:

Szerző: Hlács Ferenc

2020. május 29. 11:58

Távozik posztjáról a Magic Leap vezérigazgatója

Rony Abovitz egy meglepetés befektetési kör után adja át helyét egyelőre ismeretlen utódjának.

Lemond posztjáról a Magic Leap vezérigazgatója Rony Abovitz, alig egy héttel azután, hogy a cég 350 millió dolláros befektetést kapott - utóbbi kifejezetten meglepő volt, az elmúlt időszakban ugyanis az AR megoldásokat fejlesztő vállalat szénája nem állt túl jól, visszaesését pedig tömeges elbocsátásokkal próbálta lassítani.

A mentőöv egészen váratlanul jött, és azt sem tudni, hogy pontosan mely befektetők, és milyen indíttatásból állhatnak annak hátterében, a Magic Leapnek ugyanis az elmúlt években a korábban begyűjtött gigászi befektetések dacára nem sikerült ígéreteinek megfelelő minőségű terméket letenni az asztalra, Magic Leap One szemüvege kapcsán kifejezetten lehangolók voltak az első tapasztalatok. Lehetséges, hogy a cég új célcsoportjával tudta meggyőzni a befektetőket életképességéről, ugyanis a headset következő generációival a konzumer ambíciókat teljesen elengedi és kifejezetten a nagyvállalati ügyfelekre fókuszál majd.

mgicleaprabovitz

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Ezt ugyanakkor már új vezetés alatt teszi majd: mint Abovitz bejelentette, a céggel már megkezdték az egyeztetést az új vezérigazgató-jelöltekkel, ha pedig alkalmas utódot találnak, átadja neki a pozíciót - ennek megfelelően konkrét dátuma egyelőre nincs a vezető távozásának.

A döntés abban a tekintetben nem meglepő, hogy Abovitz erősen a konzumer szegmensre fókuszálva vezette a céget - amihez a 2011-es alapítás óta rendkívül sikeresen vont be tekintélyes összegeket befektetőitől, a Magic Leap One 2018-as bemutatkozásáig összesen mintegy 2,3 milliárd dollárt. A vállalati szegmenst viszont már új vezetéssel célozza meg a vállalat, vélhetően egy kiterjedt nagyvállalati tapasztalatokkal rendelkező vezérigazgatóval az élén.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.