Szerző: Bodnár Ádám

2005. január 11. 10:20

Az IBM saját szabadalmaival segíti a nyílt forrású közösség munkáját

[HWSW] Az IBM úgy határozott, hogy a nyílt forrású fejlesztők ötszáz szabadalmazott technológiáját használhatják anélkül, hogy jogdíjat kellene fizetniük vagy pertől kellene tartaniuk. A vállalat ezzel a lépéssel szeretné bátorítani a nyílt forrású közösséget, és növelni ennek a fejlesztési modellnek az elfogadottságát.

A Nagy Kék vállalása szerint a szabadalmakat azok a fejlesztők használhatják, akik az Open Source Initiative által elfogadott licenc alapján dolgoznak. A szellemi tulajdonok természetesen továbbra is az IBM-nél maradnak, és a cég fenntartja a jogot, hogy a nem nyílt forráskódú kereskedelmi szoftverek készítőin számon kérje az esetleges szabadalomsértést.

Az IBM világszerte mintegy 40 ezer bejegyzett szabadalommal rendelkezik, az Egyesült Államokban pedig 25 ezerrel. 2004-ben az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala 3428 IBM-es szabadalmat jegyzett be, ezzel a Nagy Kék immár tizenkét éve vezeti a vállalatok rangsorát a szabadalmak tekintetében.

Elkötelezettség

Az IBM a Linux egyik legnagyobb támogatója, a vállalatnál több száz programozó dolgozik nyílt forrású megoldásokon. A cég augusztusban bejelentette, garantálja, hogy saját szabadalmait nem fogja felhasználni a Linux ellen. Egy Linux-felhasználók jogi bitosítására szakosodott cég szerint a szabad operációs rendszer közel 300 szabadalmat sért, amelyek közül hatvanat az IBM jegyez.

Az IBM szerint a mai lépés csupán a kezdet, a vállalat a későbbiekben több szabadalmát is jogdíjmentesen elérhetővé teszi a nyílt forrású közösség részére. A cég emellett elérhetővé tesz olyan szabadalmakat, amelyeket nyílt szabványokban lehet felhasználni.

Az IBM szellemi tulajdonaival foglalkozó részleg vezetője elmondta, várakozásai szerint több vállalat is követi majd a kezdeményezést. "Egyre inkább arra használjuk majd a szabadalmainkat, hogy nyílt szabványokkal és megoldásokkal segítsük elő az innovációt és az interoperábilitást" -- mondta John Kelly. "Együtt fogunk működni a Szabadalmi és Védjegyhivatallal, hogy biztosítsuk, az amerikai szabadalmi rendszer továbbra is az innováció szolgálatában áll."

A szabalmak fenyegetnek?

A Linux, valamint számos nyílt forrású alkalmazás alapjául szolgáló GPL (General Public License) licenckonstrukció határozottan tiltja a jogvédett kódok felhasználását a programokban. Amennyiben valaki ilyenre bukkan, a legtöbb esetben az adott szoftver szerzői átírják a kérdéses részt, a felhasználók pedig átállnak az új változat használatára.

Nem alaptalanok azok a félelmek, melyek szerint a szabadalmak komolyan fenyegetik a linuxos világot. Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója tavaly novemberben egy ázsiai körútja során közölte, hogy tudomása szerint a Linux több mint kétszáz különféle szabadalmat sért. Ballmer odáig merészkedett, hogy szabadalombitorlási perekkel fenyegette meg azokat az ázsiai országokat, amelyek a Linuxhoz húznak a Microsoft megoldásaival szemben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról