Szerző: Dojcsák Dániel

2010. július 21. 14:45

Megtántorodott a magyar torrentvilág

Habár a júniusi razziák másnapján mindenki meg volt győződve arról, hogy napok, vagy hetek alatt visszaáll minden a régi kerékvágásba, és a hőn szeretett warez oldalak nyugodtan üzemelnek tovább, közel egy hónappal a lefoglalások után úgy tűnik ez alkalommal mégis komoly sebek maradtak a hazai torrentvilág testén.

Eredetileg nem is tűnt komolynak a júniusi razzia, hiszen a magyarországi körülbelül 40 torrent oldal szerverparkjából mindössze 7-10 gépet foglaltak le. Volt olyan oldal, ami napokon belül újraéledt, az érdekességek azonban nem itt kezdődtek. Néhány nappal később újabb razzia következett, amikor a kissé kaotikus helyzetben lévő oldalak közül még néhányat begyűjtöttek a hatóságok. A legtöbb felhasználót számláló nCore is itt vérzett el, ugyanis az első körben csak a proxy szerverüket bukták el, a másodikban viszont már a fő gépeket is.

Ezt a lendületet erősítette, hogy a ProART jogvédő szervezet tömegesen szólította fel a torrent oldalakat, hogy szüntessék be tevékenységüket, ellenkező esetben további jogi lépésekre számíthatnak, és a lefoglalások fényében ez nem csak üres fenyegetőzés volt. A levelek jó része a razzia előtt lett elküldve, egyfajta figyelmeztetésként, viszont ezzel együtt az internetszolgáltatók, melyek a torrent oldalakat befogadták, már nem védekezhettek azzal, hogy a náluk elhelyezett gépeken lévő tartalmakra nincs rálátásuk. A szerzői jogvédők ezzel kihúzták az eddig jokernek számító lehetőséget, amivel az ISP védekezhetett.

Káosz és sötétség

Ezek után viszont meglepő módon az nCore napokon belül újraindult, sőt, az eddig használt .cc végződés mellé egy újabbat is hozzátettek, csak a biztonság kedvéért. Így ezen túl a Kókusz-szigetek TLD-je mellett egy szintén csendes óceáni ország, Niue domainvégződésével is elérhető az oldal július 4-től. Hasonló köröket futott le több népszerű oldal is, mint például a Gigatorrents, a Majomparádé, a Bithorló és a Mesevilág is.

A gyors bezárás után napokig teljes fejetlenség uralkodott a torrentezők körében. Sok esetben úgynevezett "account lopó" oldalakkal próbálták megtéveszteni a felhasználókat, amik a megszokott dizájnnal fogadták a felhasználókat, de az igazi szolgáltatás helyett csak a jelszavakat gyűjtötték be. Több oldal kihasználta a lehetőséget, hogy a vezető oldalak nem üzemelnek, s szabad regisztrációs időszakot hirdettek. Több eddig kicsi, közepes oldal hizlalta fel magát jelentősen, akadt olyan oldal, ahol jelenleg kétszer annyi felhasználó van, mint egy hónapja.

Néhány klasszikus viszont a jelek szerint elhullott, legalábbis egyelőre. Az elitnek számító Bithumenen már hetek óra az a szöveg szerepel, hogy "Minden rendben, ne ess pánikba! Hamarosan jelentkezünk." Azonban a razziát túlélő, majd az azt követő héten bezáró oldal üzenete kezd egyre kevésbé hihetőnek tűnni. Hasonlóan csendben van az Evolution nevű oldal, annyi különbséggel, hogy ott egy számláló került ki, ami 7 nap múlva ér majd a nullához. Érdekes egybeesés, amit a fórumozók fedeztek fel, hogy aznap van épp a Bithumen 6. születésnapja, egyesek úgy vélik, hogy ez lesz a nagy visszatérés napja a két oldalnak, akár egyesülve is. Jelenleg azonban csak találgatások vannak a Bithumennel kapcsolatban, ugyanis a webszerverük hiába él, a bezárás óta semmilyen jelzést nem adtak kifelé. Előfordulhat, hogy mégis valami gond van.

Van, aki megijedt

Sok kisebb oldal a razzia és a fenyegető levelek hatására úgy döntött, hogy örökre bezár, vagy néhány hétre pihenőt fúj legalább. Ezekben az esetekben általában arról lehet szó, hogy az üzemeltetők valójában hobbiból futtatták az oldalt, a lelkesedésen kívül semmilyen előnyük nem származott belőle, s látva a rizikót, inkább kihátrálnak. Akadt viszont olyan torrent oldal admin, aki önmaga küldte el elérhetőségeit a hatóságoknak, hogy megkönnyítse a nyomozást, és azt üzente nekik, hogy ha kérdései vannak, akkor azokat tegyék fel neki nyugodtan.

Az elmúlt napokban sem álltak le a razzia utórezgései, hiszen a sorozatokra szakosodott BitGate, több apró leállás után nagy hirtelenséggel bejelentette, hogy megszűnik, és már csak egy hétig működik. Addig free leechet hirdettek, ami azt jelenti, hogy a letöltések mennyiségét már nem regisztrálja a rendszer, így mindenki az arányától függetlenül ömlesztheti még le az utolsó héten a vágyott sorozatok minden évadját. Az üzemeltetők egy szívhez szóló üzenetben búcsúztak, amiben jelezték, hogy nincs különösebb okuk a befejezésre, egyszerűen elég volt: "A zárásnak nincs semmilyen katartikus oka. Mikor az oldalt indítottuk, alig értettünk bármihez ami a rendszer üzemeltetéséhez kellett. Páran gimnazisták voltunk, néhányunk pedig az egyetem padjait koptatta (vagy éppen kerülte). Lelkesedésből, szeretetből csináltuk". A 2005-ben indult oldal így állítólag nem a razzia miatt csukja be kapuit, de feltételezzük, hogy közvetetten mégis számított az időpontválasztásban.

Páran mentek a levesbe

A BitGate, Bithumen, Evolution és néhány egyéb neves torrent oldal felhasználóiért marakodik a többi oldal, egyre népszerűbbé válik a VPN-szolgáltatás, amivel a felhasználók elrejthetik valódi adataikat még a szerver elől is. Erre többek közt azért éreznek igényt az emberek, mert több torrent oldalt is feltörtek az utóbbi hetekben ismeretlenek, s ekkor kiderült, hogy az állításokkal ellentétben a sokkal több minden került naplózásra, mint ami szükséges lett volna, s sokkal több személyes adat maradhatott a szervereken (a lefoglaltakon is) kódolatlanul.

Az elmúlt egy hónap eseményei arra világítottak rá, hogy annak ellenére, hogy minden adathordozó vásárlásával jogdíjat fizetnek a vevők (az ARTISJUS-nak), amivel elméletileg legalizálva van az audiovizuális művek saját célú felhasználása, más jogvédő szervezetek ezt egyáltalán nem fogadják el, csapdába ejtve így a társadalmat. A felhasználók egy része most bizonyára kétségbeesetten keresi forrásait a weben, és tudva, hogy itthon a legális tartalomszolgáltatások csak erősen korlátozottan érhetőek el, némelyik sehogy, ezért szinte biztos, hogy a kifehéredés helyett a lefoglalások ismét a fizetős (sms) warez irányába terelnek sokakat. A néhány nagy oldal megszűnése nem érintette jelentősen az összképet, és ugyan az elmúlt hónapban a referenciának számító BIX-statisztikákon csökkenés látható, de ez inkább köszönhető a nyárnak és a foci VB-nek, mint a lefoglalásoknak.

Hova tovább?

Sokan a magyar torrent fekete éveként aposztrofálják máris 2010-et, de legalább ennyien bíznak benne, hogy elsimulnak a hullámok. Kielemezve a történteket, azt lehet mondani, hogy az idei razziasorozat komolyabb hatással volt a hazai letöltő közösségre, de alapjaiban ismét nem sikerült megbolygatni a rendszert, maximum egy újabb átrendeződést lehetett kicsiholni. A jövőben bizonyára újabb lefoglalások borzolják majd a kedélyeket, és ez a helyzet addig nem is fog megoldódni, amíg hazánkban sem lesz elérhető több korrekt, ugyanakkor legális tartalomszolgáltató. Ennek elsődleges gátja feltételezéseink szerint épp a jogvédő szervezetek tevékenysége, amit egy későbbi cikkben alaposan megvizsgálunk.

A cikkben szereplő értesüléseket nagyrészt az ASVA.info oldalról szereztük

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról