Szerző: Koi Tamás

2021. február 2. 09:56

Januárra is jár a covid-ingyennet

Tavaly november és december valamint idén január után februárban is kérhetik a veszélyhelyzet kihirdetését követően digitális oktatásban érintett, középfokú oktatási intézmények diákjai és azok dolgozói szolgáltatójuktól a vezetékes internetelérés ingyenes biztosítását. A szolgáltatók arra készülnek, hogy a vonatkozó kormányrendelet módosításaival a teljes veszélyhelyzet idején igényelhető majd a kedvezmény.

Immár harmadik hónapja igényelhetik folyamatosan a digitális oktatásban részt vevő, középfokú intézmények diákjai (törvényes képviselőjük) és azok oktatói a kormány november közepén kihirdetett rendelete alapján az ingyenes internetszolgáltatást. A kormány péntek éjszakai rendeletmódosításával januárra is kiterjesztette az eredeti kormányrendelet hatályát, erről azonban egyelőre több szolgáltató weboldalán sem található semmilyen utalás.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány az előzetes várakozásoknak megfelelően november közepén ingyenessé tette az internetet veszélyhelyzet idején, az erről szóló 501/2020. (XI.14). Korm.rendelettel. Ebben pontosan meghatározzák, hogy kinek, milyen feltételek mellett jár a 30 napra járó kedvezmény. Akkor még úgy tűnt, egyszeri lehetőségről van csupán szó, végül azonban a kedvezményes időszakot a rendelet decemberi módosításával kiterjesztették idén januárra is, most pedig februárra.

tavoktatas_altalanos_iskola

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A rendelet tartalmával kapcsolatos tájékoztatás, illetve egyes szolgáltatók felkészültsége novemberben finoman szólva is hiányos volt, ami részben annak tudható be, hogy a kormány a rendeletben szereplő kitételek kapcsán nem folytatott előzetes, érdemi konzultációt a szakmai értintettekkel. Novemberben elsősorban az számított kardinális kérdésnek, hogy a szolgáltatók milyen módon tudnak hitelt érdemlően megbizonyosodni arról, hogy a kedvezmény igénybevételére valaki jogosult - a kormányrendelet szövegezése alapján a jogosultság igazolását lényegében "bemondásos" alapon el kell fogadniuk a cégeknek

A távközlési cégek eleinte azt sem tudták pontosan megbecsülni, hogy hányan élnek majd a kedvezménnyel - belsős iparági forrásaink szerint végül a vártnál jóval kevesebben igényelték azt. Ezzel együtt iparági forrásaink arról számoltak be, hogy a kedvezmény várakozásaik szerint az eddigiek alapján a veszélyhelyzet teljes idejére ki lesz terjesztve.

A szolgáltatók tájékoztatása ugyanakkor most sem egységes, illetve transzparens, így az érintett vezetékes szolgáltatók közül cikkünk megjelenéséig egyedül a Magyar Telekom főoldalán található a rendeletmódosításokra vonatkozó ügyféltájékoztató, bár azt a Telekom sem részletezi, hogy a támogatást pontosan hogyan kell igényelni.

A Vodafone Magyarország weboldalán ezzel szemben arról tájékoztat, hogy a támogatás igénylésének a határideje december 27-én lejárt, a Digi/Invitel, illetve a kisebb szolgáltatók közül a Vidanet, a PR-Telecom és a Tarr Kft. főoldalán pedig semmi nyoma annak, hogy a támogatás továbbra is igényelhető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról