Kipróbáltuk: Samsung ST50 kompaktfényképező

Az IXUS vetélytársa?

A 16,6 milliméteres vastagság elképesztő módon valósul meg egy olyan fényképezőgép esetében, mely kijelzőt, kártyahelyet és nem utolsósorban egy zoomoptikát is tartalmaz. A Samsung ST50 a fentiekkel rendelkezik, és bár szélessége és magassága az átlag kompaktokhoz teszi hasonlatossá, vékonysága miatt szinte elvész a kézben és a jelenleg kapható átlagos termékek között is. A szálcsiszolt fémburkolat a nálunk járt változat esetében metálvörös színt kapott, melyet a gyártó -- mint minden színváltozat esetében -- lakkréteggel fedett. A fényképezőnek, ha a részegységeit vesszük alapul, 12,2 megapixeles képérzékelő és egy háromszoros közelítésre alkalmas optika az alapja, ha pedig az üzemeltetés módját nézzük, akkor a teljesen automata, gondmentes, intelligens hozzáállás.

Még a külsőnél maradva megemlítjük, hogy majdnem minden gyártó tart a kínálatában olyan sorozatot, mely a legolcsóbb gépekhez hasonlatos funkcionalitást az azokénál finomabb megjelenés mellett kínálja, de vannak olyan gyártók, melyek szortimentjének jelentős hányada csak ilyen modellekből áll. A mai divatnak megfelelően a vékonyság egyben kecsességet is jelent, ha ezt a jellemzőt a gyártó igényesen megmunkált, nemes anyagokból álló burkolatban kínálja, szinte garantált a siker. A Canon IXUS sorozatának legvékonyabbika 18 milliméteres, a szinte csak ilyen gépeket kínáló Casio kompaktjai pedig átlagosan egy-két milliméterrel csúsznak túl a 20 milliméteren. A Casio 2003-ban már jelentett be (kapaszkodjunk meg!) 11 milliméteres fényképezőgépet, azonban az Exilim EX-S20-ban a két megapixeles szenzor számára mindössze egy zoomolásra képtelen, fixfókuszos lencse volt az ablak a külvilág felé. Ilyen fotómodullal azonban ma már egy telefon is lehet vékonyabb.

Vékony, de ezzel bajok is vannak

Sajnos a méretcsökkentés hátrányokkal is jár, a gépet állítva épphogy le lehet tenni, de szinte biztos, hogy ilyenkor pofára is esik, mert a négy \"láb\" nem a sarkokban van. A kijelzővel vastagított rész nem a burkolat aljától kezdődik, így a súlypont a hátlap felé billenti a gépet. Ha a készülék eldől, egyenesen a kijelzőre esik, így szinte biztos, hogy pár baleset után meg is karcolódik. Ezért azt ajánljuk, hogy az ST50-et egyenesen a hátoldalára fektetve tegyük le az asztalra, lehetőség szerint valami puhára, papírra, terítőre, mindegy, csak ne kemény felületre. A másik gond az USB-csatlakozó körül van, a fedél a vékony burkolat miatt a lehető legkisebb, ezért a port használata után nehéz visszapattintani a gép síkjába. Maga a kábel csatlakoztatása sem egyszerű, mivel a takarófül útban van, félre kell tolni, hogy ne szoruljon a gépház és a kábel csatlakozója közé.

Lecserélték a menüt

A Samsung kompaktja teljes egészében az automata fotózásra helyezi a hangsúlyt, és bár a gyártó korábbi kompaktjaihoz hasonlóan jópár paraméter állíthatósága itt is megvalósítható, ezeket megújult menün keresztül érhetjük el. A gyártó elvette a kettős menürendszert, immár nem kell választanunk az alapbeállításokat elénk táró \"menu\", valamint a képminőséggel foglalkozó \"set\" gombok között, ezek helyét egy grafikai szempontból erőteljesebben cizellált, közös környezet vette át, mely az összes lehetőséget azonos felületen tárja elénk. A menürendszer pontjai az üzemmódok szerint változnak és más-más paraméterek állíthatók képkészítés, videózás, valamint lejátszás során.

Az ST50 azok számára készült, akik nem szívesen bíbelődnek a beállításokkal, egyszerű automata módot és okos (Smart Auto) automata módot kínál. A Smart mód egy, a tetőn található gombbal aktiválható és olyan témaautomatika az alapja, mely önmagától is kiválaszthatja a szituációhoz leginkább illő beállításokat. A kijelző bal felső sarka ad is erről tájékoztatást, aszerint, hogy mit fényképezünk, illetve a gép mit ismert fel, láthatjuk a megszokott ikonokat, mint amilyen a makró tulipánja, vagy a  portrémód hosszú hajú női arca.

Az egyszerű program módban van lehetőség némi állítgatásra is, a \"menu\" gomb megnyomása után az első lapon az expozíció-korrekciót, az eseti mérést is lehetővé tevő fehéregyensúlyt, a ISO 80-tól ISO 3200-ig állítható érzékenységet, az arcfelismerés üzemmódjait, a képméretet és a JPEG-tömörítési fokot, az árnyékkompenzációt állíthatjuk, a másodikon pedig a fénymérés módját, a sorozatfelvételt, a segédkeret-kijelzést, a fókuszterületet és az elektronikus rázkódásvédelmet. Utóbbihoz még a kép színeire hatással lévő képstílus-választó és a képélesség-kontraszt-színtelítettség hármasa is csatlakozik.

Próba

A fényképezés igen egyszerű, az okos-módban és a program módban is elegendő csak géptető gombjait használni, itt a bekapcsológomb és az okos mód választója mellett a háromszoros zoom canonos gyűrűjét és az exponálógombot találjuk. Természetesen az optimálistól eltérő fényviszonyok mellett eltérhetünk az alapbeállításoktól, ekkor a navigálógombok segítségével mi magunk is aktiválhatjuk a makrót, a vakuüzemmódokat, valamint a sorozatfelvételt is. A vaku amellett, hogy kínál vörösszem-csökkentő elővillantást, még a vörösszem-eltávolítót is tartalmaz, ez a szoftver rögtön a kép készítése után lép működésbe, általa az esetlegesen megmaradt színhiba az esetek nagy többségében teljesen eltűnhet.

Hiányoljuk azonban a külön kivezetett funkciók közül az expozíciókorrekciót, melyet a menüből érhetünk el, három gombnyomás után. Fontos megemlíteni, hogy a fényképező a teljes felbontást ISO 3200-as, szinte használhatatlan érzékenység mellett már nem kínálja, ekkor a maximális képméret mindössze 3 megapixel. A legrosszabb is megtörténhet: ha csökkentjük az érzékenységet, a felbontást a gép nem állítja vissza, jópár kép készülhet 3 megapixelben, erre a gép nem is figyelmeztet, csak a kijelző bal széle informálhat erről a sok-sok ikon között. A mozgókép-üzemmód túllép a VGA-felbontáson, akár 800 képpont széles mozikat is rögzíthetünk a géppel, igaz ekkor csak 20 képkockás frissítés mellett. Szerintünk a 640x480 pixeles klipek 30 kép másodpercenkénti frissítését nem érdemes a kissé emeltebb felbontásért feláldozni. A mozgókép-üzemmódban szerencsére adódik lehetőség az állítgatásra, expozíciót korrigálhatunk, beállíthatjuk a fénymérés módját, játszhatunk a fehéregyensúllyal és a képstílussal is. 

220-ról is megy

A fényképezőt saját lítiumion akkumulátor hajtja, ennek töltését maga felügyeli, töltés közben az akkumulátort nem kell kivenni a réséből. Ennek a megoldásnak előnye, hogy a gép az akku töltése közben is használható, erre egy külső töltőegység természetesen nem ad lehetőséget. Az akkumulátort rejtő fedél alatt az SD/SDHC kártyákat fogadó rés is megtalálható, melyből a kártya kissé nehezen pattintható ki, mert mélyen ül a helyén. Az állványmenet a burkolat alján közvetlenül a fedél mellett van, mely lezárja az akkumulátorhoz és a kártyához vezető utat. Ez nem nagy veszteség, hiszen a töltés és az adatátvitel kábele ekkor is csatlakoztatható a gép oldalába.

Samsung ST50 tesztfotók

Kattints az eredetiért!

Az ST50-nel fényképezni nagyszerű mulatság, a gép a hagyományos építési módja ellenére gyorsan éled, bekapcsoláskor a lencsék igen sebesen emelkednek ki a gépházból, igaz, erre egy rejtett optikás modellnél azért még kevesebbet kell várni. Sajnos a gépből hiányzik a fizikai rázkódásvédelem, így az éles képekért az elektronika csak az érzékenység emelésével képes csak küzdeni, ami zajosodást okoz. A zoom is megfelelő sebességgel üzemel, bár a motor forgását mintha a közelítés nem követné azonos sebességgel, a maximális nagyítás környékén kissé lassulva haladunk előre.

Kicsik a pixelek

A képminőség boncolgatása az ST50 esetében nem könnyű feladat, nehéz, természetesnek érezzük, hogy a 12,2 megapixeles kategóriában a maximumot nem ez a gép adja. Mindemellett az ST50 nem szerepel a képminőséget illetően a legrosszabbul sem, ám több szempontból is jobb képeket vártunk tőle, valahova a középmezőnybe, vagy az alá lehet besorolni. A parányi képérzékelő tetemes zajt termel, az ISO 1600-as érzékenység beállíthatósága nem csak enyhe túlzás, valószínűleg a tervezők is érzik ennek használhatatlanságát, de hát nem lehet mit tenni, a marketing nagy úr. Az erős zaj és az inkább pöttyösödést, mint részletelmosást adó, színeket vesztő zajszűrő leginkább a sötétebb képrészleteken érhető tetten, ezért ha csak tehetjük, magas érzékenység mellett inkább csak világosabb témákat fotózzunk.

Samsung ST50 tesztfotók

Kattints az eredetiért!

A 35 milliméterről induló optika sem nevezhető kivételesnek, igaz, rendkívül vékony gépház ad neki otthont, melyért képszéli homályosodással fizetünk. Ez portréfotózás során nem zavaró, ám városképek esetén előfordulhat, hogy az élesség elvesztése már a kép szélső harmadától megkezdődik. Bezoomolt állapotban kissé egyenletesebbé válik a helyzet, igaz ekkor szinte mindenhol vesztünk a széleslátószög-állásban tapasztalható élességből. A makrofelvételek készítésekor az ebből a szempontból legjobb gépekhez képest hamarabb felejthetjük el a fókuszt, kissé messzebb kell menni a közeli témáktól, a határ valahol a 10 centiméter után kezdődik. Mindazonáltal a középmezőnyt e tekintetben a gép még könnyűszerrel csípi meg.A videofelvételek esetében pluszként nem tudjuk felhozni a VGA-nál magasabb felbontást, az alacsony frissítése miatt a 640x480 pixeles, 30 fps sebességű beállítás élvezhetőbb eredményt ad.

Jó-e?

Ahhoz, hogy eldönthessük, hogy a gép jó-e avagy sem, az árát is figyelembe kell vennünk. 65 ezer forintos fogyasztói ár mellett bármennyire is vékony egy fényképező, joggal hiányolhatjuk belőle az optikai, vagy szenzoreltolás elvén működő rázkódásvédelmet. Ennyiért a széleken homályos optika mellett sem mehetünk el szótlanul. Az ST50 csak átlagos képminőséget ad, igaz, remek kezelési komfort mellett, de a legjobban mégis az áll neki, hogy születésekor a gyárban a présgép alá tették. Az vegye, aki leginkább bulikra viszi, vagy az, aki a darázsderékra inkább ad, mint az igazán jó képekre.