Szerző: Hlács Ferenc

2020. április 16. 12:30

Alkalmazottainak ötödétől válik meg a GoPro

A koronavírus járvány miatt kezd leépítésekbe a cég, termékeit pedig közvetlenül árulja majd a vásárlóknak. A döntés értelmében több mint 200 dolgozó távozik az akciókamera-gyártótól.

A GoPrót is fájdalmasan érinti a koronavírus járvány, a vállalat globális átszervezésekre kényszerült, és világszerte alkalmazottainak több mint ötödétől búcsúzik el. Az elmúlt években hányatott sorsú vállalat, amelynek 2016-os drónpiaci rajtja is kudarccal végződött, tavaly erőre kapni látszott, főként a Hero 7 kamerák népszerűségének hála, a COVID-19 járvány okozta krízishelyzet azonban most ismét nehéz helyzetbe hozta a céget, akárcsak a szegmens sok más szereplőjét.

A GoPro közleménye szerint a járvány az elmúlt hónapokban erősen megtépázta disztribúciós hálózatát, ami miatt idén fokozatosan átáll a vásárlók felé történő közvetlen értékesítésre - ettől a cég egyben nagyobb nyereséget is remél. A döntés miatt viszont dolgozóinak több mint 20 százalékától válik meg, ami több mint 200 embert jelent, ezzel párhuzamosan pedig a vállalat öt régióban irodaterületeit is csökkenti. A sales és marketingköltségeket is visszanyesi a vállalat, mind 2020-ban mind pedig a következő időszakokban. A cég mindezekkel 100 millió dollárral tervezi csökkenteni a 2020-as évre vonatkozó kiadásait, 2021-ben pedig 250 millió dollárt spórolna meg működési költségeiből.

Szoftvertesztelés: ütött az óra

A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Szoftvertesztelés: ütött az óra A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Mindez persze még nem jelenti, hogy a gyártó akciókamerái minden boltból eltűnnek, ahogy a cég fogalmaz, termékei a vezető áruházakban továbbra is ott lesznek azokban a régiókban, ahol a felhasználók továbbra is az offline vásárlást részesítik előnyben - arra ugyanakkor a vállalat nem tért ki, hogy ez pontosan mely országokat jelenti.

A fő hangsúly azonban a későbbiekben a GoPro.com felületére helyeződik majd át, ahonnan a cég közvetlenül árusítja kameráit és kiegészítőit. A felület egyébként már most is az eladások jól látható szeletéért felel, az Európai piacokról származó bevétel több mint 20 százaléka folyt be a céghez az online felületen bonyolított vásárlásokból, és az Egyesült Államokban is közel 20 százalék volt ez az érték. A váltás a jelenlegi krízishelyzetben érthető lépés, hiszen sok esetben bezárni kényszerültek a GoPro kameráit is értékesítő fizikai üzletek - az persze kérdéses, meddig marad ez a helyzet a cég főbb piacain.

A leépítések nem érintik a GoPro termékeire vonatkozó ütemtervét, a vállalat szerint az idei hardverek, szoftverek és más szolgáltatások is az eredetileg tervezett menetrend szerint jelennek majd meg.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról