Teljesen kiszűrhetők lesznek az AI-zenék a Deezeren
Nem csak a zeneipar, hanem olykor a zenehallgatók számára is bosszúságot okoz az AI-generálta zene, melyet a jövőben kompletten ki lehet majd szűrni az egyik streamingszolgáltató kínálatában.
A mesterséges intelligencia által előállított zene az egész zeneipar számára komoly egzisztenciális válságot jelent, akár nemzetközi, akár helyi előadókról beszélünk, míg vannak olyan esetek, amikor már a hallgató számára is kifejezetten zavaró mértéket ölt az AI-zenék garmadája.
Bár ezek a zeneszámok már-már egész hallgathatók, olykor-olykor elcsenve bizonyos zenei elemeket innen-onnan (persze az a szerző vesse az AI-ra az első követ, aki nem merített ihletet korábban senkitől), többen panaszkodnak arra, hogy egy idő után ez a fajta gépzene ellaposodik és kifejezetten irritáló lesz hallgatni.

10 erős érv a friss agentic coding képzésünk mellett Összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni a november 9-én induló online tanfolyamon.
Nekik jó hír, hogy a Deezer az év végétől lehetőséget ad majd minden felhasználónak, hogy kompletten kiszűrje az AI által előállított zeneszámokat a katalógusból, ami azért nem kis dolog, mivel ma már a jogdíjak reményében átlagosan naponta 90 ezer teljesen generált zeneszámot töltenek fel a platformra, ahol mostanra már több mint 42 millió AI slop zene található.
A Deezer nem most kezdte a keresztes hadjáratot az AI-zenével szemben. A cég 2025-ben indította el az első, AI-zenék detektálására alkalmas algoritmusát, mely egyfajta moderátorként működve felismeri és megjelöli a mesterséges intelligenciával készített zeneszámokat.
Ezek lejátszása után nem fizet semmilyen díjat a Deezer, illetve az algoritmus sehol sem ajánlja őket - plusz helytakarékossági okokból a dalok nagyfelbontású változatait is törli a rendszer a szerverekről.