Szerző: Koi Tamás

2015. szeptember 28. 13:08

Újabb állami partnert talált magának a Vodafone

A Vodafone Magyarországgal együttműködésben indít mobilszolgáltatást az állam, egész pontosan egy állami cég, az Antenna Hungária. A földfelszíni digitális platformot üzemeltető szolgáltató mobil- és vezetékesinternet csomagokkal bővíti a kínálatát.

Újabb lakossági távközlési szolgáltatások bevezetésére készül a több mint egy éve állami tulajdonban lévő Antenna Hungária, mely ebben a szegmensben leginkább MinDig TV Extra márkanevű DVB-T szolgáltatásával volt jelen. A cég rövidesen vezetékes- és mobilszolgáltatásokat is kínál majd ügyfeleinek, méghozzá országszerte, ezzel a klasszikus triple-play üzleti modellt átvéve.

A Vodafone hálózatát használhatják

Egyelőre nem nyilvános, hogy az állami tulajdonú műsorszóró és infrastruktúra-üzemeltető pontosan milyen keretek közt indítja el az új szolgáltatásokat, iparági értesülések alapján úgy tudjuk azonban, hogy az Antenna Hungária a Vodafone Magyarország hálózatát használhatja majd, egy harmadik fél közbeiktatásával. Ezzel gyakorlatilag kijelenthető, hogy a Vodafone hálózata adja majd az alapot az első, állami tulajdonú távközlési szolgáltató mobilszolgáltatásához.

A Vodafone kiválasztása erre a célra több szempontból is logikus lépés az Antenna Hungária számára, emellett a megállapodással a Vodafone is jól járhat. A Vodafone üzleti stratégiájára jellemző, hogy a cég az utóbbi években több virtuális mobilszolgáltatói partnert, azaz MVNO-t is felkarolt, így a cég adja az infrastruktúrát többek közt a UPC mobilszolgáltatása, vagy egy kisebb üzleti partner, a Netfone számára is. A piros logós szolgáltató ugyanakkor időközben cáfolta lapunknak, hogy MVNO-szerződést kötött volna az Antenna Hungáriával, így inkább az tűnik valószínűnek, hogy egy harmadik fél közbeiktatásával történik a hálózati kapacitás-értékesítés.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Vodafone-nak láthatóan van is miből adnia, hiszen a brit tulajdonú cég rendelkezik a legkisebb saját ügyfélbázissal, ugyanakkor mindezt a frekvenciakeret nagysága nem tükrözi, azaz a szolgáltató minden MVNO-partner bevonásával gazdaságosabbá teheti hálózatának üzemeletetését. A Vodafone rendelkezik emellett jelenleg a legnagyobb országos mobilnet-lefedettséggel, igaz ez az előny csak a 3G-s hálózatra vonatkozik, és rövidesen teljesen meg is szűnik a 4G-s hálózatok teljes kiépítésével.

Kell a triple play

A szolgáltatásportfólió bővítése az állami fél számára - konstrukciótól függően - jelentős ügyfélszerző erőt képviselhet. A cégnek a lakossági szolgáltatások oldalán a jelenleg mintegy 112 ezer előfizetővel (ez az előfizetőszám több mint egy éve gyakorlatilag stagnál) rendelkező MinDig TV Extra előfizetői bázisból származik egyedül bevétele, a mobilos és vezetékesinternet-szolgáltatások bevezetésével a három szolgáltatás egymást erősítve hozhat új ügyfeleket a szolgáltatónak.

Egyelőre az sem nyilvános, hogy az Antenna Hungária milyen együttműködéseken keresztül nyújt majd vezetékesinternet-szolgáltatást új és meglévő ügyfelei számára, a szabályozási hátteret és a vállalat céljait (országos szintű szolgáltatásnyújtás) tekintve az Antenna Hungária minden bizonnyal nagykereskedelmi modellben értékesít majd xDSL végponti eléréseket. A vállalat október 1-jén tájékoztatja a nyilvánosságot a új, induló szolgáltatások részleteiről.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról