:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. február 8. 14:30

Darázsfészekbe nyúlt a Microsoft a felvásárlás utáni leépítéssel

Az Amerikai Kereskedelmi Bizottság nem nézi jó szemmel, hogy már meg is lendült a kasza az Activision Blizzard dolgozói felett, reppent a panasz.

Még alig száradt meg a pecsét a 69 milliárd dolláros Microsoft-Activision Blizzard felvásárlás papírján, de a redmondi cég már három hónappal az akvizíció lezárását követően a múlt héten 1900 munkavállalót leépítését jelentette be a frissen megszerzett csapatban. A leépítés a Microsoft Gaming divíziójának mintegy 22 ezer munkavállalójából 8 százaléknyi kollektívát érint, illetve az Activision Blizzard mellett kisebb mértékben az Xbox és ZeniMax részleghez tartozó humánerőforrásra is kiterjed.

A Microsoft több mint 20 hónapon át masszírozta a különböző hatóságokat, hogy ne gördítsenek akadályt a gigantikus összegű játékipari akvizíció elé, melynek egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy a redmondi cég az Activision Blizzard felvásárlásával tud-e élni olyan versenyellenes eszközökkel, melyek hozzásegíthetik a piaci dominancia kiépítéséhez legfőképpen a felhős játékplatformok jelenleg kibontakozó szegmensében.

Az Amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) épp ezért nem nézi jó szemmel az elbocsátásokat, és azzal vádolja a Microsoftot, hogy a lépés összeegyeztethetetlen a Microsoft korábbi ígéretével, miszerint az Activision Blizzard önállóan működhet tovább a felvásárlás után, és amellett, hogy ellentmond a korábbi nyilatkozatoknak, gyengíti a jogorvoslati lehetőségeket.

msftc

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Bizottság szerdán formális panaszt nyújtott be egy szövetségi fellebbviteli bírósághoz a múlt héten bejelentett leépítésekkel kapcsolatban, és ideiglenes felfüggesztést kért a felvásárlására vonatkozóan, hogy tovább vizsgálhassa a potenciális versenyellenes problémákat.

A redmondi cég a hatóságnak korábban azt ígérte, hogy az Activision Blizzardot vertikális felvásárlásként kezeli, és az akvizíció nem jár majd elbocsátásokkal - ezzel pedig ellentétes a bejelentett intézkedés. A Microsoft szerint a szektorban látható trendekhez illeszkedően a megszorítások szükségesek a hatékonysághoz és a versenyképességhez.

Elsőként az Európai Unió adta áldását az üzletre tavaly májusban, miután a Microsoft engedményeket ajánlott az EU-nak, ekkor a CMA kijelentte, hogy kitart az ügylet blokkolására vonatkozó kezdeti döntése mellett, végül elhárult az akadály. Közben az Egyesült Államokban a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságával is folyt a jogi csata, de júliusban egy bíró megakadályozta az FTC áskálódását, és szabaddá tette az utat az államokban is a megállapodás előtt.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.