinamikusan, interaktívan megváltoztatni. Ezt segíti majd a háttérből a details és datagrid tag, előbbi eredendően nem látható, de ha JavaScript-tel beállítjuk az open attribútomot, egyből megjelenik, utóbbi elem pedig dinamikus táblázatokat és adatokat tartalmazhat, melyekben egy kattintással kijelölhető és változtatható egy teljes sor vagy egy egész oszlop.

Jó lesz ez az egész?

Egyértelműen igen, hisz tisztább és átláthatóbb lesz a nyelv, habár eleinte valószínűleg nagyon nehezen történik majd meg az átállás, és nem mindegyik böngésző fogja támogatni az újdonságokat, de annak idején így volt ez az img taggel is. Szerencsére látszódik az a törekvés, hogy minél könnyebb és használhatóbb legyen az internet, hisz már manapság is szinte itt élünk és dolgozunk, a jövőben pedig még szervesebb része lesz életünknek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról