Szerző: Hlács Ferenc

2019. május 27. 13:49

Elhalászná az Apple elől a tartalomkészítőket az Nvidia

A vállalat új Nvidia Studio platformja a célcsoportnak szánt, izmos notebookokat vonultat fel, amelyekhez saját szoftverplatformot is biztosít.

A tartalomkészítőket vette célkeresztjébe az Nvidia legújabb kezdeményezésével, a vállalat Nvidia Studio néven induló platformja alatt kifejezetten a professzionális felhasználóknak szánt notebookokat, illetve szoftverplatformot is bejelentett - nem elhanyagolható piacról van szó, a cég szerint világszerte mintegy 40 millió tartalomkészítőt tart számon. Az új gépekkel vállalat nem titkoltan az alkotók körében kiemelten népszerű, AMD GPU-val szerelt MacBook Pro ellen indul hadba.

Az első hullámban a vállalat 17, a napokban a Computexen bemutatott notebookot vont be a kezdeményezés zászlaja alá különböző gyártóktól, mint az Acer, ASUS, Dell, Gigabyte, HP, MSI vagy a Razer. A készülékeknek több hardveres és szoftveres követelménynek is meg kell felelniük, hogy részt vehessenek a programban és megkapják a cég "RTX Studio" plecsnijét. Ahogy az elnevezésből is sejthető, a szóban forgó gépek a ray tracinget támogató RTX GPU-kkal érkeznek, amelyekkel az Nvidia szerint különböző, erőforrásigényes videókészítési, illetve 3D renderelési munkákra is befoghatók. Az RTX Studio matricához egész pontosan Quadro RTX 5000, 4000 vagy 3000, netán GeForce RTX 2080, 2070 vagy 2060 szériás GPU-ra van szükség. A Quadro RTX 5000-rel érkező gépek egyébként 16 gigabájt grafikus memóriát kapnak, amely a cég szerint a legnagyobb, notebookban jelenleg elérhető érték.

rtxstudio

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Ami a processzort illeti, az Nvidia áldásához legalább egy 45 wattos, H-sorozatú Intel Core i7 lapkára lesz szükség, továbbá egy 512 gigabájtos SSD-re, 16 gigabájt RAM-ra és egy Full HD vagy 4K felbontású kijelzőre. Mindezt pedig a vállalattól ismert, Max-Q dizájnba csomagolva. A felhozatalt javarészt 15 hüvelykes modellek alkotják, ugyanakkor 17 hüvelykes panellel szerelt notebookok is felbukkannak a programban. Az RTX Studo plecsnivel megtoldott gépek ára várhatóan nettó 1600 dollár környékéről indul, piaci rajtjuk pedig júniusra várható. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a sorolt követelményeknek megfelelő gépek nem vonulnak be automatikusan a platform alá, a gyártóknak azt külön kell kezdeményezni az Nvidiánál.

Mindehhez a vállalat Nvidia Studio Stack néven egy szoftvercsomagot is mellékel, amelyben az Nvidia Studio SDK-k és API-k, illetve az Nvidia Studio driverek is megtalálhatók. Utóbbiakat a vállalat egy sor extra tesztnek is aláveti, hogy biztosan jól működjenek a jellemző tartalomkészítői munkafolyamatok során, több alkalmazás között váltogatva is, legyen szó az Adobe, Autodesk, Avid, Blackmagic Design, Epic, Maxon vagy a Unity szoftvereiről. A csomagban érkező SDK-k a vállalat ígérete szerint többek között a renderelési, és videofeldolgozási feladatokat, illetve a 2D vektoranimációs feladatokat is felgyorsítják majd. A fentieken túl a készítők a cég CUDA-X AI platformját is bevethetik, egyebek mellett a gyakran előforduló feladatok automatizálására, mint a képek felskálázása vagy a fotók címkézése.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról