Szerző: Hlács Ferenc

2019. július 9. 12:00

Tovább nőtt a mobilappok piaca az év első felében

Az Apple felhasználói még mindig többet költenek, az időszakban ugyanakkor visszaesést mutatott a cég.

Egészségesen nőtt a mobilalkalmazások piaca az idei év első felében, a vásárlók összesen mintegy 39,7 milliárd dollárt költöttek el mobilappokra az időszakban, 15,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - derül ki a Sensor Tower kutatásából.

Ahogy az lenni szokott, az Apple készülékeinek tulajdonosai 2019 első felében is mélyebben nyúltak a tárcájukba, összesen mintegy 25,5 milliárd dollárt költve a szegmensben, míg a Google Play Store alkalmazásbolt a maradék 14,2 milliárdért felelt. A keresőóriás platformja ugyanakkor arányaiban érezhetően nagyobb növekedést produkált, eladásai 19,6 százalékkal ugrottak meg a tavalyihoz képest, míg az Apple App Store-ja 13,2 százalékos gyarapodást könyvelhetett el.

stapps01

Az első alkalommal telepített alkalmazások száma 56,7 milliárd volt az időszakban, ennek túlnyomó része a Play Store-ból származott, a Google platformja mintegy 41,9 milliárd telepítésért felelt, 16,4 százalékkal többért, mint 2018 első felében. Az Apple 14,8 milliárdos darabszáma ugyanakkor 1,4 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi eredményekhez viszonyítva. Ez az elemzők szerint a 2019 első negyedévében Kínában bevezetett, mobiljátékokra vonatkozó korlátozásoknak köszönhető - igaz a Q2-ben már helyreálltak a letöltések, az első negyed a cég egész félévét mínuszba húzta.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A nem a játékok közé sorolható appok közül a Tinder volt amely a legtöbb bevételt generálta, az elemzőcég becslései szerint az alkalmazás a két platformon összesen 497 millió dollárt termelt az idei első félévben, ami igen látványos, 32 százalékos ugrás a megelőző év eredményeihez képest. A társkereső alkalmazást a Netflix követi, közel 399 millió dolláros bevétellel a mobilos platformokon, a harmadik hely pedig a Tencent Videót illeti, amely 278 millió dollárt söpört be. Letöltések tekintetében az állás változatlan maradt a 2018 első felében mértekhez képest: a dobogó mindhárom helyén a Facebook termékei ülnek, az arany a WhatsAppé, az ezüstérmet a Facebook Messenger, a bronzérmet pedig a fő Facebook app kapta. A negyedik helyen a TikTok áll, amelyet ötödikként az Instagram követ.

Zakatolnak a játékok

A mobiljátékok piaca is szépen növekszik, 11,3 százalékos hízás után a szegmens bevétele 29,6 milliárd dollár lett az idei első félévben, Androidon és iOS-en összesen. Az Apple itt is megérezte a kínai intézkedéseket, bevételeit így 7,8 százalékkal tudta csak gyarapítani, 17,6 milliárd dollárra. A Google Play-ből viszont a 2019 első felében is többet vásároltak a játékosok mint 2018 hasonló időszakában, 16,8 százalékkal többet költöttek a platformon, ami 12 milliárd dolláros bevételt jelent.

stapps02

A legtöbb bevételt hozó cím a Honor of Kings volt, a Tencent gondozásában megjelent játék globálisan 728 millió dollárt termelt a két platformon (ehhez jönnek még a Kínában elterjedt, harmadik felektől származó alkalmazásboltok eredményei). A második helyen a Fate/Grand Order áll a Sony Aniplextől, amely tavaly ilyenkor még a harmadik helyen küzdött: a játék közel 628 millió dollár bevételt generált. Az idei harmadik a Mixi szárnyai alatt kiadott Monster Strike, 566 millió dollárral, a negyedik helyen a jól ismert Candy Crush Saga, az ötödiken pedig a PUBG Mobile áll - utóbbit a játék Kínát célzó variánsa, a Game For Peace által generált bevételek tolták a TOP 5-be.

Ami a játékletöltéseket illeti, a Sensor Tower összesen 20,1 milliárd új letöltést számolt össze az év első felében, ebből 4,4 milliárdot iOS-en, és 15,7 milliárdot Androidon. Ez az Apple-nek 1,4 százalékos visszaesést jelent, míg a Google-nek 4,6 százalékos pluszt. A letöltések számában mindkét alkalmazásboltban ugyanaz a trió lovagol az élen, az az a Color Bump 3D, a Garena Free Fire, illetve a bevételek élmezőnyébe is becsúszó PUBG Mobile.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról