:

Szerző: Asztalos Olivér

2019. szeptember 12. 12:03

A Kingston dominálja a memóriamodulok piacát

Továbbra is utcahosszal vezeti a DRAM-modulgyártók listáját a Kingston.

Az amerikai központú vállalat ezzel immár 16. éve áll töretlenül a rangsor élén. A Kingston a tavalyi évben 72,17 százalékos részesedést produkált, amely 3,64 százalékpontos javulás 2017-hez képest. A forgalom közel 12 milliárd dollárnál állt meg, ami viszont 48,8 százalékos javulás az egy évvel korábbihoz mérten, köszönhetően a magasabb áraknak és a kiugró mértékű adatközpontos bővítéseknek.

A TrendForce adatai szerint a piac árai 2018 első félévében is magasak voltak, több mint 20 százalékkal meghaladva a szerződéses összegeket. A felmérés rámutat, hogy az év második felében a megnövekedett készlet és az árcsökkenések ellenére a modulgyártók ebben az időszakban is jelentős árbevételre és nyereségre tettek szert. A piac meghatározó trendjei és növekedést ösztönző tényezői az online media streaming erősödő népszerűsége, az IoT-szegmens technológiai fejlesztései, valamint az adatközpontból és számítási felhőből nyújtott számítástechnikai szolgáltatásokra való átállás voltak.

dram_mod_market

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

"Bár a Kingston túlzónak érzi a TrendForce becslését, az kétségtelenül összhangban van a vállalat üzletágaiban tapasztalható növekedéssel. 2018-ban több mint 14 ezer milliárd (1012) MB memóriát állítottunk elő különböző termékcsaládjainkban, köztük a DRAM, az SSD és a beágyazott memóriamegoldások szegmensében. Ez az óriási mennyiség, nagy adag jó szerencse és a TrendForce értékelése is kellett ahhoz, hogy megerősítsük cégünk pozícióját az iparágban" – mondta Iwona Zalewska, a Kingston DRAM-termékekért felelős EMEA-régióbeli vezetője.

A piacvezető előnyét jól szemlélteti, hogy a második helyezett SMART Modulra Technologies mindössze 5,07, a harmadik Ramaxel pedig 4,68 százalékos részesedéssel rendelkezik. Ennek fényében nem csoda, hogy a forgalom bő kétharmad része landol a Kingston kasszájában. Bár a közlemény nem beszél az idei évről, a nagyjából egy éve megindult ármérséklődés miatt 2019-ben borítékolhatóan csökken majd a piac forgalma, a visszaesés mértéke pedig jelentős lehet.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.