Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Még nincs fény a Twitter-alagút végén

Habók Lilla, 2016. október 27. 10:00
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Nehéz körülmények közé került mostanában a Twitter, mivel a bevételei és részvényárfolyama folyamatosan csökken, miközben új felhasználókat már nagyon nehezen szerez a szolgáltatás. Végső lépésként a vállalat eladása mellett döntött a vezetés, de a Google, a Disney és a Salesforce érdeklődése ellenére ez sem jött össze.

hirdetés

Elbocsátás vár nagyjából 300 dolgozóra a közösségi média cégnél a Bloomberg legutóbbi értesülései szerint, ez a 8 százalékos arány pont akkora, amekkora leépítést a Twitter tavaly is megtett. Ráadásul a változásra nem kell sokat várni, valószínűleg egy héten belül kiderül, hogy kinek kell új állást keresnie. Az elbocsátások hátterében kudarcok és elhibázott lépések sorozata áll, hiábavaló volt az év eleji optimizmus, a visszatérő alapító Jack Dorsey sem tudta helyrepofozni a vállalatot az algoritmikus idővonallal és más ötletekkel.

Az egyik jelentős probléma, hogy a cég növekedése falba ütközött, az éves növekedési ráta folyamatosan esik. A Twitter a bérköltségek visszafogásával próbálja helyrehozni az egyensúlyt - a SunTrust Bank elemzője, Robert Peck szerint ezzel 50-100 millió dollár takarítható meg évente. A befektetők nem bíznak azonban a gyors felívelésben, az elmúlt 12 hónap negatív hangulata 40 százalékos csökkenést eredményezett a cég árfolyamában. Ennek másik káros mellékhatása, hogy a cég kedvenc toborzási eszköze, a kiváló mérnököknek kínált részvényopciók is ennyivel kevesebbet érnek.

Korábban a cég még tudott arra hivatkozni, hogy ugyan nem termel profitot, viszont maga a mikroblog szolgáltatás népszerű - legalábbis Magyarországon kívül sok helyen -, de ma már ez sem feltétlenül igaz. A 310 milliós havi aktív felhasználói szám elérése után stagnált a növekedés, amely bőven alulmúlja az Instagram felhasználóinak számát és mindössze ötöde a Facebook rendszeres használóinak. Pedig a cég bőven költött értékesítésre és marketingre a növekedés érdekében, az utóbbi hat hónapban a bevételének csaknem 40 százalékát (473 millió dollárt), úgyhogy bőven lesz miből visszavágnia a költségekben.

A Twitter növekedése negyedéves bontásokban 2014-től (forrás: TechCrunch)

Ha egyedül nem megy, talán érdemes egy cégbirodalom részeként megpróbálni? Ezzel is próbálkozott a Twitter, a lehetséges vevők felkutatásával befektetési bankokat bízott meg, de sorra érkeztek a hírek a kikosarazásáról - mindez persze szintén meglátszott a részvényárfolyamon. A felvásárlást fontolgató vállalatok közt szerepelt a Google-féle Alphabet, a Disney és a Salesforce, de végül mindegyikük letett a lehetőségről. Az indokok mögött állhat a bevétel- vagy a felhasználói szám csökkenése, és ahogy már korábban többször említettük, a "trollok" elleni sikertelen harc is nagyon rossz fényt vet a cégre.

Szóba került már a Twitter egyes részeinek értékesítése is, amelyek nem tartoznak szorosan a mikrobogos szolgáltatáshoz, ezek közé tartozik például a MoPub hirdetésekhez használható eszközkészlet, a Fabric mobilfejlesztési platform és a Vine videós alkalmazás. A tavalyi Twitter-leépítés kapcsán is megjegyeztük és ez továbbra sem változott, hogy ezek hiába számítanak népszerű termékeknek, a cég mégsem tud mit kezdeni velük - egyelőre ezeknek eladására sem sikerült még vevőt találnia a Twitternek.

Ezek után kérdéses, hogy mihez kezd majd a Twitter, az elemzők leginkább a napokban megjelenő pénzügyi negyedéves jelentést várják ennek megállapításához, ahol Jack Dorsey vezérigazgató talán elárulja a stratégiát. Új irányra mindenképp szükség lesz, mert a jelenlegi helyzet nem sokáig tartható, akár az önálló vállalatként való továbbműködés és például az élő közvetítésekből származó bevételnövelés, akár további vevők keresése mellett fog dönteni a cég.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.