Szerző: Koi Tamás

2022. március 8. 11:03

5G és MI Koalíció után itt a Blockchain Koalíció

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont kezdeményezésére 2022. március 8-án megalakult a Blockchain Koalíció.

Az MI Koalíció és az 5G Koalíció után immár Blockchain Koalíció is működik Magyarországon, jelentette be kedden délelőtt a Digitális Jólét Nonprofit Kft. A szervezet közleménye szerint az alapítók felismerték, hogy a blockchain technológia elért fejlettségi és elfogadottsági szintje alapján erős tényezővé vált a nemzetközi versenyben, alkalmazása stratégiai cél lehet a világ vezető gazdaságai számára. Jelentőségét részben az a sajátossága adja, hogy határokon átnyúló, autonóm rendszereket alapozhat meg, működtetése ezért szuverenitási, szabályozási és kockázati szempontokat is felvet.

Az alapítók között megtalálhatók a közszféra szereplői, a felsőoktatás és a tudományos szféra intézményei, szakmai szervezetek és vállalkozások is. Az alakuló ülésen az elnöki feladatok ellátásával Vágujhelyi Ferencet, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnökét (aki egyben a NAV vezetője is) bízták meg. 

blockchain

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az elnökség tagjai Balogh Bálint, a Magyar Nemzeti Bank fenntartható pénzügyekért és felügyeleti koordinációért felelős igazgatója, Erényi István, az ITM szakpolitikai tanácsadója, Fischer Bálint, a Dorsum Zrt. innovációs igazgatója, Kalocsai Kornél, a Blockchain Magyarország Egyesület elnöke, Dr. Karlócai Balázs az Idomsoft Zrt. vezérigazgatója, Pataricza András a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára és Suppan Márton, a Peak Financial Services vezérigazgatója.

A Blockchain Koalíció a harmadik a kormányzati támogatást élvező, stratégiai területeket felölelő  technológiai tömörülések sorában. Az 5G Koalíció 2017 júniusában az alapítók szándéka szerint azzal a céllal jött létre, hogy Magyarország legyen az 5G fejlesztések egyik európai központja, illetve elkészítse Magyarország ún. "5G stratégiáját" - utóbbival a mai napig adós a szervezet.

Alig több, mint egy évvel később alakult meg az MI Koalíció, nem kevésbé ambiciózus célokkal. 

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról