Szerző: Hlács Ferenc

2019. szeptember 13. 11:30:00

Továbbra is az Apple uralja a tabletpiacot

Az IDC szerint EMEA régióban szinte minden más gyártó eladásai visszaestek az idei Q2-ben, a leválasztható billentyűzettel szerelt modellek népszerűsége viszont növekedni tudott.

Az idei második negyedévben sem kapott szárnyra a tabletpiac az Európát, a Közel-Keletet és Afrikát tömörítő EMEA régióban: az IDC jelentése szerint a szegmens folytatta zsugorodását, 11,7 százalékos csökkenést produkálva éves szinten. Ez összesen közel 9,6 millió eladott készüléket jelent az időszakban. A vásárlók tehát nem kapkodtak az eszközök után, ami a kutatócég szerint főként az innovatív funkciók hiányának tudható be. A trendekkel ugyanakkor a leválasztható billentyűzettel szerelt, a potenciálisan a notebookokat is helyettesítő modellek szembe tudtak menni, ez utóbbiakból 11,8 százalékkal több talált gazdára, mint a tavalyi Q2-ben - ezzel a termékkategória két éves folyamatos csökkenést tört meg.

Továbbra is az Apple vezet

Utóbbi növekedés fő hajtóereje a piac élén lovagló Apple új iPad Air modellje volt, amely az iskolakezdéshez is potenciálisan népszerű választás lehet majd. Az Apple tehát megőrizte vezető pozícióját a szegmensben, illetve szemben a TOP 5 szereplőinek nagy részével, még növekedni is tudott az idei második negyedévben, még ha csak 1,5 százalékkal is. Ez több mint 2,4 milliós értékesített darabszámot jelent. A vékony gyarapodás ugyanakkor a versenytársak gyenge teljesítményének hála egészen látványos piacrész-növekedésre fordult le, a cupertinói óriás részesedése 3,2 százalékponttal lett több, így 25,1 százaléknál állt meg.

emeatabletidc2019q2

A második helyen a Samsung áll, valamivel kevesebb mint 2 millió eladott készülékkel. Ez kellemetlen, 13,4 százalékos éves visszaesés a cégnek, amit piaci részesedése is megérzett, az 0,4 százalékpontot esett vissza 20,8 százalékra. A koreai gyártó a prémium androidos szegmensben próbálja megfogni a piacot, és eladott darabszám helyett inkább a profitot igyekszik maximalizálni.

Machine learning és Scrum alapozó képzések indulnak! (x) A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

A bronzérem a Huaweit illeti, a kínai cég azonban ebben a szegmensben is megérezte az amerikai szankciók hatását - a brandre mért csapás az IDC szerint főleg Nyugat-Európában volt érezhető. A harmadik helyet mindenesetre meg tudta tartani a cég, még a fájdalmas, 19,6 százalékos visszaesés dacára is az idei Q2-ben - ez 1,14 millió eladott tabletet jelent. Ezzel a vállalat piacrésze 13,1-ről 11,9 százalékra csökkent. A dobogóra a Lenovo már nem fért fel, a negyedik helyen álló cég 831 ezer táblagépet tudott eladni az időszakban, 13,2 százalékkal kevesebbet mint a megelőző évben. A tabletpiacra egyre kevésbé koncentráló vállalat részesedése a szegmensben ezzel egy hajszállal kevesebb lett, 8,8-ról 8,7 százalékra olvadt.

A TOP 5-be az Amazon még épp befért a maga 435 ezer eladott tabletével - ha a szám a vezető gyártók eredményeihez képest nem is túl látványos, a cég által produkált növekedés már annál inkább, ez ugyanis ütős, 53,7 százalékos előrelépést jelent a megelőző év eredményeihez képest. Ennek fényében nem meglepő, hogy az Amazon tavalyi Q2-ben 2,6 százalékon álló piaci részesedése 4,5 százalékra kúszott fel. A sikert egyébként a cég frissített, olcsó Fire tablet portfóliója hajtotta.

Az egyéb kategóriába tömörülő többi gyártó összesen 2,78 millió táblagépet értékesített, 21 százalékkal kevesebbet mint egy éve, ezzel pedig a piac 29 százalékáért felel. A kutatócég szakértői is megerősítik az elmúlt években már egyre jobban körvonalazódó forgatókönyvet, miszerint a felhasználóknál az egyre nagyobb kijelzőkkel érkező okostelefonok a kisebb méretű tabletek piacát lassan felélik. Az IDC felmérésében a táblagép kategóriába az önálló, illetve a leválasztható billentyűzettel szerelt, 7 és 16 hüvelyk közötti képátlóval rendelkező készülékeket sorolja, OLED vagy LCD kijelzővel (az e-book olvasók kiszűrése végett).

a címlapról