Szerző: Bodnár Ádám

2004. augusztus 2. 14:49

Nyílt forrású szoftverek az önkormányzatok munkájában

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) mintaprojekt keretében három különbözõ nagyságú és területi elhelyezkedésû község önkormányzatánál vezetett be szabad forráskódú szoftvereket. A TÖOSZ álláspontja szerint a nyílt forrású szoftvereknek az informatikában betöltött jelentõségéhez hasonlóan az elektronikus kormányzat

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) mintaprojekt keretében három különbözõ nagyságú és területi elhelyezkedésû község önkormányzatánál vezetett be szabad forráskódú szoftvereket. A TÖOSZ álláspontja szerint a nyílt forrású szoftvereknek az informatikában betöltött jelentõségéhez hasonlóan az "elektronikus kormányzat" irányelvének megfelelõen a kormányzati téren is szerepet kell kapjanak. A hivatalok vállalták, hogy a kapott hardverek és szoftverek használatát egy, a TÖOSZ által szervezett oktatáson elsajátítják, ezt követõen pedig folyamatosan dokumentálják és közzéteszik tapasztalataikat a nyílt forrású szoftverek használatával kapcsolatban.

2004. május 6-án Kovács Kálmán jelenlétében átadásra került Nagycserkesz önkormányzat hivatalában az IHM által támogatott TÖOSZ mintaprojekt, aminek keretében Linux operációs rendszer és szabad forrású alkalmazások kerültek telepítésre. A heterogén rendszer Windowst és Linuxot futtató kliensekbõl, valamint SuSE Standard Servert futtató szerverbõl áll. A Linux-kliensek SuSE 9.1 operációs rendszerrel, OpenOffice.org irodai alkalmazáscsomaggal, internetböngészõvel és emailklienssel vannak felszerelve, emellett telepítésre került rájuk a széles körben elterjedt CD-Jogtár linuxos változata is. A jelenlegi, központilag terjesztett önkormányzatok által használt alkalmazások közül több DOS-emulátorban mûködik. Az oktatási, terméktámogatási, valamint karbantartási feladatokra az ULX Kft., a SuSE Linux forgalmazója vállalkozott.

A résztvevõk határozott célja, hogy a használt alkalmazások mindegyike Linux alatt is mûködjön, ezért a különbözõ minisztériumok és hivatalokkal való együttmûködésre törekednek, amely eredményeként hamarosan fejlesztésre kerülnek az elsõ linuxos önkormányzati alkalmazások.

2004. május 5.-én került átadásra a TÖOSZ másik szabad forráskódú mintaprojektje Gyõrszermerén. Az ottani hivatal arra vállalkozott, hogy teljes átállást hajt végre, tehát munkájuk során a dolgozók csak Linux operációs rendszerekt és ezen futó szoftvereket használnak. Telepítésre került az UHU-Linux 1.1 Office változata, amely az irodai alkalmazások mellett már tartalmazza a CD-Jogtár Light verzióját is. A jelenlegi, központilag terjesztett alkalmazások közül töb DOS-emulátoron mûködik. Az oktatás itt az LME (Linuxfelhasználók Magyarországi Egyesülete) szakmai részvételével történik.

A harmadik ilyen jellegû mintaprojekt Bérbaltaváron kerül bevezetésre, itt körjegyzõség mûködik, ahol jelenleg 3 számítógéppel rendelkeznek, amiket általános irodai célokra használnak. A projekt során a meglevõ 3 géphez egy negyedik társul, amelyen Linux operációs rendszer és nyílt forrású alkalmazások futnak. A cél, hogy a rendszer mindennapi használhatóságáról meg lehessen bizonyosodni. Bérbaltaváron emellett Linuxot és nyílt forrású szoftvereket futtató gépek kerülnek az óvodába, a gyerekek készségfejlesztése, tanulása, valamint a számítógépekkel való megismerkedése céljából. A bérbaltavári orvosi rendelõben a nyilvántartó szoftver Linux operációs rendszeren fut.

A projektek során az ügyintézõk havonta egy kérdõívet töltenek ki, amelyen vezetik az esetleges üzemzavarokat, leállásokat, vírustámadásokat, a rendszer gyakorlati használhatóságát, illetve más paramétereket. Ennek tapasztalatai, a költségek felmutatása mellett egy tanulmányban kerülnek összefoglalásra, amely a TÖOSZ tervei szerint 2005. áprilisára fog elkészülni.

Az irodai alkalmazásokból -- szövegszerkesztõ, táblázatkezelõ, prezentációkészítõ, internetböngészõ, levelezõkliens -- számos nyílt forráskódú változat létezik, az ismertebbek közül említésre méltó az OpenOffice.org irodai szoftvercsomag, a Mozilla és a Konqueror internetböngészõ, illetve a Kmail, az Evolution, vagy a Mozilla Thunderbird levelezõprogram. Ezek mindegyikének létezik Linuxon futó változata. A speciális, kizárólag az önkormányzatnál futó szoftverek azonban az önkormányzat jogszabályban meghatározott feladatainak ellátását lehetõvé tevõ, központi fejlesztésû szoftverek, melyek sajnálatosan nem Linuxra készültek, ám futtatásukat biztosítani kell.

Helyi adó szoftver: ez a szoftver egy DOS ablakban futó szoftver, mely dosemu vagy wine emulátor alatt zökkenõmentesen fut Linux operációs rendszeren.

Népesség-nyilvántartó szoftver: az MS-SQL7 adatbázismotorra épülõ szoftvert Microsoft Visual Basicben fejlesztették. Az alkalmazás linuxos környezetbe migrálása nem egyszerû, hiszen szükséges hozzá az MS_SQL szerver futása, illetve a grafikus felhasználói felület futásához szükséges alkamazásprogramozási interfész megléte. A szoftver képes együttmûködni Oracle adatbázismotorral is, melynek van Linuxos változata. A TÖOSZ szerint a teljes és biztonságos migrációt a szoftver keresztplatformos újraírása oldaná meg, a mindkét platformon -- Windows, Linux -- megtalálható PostgreSQL motorra.

Kincstári szoftver: hasonló a helyzet az elõzõ szoftverrel, alapvetõen a fejlesztés MS platformra készült. A futtatása nem garantált. Emulátorok ugyan léteznek Linuxra, lehet virtuális Windows platformot biztosítani, ám a Windowsok zárt forrása miatt ezek funkcionalitásukban csak megközelítik a Windows API-t.

A TÖOSZ jelentése szerint egy önkormányzat teljeskörû migrációjának legnagyobb nehézségét a speciálisan központilag, közpénzekbõl fejlesztett, közfeladatok ellátására alkalmazott szoftverek jelenik, noha az e-Europe kezdeményezés kapcsán több éve ismert az az uniós elvárás, hogy egyre inkább a nyílt forrású, illetve a nyílt szabványokon alapuló fejlesztések irányába kell elmozdulni. Indokolt tehát a fenti szoftvereket a létezõ keresztplatformos fejlesztõeszközök segítségével újraírni, illetve a késõbb fejlesztendõ szoftvereket eleve keresztplatformosként kifejleszteni. Így lehetõség nyílik az önkormányzati szféra informatikai fejlesztési lehetõségeit és forrásait nem külföldi tulajdonú szoftvercégek termékeinek vásárlására, hanem a hazai tudásalapú társadalom építésére fordítani, ezzel is növelve a hazai gazdaság versenyképességét.

Készült a TÖOSZ megbízásából

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról