Szerző: Marton Mátyás

2017. szeptember 29. 15:36

Arcfelismerést kap a moszkvai kamerarendszer

Folyamatosan keresi a körözött bűnözőket az újonnan bevezetett rendszer.

A moszkvai önkormányzat hivatalosan is bejelentette, hogy elindult a várost behálózó kamerák arcfelismerő rendszere. 2016-ban kezdett együttműködni az önkormányzat különböző startupokkal, hogy növeljék a közbiztonságot. A 12 milliós városban 75 emberre jut egy kamera, melyekkel a városi lakások bejáratának 95 százaléka megfigyelhető.

Vállald arccal?

A moszkvai rendszer az orosz NTech Lab FindFace arcfelismerő szoftverét használja, ez kereskedelmi termékként már több éve a piacon van, ezt használta például a moszkvai metróban a felhasználókról készült fotókat a VKontakte-profiljukkal (így nevükkel és egyéb adataikkal) valósidőben összekötő alkalmazás is. A megoldás neurális hálót használ az arcfelismerésre, különböző források szerint 85-99 százalékos pontossággal képes azonosítást végezni, ezt pedig a közszféra mellett cégeknek is szívesen kínálja.

A rendszer bevethető a személyazonosság ellenőrzésére (1:1 összevetés, 99,9 százalékos pontossággal), azonosításra (1:N összvetés galériával) illetve tömegek figyelésére (például személyek megszámlálására) is. A FindFace ezen felül képes valósidejű érzelem elemzésére, kor és nem megállapítására.

camera

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A kamerák a kisebb törvényszegésektől a nagyobb bűncselekményekig mindent figyelnek.  "Jó hír", hogy a 150 ezer kamera nem egyszerre működik. Andrej Belozerov, Moszkva vezető információs tanácsadója szerint így is több mint 70 ezer kihágást rögzítenek naponta. Artem Jermolajev, a moszkvai Információs Technológiai Osztály vezető információs szakembere elmondta, hogy a rendszer egy állami körözési lista adatbázisát hasonlítja össze az utcán rögzített arcképekkel. Ennek köszönhetően a projekt elindítása óta hat olyan bűnözőt tartóztattak le akit évek óta nem sikerült elkapni.

Gyakori a nagyvárosokban, hogy a bűnt térfigyelő kamerákkal próbálják csökkenteni, ám a Moszkvában elhelyezett kamerák száma így is soknak tűnik. A szintén 12 milliós New Yorkban csak 4500 kamera van, a rossz közbiztonságáról híres Chicagoban is csak nagyjából 15 ezer utcai kamera található. A magas szám ellenére nem a moszkvai térfigyelő rendszer az első ilyen nagy méretű biztonsági intézkedés. Pekingben már évek óta van ilyen megfigyelő hálózat, a 21 millió fős városban majdnem 500 ezer kamera működik. A tekintélyelvű államokban mint Kína és Oroszország, ahol gyakori a polgárok alapvető emberi és személyiségi jogainak csorbítása nem meglepő, hogy ilyen megoldásokat vezet be a kormány.

A nyitott, demokratikus országok is egyre több megfigyelő eszközt alkalmaznak, a 8 milliós Londonban szintén közel 500 ezer kamera található, akár a majdnem négyszer akkora Pekingben. A britek hangot is adtak a megfigyelő rendszer miatti aggodalmaiknak. Tony Porter, volt terror elhárítási főtiszt szerint komoly etikai és morális kérdéseket vet fel egy ilyen térfigyelő rendszer. Porter szerint fejlettebb eszközökkel és algoritmusokkal az emberek viselkedését is előre lehet jelezni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról