Szerző: jimi

2001. július 11. 00:56

VA Linux Systems cég kilép a hardverpiacról -- további részletek

A VA Linux Systems 2001. június 27-én Fremontban tartott konferenciáján bejelentette az új üzleti stratégiáját, amely az alkalmazások fejlesztésére fókuszálja a cég erőforrásait, és nem utolsósorban csökkenti a fenntartási költségeket.

A startégia megváltozásának egyik része, hogy a cég abbahagyja a Linux bázisú hardvereszközeinek, szervereinek és tárolóeszközeinek a forgalmazását. A cég szerint nem tudtak profitot termelni ezeknek az eladásából, és a továbbiakban szeretnének teljes egészében a Linux és más nyílt forráskódú alkalmazás fejlesztésére koncentrálni.

Egyes vélemények szerint ez a lépés olyan, mintha a Microsoft azt mondaná, hogy felhagy a szoftverei fejlesztésével, és ezentúl az általa gyártott hardverelemek (egerek, ergonómikus billentyűzetek, játékvezérlők) gyártásával foglakozna.

A VA Linux hardvercégként ismert, vagy legalábbis eddig az volt. Nagyon hatékony Linuxra optimalizált szervereket dobtak piacra, amely iránt meglehetősen nagy volt a kereslet. Nagyon sok cég és szolgáltató vásárolt VA Linux szervert, mivel olcsó volt és rengeteg szolgáltatás volt élérhető hozzájuk. Ez különösen a webtechnika megjelenésekor volt igaz, mivel a cég már akkor képes volt kész megoldásokat szállítani.

Az is igaz, hogy a cég a tőzsdén nem volt képes jó eredményeket elérni. Amikor 1999 decemberében megjelent a részvénypiacon, a részvényeinek árfolyama felszükött 240 dollárig, míg mai értéke csupán 3 dollár. A cég veszteségei hatalmasak. Az első negyedévben 20 millió dollárt vesztettek, ami az idei első negyedévre már 109 millió dollára nőtt.

A cég megmarad egy erőteljes nyílt forráskódot fejlesztő csapatnak és a továbbiakban három fő területre öszpontosítja erőforrásait:

A SourceForge OnSite Collaborative Development System (CDS) a cég elsődleges tevékenységi területe. Az oldal lehetővé teszi mindenkinek, hogy a nyílt forráskódú programjait elhelyezze a szerverre. Az oldal sikereit mutatja, hogy 22000 alkalmazást és 200 000 regisztrált felhasználót tartannak nyílván.

OSDN, a nyílt forrású hálózat (Open Source Development Network). A cég azt tervezi, hogy ugyanúgy folytatja az OSDN támogatását, mint az átszervezés előtt, sőt azt szeretné, ha mindebből a szolgáltatás használói mit sem sejtenének. A szolgáltatás tulajdonképpen olyan népszerű internetoldalak támogatását jelenti, mint a SourceForge, Slashdot vagy a ThinkGreek.

Linux szoftverfejlesztés és a hozzá tartozó szolgáltatások (Linux Software Development and Consulting Services) szintén fontosak a cég szempontjából. Ezzel az üzletággal nem szeretnének felhagyni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról