:

Szerző: Koi Tamás

2026. augusztus 13. 12:07

Komolyan gondolta a Honor a Robot Phone-t

A Honor Robot Phone igazi kakukktojás az okostelefonok mai mezőnyében, és bár az első feltűnésekor, a CES-en, illetve később a Mobile World Congressen még nem tűnt betonbiztosnak, hogy valaha piaci termék lesz belőle, a cég most mégis a boltokba küldi a cukin bólogató kamerával felszerelt mobilját. Igaz, egyelőre csak Kínában.

Az okostelefonok piacán ma igazán nehéz olyan termékkel kitűnni, mely nem öncélúan próbál valami újdonságot varázsolni a téglatest-forma zsebszámítógépek mezőnyébe - a Honornak most kicsit sikerült kitörnie ebből a szürkeségből a Robot Phone-nal, melyből az iparág megannyi besült koncepciója után végül piaci termék lett és a jövő héten megkezdődik a forgalmazása - egyelőre Kínában.

A Robot Phone megjelenése az idei év eleje óta lógott a levegőben, a kínai gyártó már a CES-en teaserelte a készüléket egy szűkebb közönség számára, majd elvitte a barcelonai Mobile World Congressre is, ahol a gyártó standján toporgó tömeg alighanem végleg meggyőzte a cégvezetést a teljesen egyedi kameramodullal felszerelt Robot Phone létjogosultságáról.

honor_robot_phone_gimbal

A készülék legnagyobb attrakciója ugyanis egy a hátlapba behajtható gimbal, mely a 200 megapixeles főkamerát mozgatja meglehetősen felxibilis módon, így kihajtva 360 fokban körbe tudja forgatni és korlátozottan fel-le emelni a látószöget.

Az AI ára

Fizetnek a befektetők, fizetnek a felhasználók, és nagy árat fizet az IT munkaerőpiac is. Vékony jégen járunk. Itt a 85. kraftie adás.

Az AI ára Fizetnek a befektetők, fizetnek a felhasználók, és nagy árat fizet az IT munkaerőpiac is. Vékony jégen járunk. Itt a 85. kraftie adás.

A Honor mobilja e tekintetben leginkább az olyan, főleg videós tartalomkészítők körében közkedvelt kézi kamerákhoz hasonlítható, mint a DJI Osmo Pocket vagy éppen az Insta360 Luna - melyek egyébként önmagukban annyiba kerülnek, mint egy középkategóriás okostelefon, igaz, jóval szélesebb körű funkcionalitást is ígérnek, mint a Robot Phone.

00:17
 

HONOR Robot Phone | Say Hello to the World

Még több videó

Ettől függetlenül a Honor gimbal-os mobiljába is belezsúfolták a ma már alapnak tekinthető AI-vezérelt témakövetést, a gesztusvezérlést és a különböző pásztázási és mozgáskövetési módokat. A cég a rendszert a professzionális kamerarendszereiről ismert Arri-val közösen fejlesztette, ami az ígéretek szerint jobb zajszűrést és nagyobb dinamikatartományt, de az elkészült felvételek RAW-formátumban is kinyerhetők a készülékből.

A robotkamera emellett kisebb show-elemként funkcionálhat baráti vagy családi összejöveteleken, a MagicOS-en futó YOYO Robot Mode ugyanis valóban igyekszik egy robotot utánozni, így valós időben reagál a környezetére, bólogat vagy éppen zenére mozgatja a kamerát. A Honor ígérete szerint ezt a platformot harmadik fél számára is kinyitja majd.

A Robot Phone a gimbal mellett - részben éppen azt kiszolgálandó - meglehetősen erős vassal lett felvértezve, ezért adott a Snapdragon Elite Gen 5 rendszerprocesszor, a 12 vagy 16 GB rendszermemória és az 512 GB vagy 1 TB háttértár - kizárólag ebben a sorrendben kombinálva.

A 6,3 hüvelykes OLED-kijelzővel ellátott okostelefon a hasonló méretű, hagyományos készülékekhez képest meglehetősen vastag és nehéz a gimbal-nak köszönhetően: a készülék tömege 248 gramm, vastagsága pedig kis híján 1 cm. Cserébe elfért a készülékházban egy átlagosnál jóval nagyobb kapacitású, 7060 mAh-s akkumulátor is, mely vezetéken keresztül maximum 120, vezeték nélkül 50 Wattal tölthető.

Az újdonság egyelőre csak Kínában kapható, napi árfolyamon átszámítva mintegy 465 ezer forintnak megfelelő jüanért cserébe.

a címlapról