Szerző: Habók Lilla

2018. május 2. 14:50

Facebook: nem leszünk többé felkészületlenek

Folytatódik Facebookon az appok felülvizsgálata, de a régebbinél szigorúbb rendszerben. A meglévő appok sem úszhatják meg az átvizsgálást. Emellett például törölhető böngészési előzmények jönnek, plusz a Facebook-adatokra alapuló randifunkció is.

Bejelentésekkel teli első napot zárt a Facebook hagyományos F8 fejlesztői konferenciája - a teljes keynote itt megtekinthető. Mark Zuckerberg alapító-vezérigazgató megnyitó beszédének az alapját természetesen a közelmúlttal kapcsolatos események adták, a már korábban bejelentett változások az adatvédelemmel kapcsolatban és néhány újdonság is. Emellett viszont nagyon sok újítás került szóba az Facebookhoz tartozó csevegőalkalmazások vonatkozásában, és a viszonylag ritkán emlegetett Oculus VR sisakról és szolgáltatásairól. A szokásos módon pedig néhány furcsa újítás is, mint amilyen a közösségi óriás tervezett saját randialkalmazása.

Visszatérve az elejére, Zuckerberg három fő témakör kapcsán igyekezett hangsúlyozni, hogy "nem akarnak többé felkészületlenek lenni" és el akarják kerülni hogy "még egyszer ilyen megtörténjen", mégpedig a politikai választások megtámadása orosz álprofil jellegű módszerekkel, az álhírek terjesztése, valamint a Cambridge Analytica nevéhez fűződő adatvédelmi botrány. Az eddig ismert eszközökön kívül (átláthatóbb hirdetések, év végéig 20 ezer moderátor) két fontos újdonságot jelentett be a vállalat. Az egyik, hogy folytatódik az alkalmazások átnézése - melyet a botrány kirobbanása miatt szüneteltettek -, mostantól alaposabb módon.

Ezentúl az alkalmazások fejlesztőinek az API engedélyekhez igazolniuk kell a vállalkozásukat a közösségi óriás felé, mely megtörténhet például közüzemi számlákkal, üzleti engedélyekkel, alapító okiratokkal vagy adóazonosító számokkal. Majd a fejlesztőknek alá kell írni a szerződési feltételeket többek közt az adatvédelmi követelmények betartásáról. Ha egy cég másik vállalatnak dolgozik, akkor a harmadik féllel is alá kell íratni egy kiegészítő szerződést, és a nagyobb szolgáltatókat véletlenszerűen ellenőrizheti is a Facebook, hogy megfelelően használja-e a begyűjtött adatokat. Emellett pedig a már meglévő alkalmazásokat is felülvizsgálja a közösségi óriás augusztus 1-ig, hogy megtartsák a "jóváhagyott" státuszukat. A várhatóan nagy mennyiségű kérelem miatt a felülvizsgálat több hétig is eltarthat.

Új Graph API és előzménygyalu

Megjelent a Graph API 3.0 verziója is a bejelentéssel párhuzamosan, amely "egyszerűsíteni" fogja a nyilvános profilok elérhető adatait, és visszavonja több olyan mező elérhetőségét, amellyel a személyes adatvédelem megsérthető volt. Az új appok mostantól csak a korlátozott mennyiségű adatokhoz férhetnek hozzá, de a korábbi appokra is vonatkozik majd a korlátozás jövő év január 8-tól, akkor már API verziótól függetlenül - írja a bejelentés. Emellett a rendszer megkülönbözteti majd azokat a felhasználókat, akik soha nem léptek be, azoktól, akik régóta nem léptek be, ezért lejárt a token. Továbbá a "következő hónapokban" megjelenik a callback URL is, amellyel a felhasználók az appok fejlesztőitől kérhetik a Facebooktól kapott adataik törlését.

F8_2018_clear_history

A másik legfontosabb bejelentés a felhasználók szempontjából az adatvédelem kapcsán a "Clear History" funkció, mellyel a böngészőkhöz hasonló módon lehet majd törölni a cookie-kat és a tevékenységtörténetet a Facebookról, például a felhasználó mire kattintott, milyen weboldalt látogatott meg. A bejelentés minden bizonnyal szintén a Cambridge Analytica botránnyal és a kongresszusi meghallgatással kapcsolatos, melyen arról próbálták Zuckerberget faggatni, hogy mégis milyen adatokat gyűjt a felhasználókról (és a nem regisztráltakról szintén) a weben keresztül. Ez az, amire eddig az embereknek aligha lehetett hatása, és ezen próbál valamelyest változtatni a Clear History, melynek pontos megjelenési dátumát egyelőre nem lehet tudni.

Randiapp: a Facebook közelebb hoz

Az adatvédelmi gondokkal párhuzamosan elég érdekes a közösségi óriás próbálkozása egy randialkalmazás, a FaceDate létrehozására. A cég adatai szerint Amerikában minden harmadik házasságból egy online ismerkedéssel kezdődött, ezért a Facebook is jó üzleti lehetőséget lát a párkeresésben. A rendszer olyan embereket ajánl majd a randihoz (tartós párkapcsolat céljából), akik nem a felhasználó ismerősei, majd ha szimpatikusak egymásnak, akkor a beszélgetést egy arra dedikált szolgáltatásban (nem Messengeren folytathatják). A meglévő adatok alapján a szolgáltatás figyelembe veszi majd a párkeresési preferenciákat, mint Zuckerberg hangsúlyozta, az adatvédelem betartása mellett. Kérdéses, hogy a felhasználók mit szólnak majd, de a befektetőknek tetszett az ötlet, legalábbis a hír hatására a Tinder-anyacég Match Group részvényárfolyama 22 százalékot esett.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Az emberek közelebb hozása szempontjából a vállalat kedvencei a csoportok, amelyeknek jelenleg 1,4 milliárd havi aktív felhasználója van, és a cég 200 millió csoportot sorol a "jelentőségteljes" kategóriába. A jövőben, hogy a felhasználók könnyebben számon tudják tartani a csoporttagságaikat, egy külön lapfülön láthatják majd azok listáját. Ezen az oldalon fog megjelenni a Watch Party funkció is, amellyel a csoporttagok közösen nézhetnek és fűzhetnek hozzászólásokat a videókhoz, továbbá akár narrálhatják is azokat. Hogy még több csoporthoz csatlakozzanak a felhasználók, azt szolgálja majd az új Groups plugin, melyet weboldalakon és emailekben lehet majd elhelyezni, hogy az olvasókat ösztönözzék a csatlakozásra.

Csevegőappok a középpontban

Rengeteg újdonság hangzott el a Facebookhoz tartozó csevegőalkalmazások kapcsán, melyeknek monetizációja különböző fázisban van, de a felhasználói bázist már mindegyik esetében sikerült feltornázni - az Instagram 800 millió, a Messenger 1,3 milliárd, a WhatsApp 1,5 milliárd felhasználóval bír. Érdekes azonban az F8-on elhangzott adat, mely szerint az üzenetek 80 százalékát az átlag felhasználó mindössze 5 embernek küldi - jellemzően a családjának és a legjobb barátainak.

A még személyesebb kapcsolattartás érdekében a Messenger és WhatsApp után az Instagramra is érkezik a külön videóhívás funkció, mivel a kép- és videómegosztó alkalmazás direkt üzenetküldője meglepően népszerű a fiatalok körében. A zaklatók kiszűrésére viszont a cég egy új szűrőt fog megjelentetni. Ezenkívül átalakul az "Explore" (Felfedezés) felület is, amelyen eddig is AI-alapú személyre szabott ajánlások jelentek meg, de ezentúl különböző téma csatornákba is lesznek rendezve a felhasználó érdeklődése alapján, mint például főzés vagy utazás. A Stories szolgáltatásba pedig ezentúl más alkalmazásokból is lehet történeteket feltölteni (például Spotify, musical.ly), és megérkeznek Instagramra a Facebook AR kameraeffektjei is.

F8_2018_product_roadmapA következő 10 évre tervezett fejlesztések

Mégis a WhatsApp a legnépszerűbb a csevegőalkalmazások, illetve a Stories megoldások közül is. A Status már havi 450 millió aktív felhasználónál tart, ami több mint duplája a Snapchat teljes bázisának - nem csoda, hogy utóbbi cégnek nem sikerült túl jól a pénzügyi negyedéve a szintén most megjelent jelentés szerint. A WhatsApp ezenkívül is szárnyal, hamarosan pedig kiegészül csoportos videóhívással és lokalizált matricákkal is.

A Messenger megjelenése pedig kicsit át fog alakulni, hogy egyszerűbben áttekinthető legyen. Ezzel kapcsolatban a termékmenedzser főleg az üzleti felhasználást említette, mivel már havi 300 ezer aktív chatbot használja a platformot. Az üzletek és felhasználók pedig havi 8 milliárd üzenetet váltanak egymással, miközben az előző évben ez a szám még csak havi 2 milliárd volt. Érdekesség, hogy megjelenik majd a chaten belüli fordítás is a szolgáltatásban, egyelőre az angol és a spanyol közt tesztelgeti a cég a fordítást, de magyarul várhatóan nem mostanában vezetik be a fordítást a fejlesztők.

Már kapható az Oculus Go

A tavalyi F8 konferencia hangsúlya tulajdonképpen az AR és VR irányába tolódott el, és bár előbbi tényleg feltűnt a szolgáltatásokban, de a vállalat virtuális megoldásairól sokkal kevesebbet lehetett hallani, mint például a Facebook Spaces. A helyzeten talán változtat majd a mostantól már kapható Oculus Go vezeték nélküli VR sisak, amelyet állítólag már az első nap nem várt kereslet fogadott. A 32 gigabájtos verziója nettó 200 dollártól kezdve kapható, míg a 64 gigabájtos darab nettó 250 dollártól rendelhető 23 országban, bár Magyarországra egyelőre nem - bővebben itt írtunk az eszközről a tavalyi bejelentés után.

A VR szemüveg a kedvező ár mellett a szolgáltatások miatt is kiemelkedő, a bejelentés szerint több mint 1000 alkalmazást és játékot tartalmaz. Az eszközzel pedig nem csak játszani lehet, hanem például az Oculus TV is megjelenik rajta, amelyen egyelőre a (hazánkból nem elérhető) Facebook Watch szerepel, de a várakozások szerint a vállalat más filmes streaming szolgáltatókkal is szerződést köthet majd. Május végén pedig az Oculus Venues app is megjelenik majd az élőben követhető sporteseményekkel, például NBA és NFL meccsekkel. A megoldások egyelőre még mindig inkább az amerikai felhasználókra szabottnak tűnnek, de talán az egész jó áron beszerezhető Oculus Go valóban közelebb hozhatja majd az emberekhez a virtuális valóságot.

A Facebook F8-as első napi bejelentéseiből úgy tűnik, hogy továbbra is nagy fantáziát lát a VR-ban, de ezúttal kevesebb hangsúlyt kapott ez a terület. A csevegőalkalmazások fejlesztése viszont intenzíven folytatódik a jövőben, ahol új funkciók és például a Messenger vagy az Instagram Explorer esetében friss felület várható. Az elmúlt hetek után és a GDPR közeledtével a Facebook az adatbiztonság kérdését sem hagyhatta ki, amiből úgy látszik, hogy lesznek valódi lépések, főleg a Clear History funkció kapcsán, de az appok fejlesztői is fokozottabb ellenőrzésekre számíthatnak, és felül kell vizsgáltatni eddigi alkalmazásaikat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról