Szerző: Koi Tamás

2021. március 10. 09:00

Kezdődik a csörte az ingyen net miatt

Betelt a pohár egy kisebb, Nyíregyházán és környékén szolgáltató távközlési cégnél, mely weboldalán bejelentette, mindaddig felfüggeszti a veszélyhelyzet ideje alatt a digitális oktatásban részt vevő családokat segítő, kormányrendeletben meghatározott internet havi díj jóváírást, amíg a kormánytól nem kap ezért kompenzációt.

"Lesz egy vita erről a cégekkel" - ezekkel a szavakkal vezette fel Orbán Viktor miniszterelnök tavaly novemberben a veszélyhelyzet ideje alatt a digitális oktatással érintett családokat segítő intézkedésekről szóló kormányrendelet bejelentését, mely többek közt ingyenes vezetékes internetelérést biztosított, illetve biztosít azóta is folyamatosan a középfokú oktatásban részt vevő tanulók (illetve azok törvényes képviselői), valamint az ilyen intézményekben dolgozók számára. Végül viszonylag sokáig, március elejéig kellett várni, hogy ez a vita a nyilvánosság elé kerüljön.

LETT ERRŐL EGY VITA

A kormány március 5-én a védelmi intézkedések szigorításával párhuzamosan a kedvezményt az alapfokú oktatásban résztvevőkre is kiterjesztette - láthatóan ez már sok volt egy kisebb internetszolgáltatónak, a Nyíregyházán és környékén szolgáltató Giganet Internet Kft.-nek.

giganet_szekhaz
a giganet nyíregyházi székháza (fotó: giganet)

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A társaság weboldalán elhelyezett tájékoztató szerint a Giganet az ingyenes helyhez kötött internetszolgáltatás elérhetőségét a középfokú oktatásban digitális munkarendben részt vevő diákok és családjaik, illetve a középfokú oktatásban digitális munkarendben tanító pedagógusok számára 2020. decembertől 2021. február hónapokig saját költségén nyújtotta - ahogy egyébként tette azt az összes többi, kötelezett internetszolgáltató. 

Tekintettel, hogy ez a teherviselés a Giganet Internet Szolgáltató Kft. mint kisvállalkozás számára nem fenntartható 2021. március hónaptól felfüggeszti a kedvezmények jóváírását mindaddig, amíg az állam részéről a kompenzációs megoldás megérkezik.

-áll a hivatalos közleményben. A szolgáltató ettől függetlenül befogadja az igényeket az érintett ügyfelektől - az igénylési időszak március 16-tól 26-ig tart, ám hogy a kedvezmények jóváírása ténylegesen mikor történik meg, az a fentiek alapján legalábbis kérdéses.

A Giganet Kft. az első, és egyelőre az egyedüli távközlési szolgáltató, mely nyíltan ellenáll a kormányrendeletben szereplő kötelezettségeknek. A cég akciója ezzel együtt ráirányítja a figyelmet a rendelet megszületésének körülményeivel, illetve annak hátterével kapcsolatos alapvető kommunikációs és financiális eredetű problémákra, nézeteltérésekre.

Lapunknak korábban nyilatkozó iparági források szerint a kormányzat a "családsegítő intézkedések" bevezetésének hátteréről gyakorlatilag egyáltalán nem konzultált előzetesen a szektor érintettjeivel, és bár informális találkozókon szóba került a bevételkiesésért járó kompenzáció, annak jellegéről és összegéről mindeddig semmilyen konkrét döntés nem született. 

A KICSIKET NYOMASZTJA JOBBAN

Az már a kormányrendelet kihirdetését követően röviddel nyilvánvalóvá vált, hogy az abban foglaltak mind anyagilag, mind adminisztrációs szempontból elsősorban a kisebb, lokális szolgáltatókat fogják leterhelni, nem véletlen, hogy elsőként egy ilyen cég szegült ellen a rendeletben foglaltaknak. 

Az idestova 20 éve üzemelő Giganet Kft. széles termékpalettája ellenére relatíve kis szereplőnek, KKV-nak számít a távközlési piacon: a nyilvánosan rendelkezésre álló céginformációs adatok szerint a társaság 2019-es éves árbevétele 355,5 millió forint volt. A cég fennállása óta két közbeszerzést és 12 EU-s pályázatot nyert.

A HWSW elérte Bálint Zoltán ügyvezetőt, aki lapunk kérdésére elmondta, legfőbb aggályuk, hogy a Giganethez hasonló kis cégek számára a kormányrendelet betartása a nagyobb szolgáltatókkal szemben jelentősebb terhet ró, mind anyagi, mind adminisztratív szempontból. Előbbi kapcsán kiemelte, hogy a kis szolgáltatók esetében az internetszolgáltatás keresztfinanszírozza a rendkívül magas jogdíjakkal járó tévészolgáltatást, így a díjbevétel kiesése jobban fáj a szektor kis szereplőinek. Hozzátette, a kieső bevételt ki tudják gazdálkodni, akciójukkal inkább a támogatási rendszer bizonytalanságaiból fakadó esetleges további következményeknek kívánnak gátat szabni.

02:20
 

Ingyenes internet 30 napig

Még több videó

Bálint a Nyíregyházi Televíziónak a tavaly novemberi kormányrendelet megjelenését követően nyilatkozva kiemelte, teljesen váratlanul érte a céget a bejelentés:

Nagyon szeretnénk, ha lenne erre valamilyen eljárásrend, de még instrukciókat nem kaptunk, a szakmai szövetségek sem tudtak erről az akcióról.

-mondta el a tavalyi interjúban a cégvezető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról