:

Szerző: Hlács Ferenc

2021. március 2. 09:24

Felturbózott kijelzővel jöhetnek az Apple idei csúcstelefonjai

A Lightning csatlakozók kezét azonban pletykák szerint idén sem engedi el a gyártó.

Több érdekes pletyka is napvilágot látott az Apple idén ősszel érkező, iPhone 13 szériája kapcsán, amelyeket a MacRumors vállalat háza táján rendre jól értesült Ming-Chi Kuo elemzőtől szerzett meg - és amelyek a cupertinói óriás potenciális későbbi terveibe is betekintést engednek.

Kuo információi szerint az iPhone 13-mal az Apple a kijelzők terén fontos lemaradásokat hoz majd be, kezdve a frissítési ráta feltekerésével. Az új széria képernyői végre 120 hertzen operálnak majd, amivel nem csak az okostelefon-piac felső készülékkategóriája mögé zárkózik fel végre a cég, de az iPad Pro modellekhez is, amelyek ProMotion paneljei már 2017 óta támogatják a magasabb képfrissítési gyakoriságot. A másik lényeges újítás az előlapi kamerának és a FaceID szenzorainak otthont adó, kijelzőbe lógó notch zsugorítása, amivel a felhasználóknak több hasznos kijelzőterületük marad.

iphnill

Az iPhone 13 sorozat, akárcsak a tavaly megismert 12-es széria, négy modellből áll majd Kuo szerint - míg korábban az elemző arról beszélt, ezek egyikéről az Apple potenciálisan minden csatlakozóaljzatot eltüntethet, jelen állás szerint végül mind a négy készülék Lightning porttal kerül piacra. Ennek megfelelően tehát sem teljesen vezeték nélküli kialakításra, sem USB-C-s váltásra nem érdemes számítani. Utóbbi az elemző szerint valószínűleg teljesen elkerüli majd az iPhone-okat, és a jövőben az Apple Lightningról rögtön a vezeték nélküli, mágneses MagSafe-re vált. Ami a vezeték nélküli kapcsolatokat illeti, az eszközökben várhatóan a Qualcomm X60 5G modemei dolgoznak majd.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A hátlapokon a pletykák szerint izmosabb ultraszéles látószögű kamerák tűnnek majd fel, f/2.4 helyett már f/1.8 értékkel, illetve a sorozat minden készüléke megkapja az iPhone 12 Pro Maxból ismert képstabilizációs funkciókat is. A LiDAR szenzor ugyanakkor továbbra is az aktuális Pro Max modell sajátja marad. Jó hír továbbá, hogy az előzetes értesülések alapján valamennyi új eszközbe nagyobb akkumulátort présel az Apple, mint az iPhone 12-es sorozatba.

Végül de nem utolsó sorban Ming-Chi Kuo szerint nem érdemes idén új iPhone SE-re számítani, a pénztárcabarát modellből leghamarabb 2022 első felében érkezhet új kiadás, a jelenlegivel megegyező dizájnnal és frissített vassal.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.