Szerző: HIRDETÉS

2016. június 10. 23:38

Globális hódításra kész a Fujitsu felhője

Az OpenStack-alapú K5 infrastruktúra- és platformszolgáltatásokat is kínál, nyilvános és privát felhőben egyaránt. A cég most kezdte el a globális bevezetést, Magyarországon várhatóan 2017-ben lesz elérhető.

Kezd kézzel foghatóan beérni az a stratégia, amit a Fujitsu évekkel ezelőtt vázolt fel a müncheni Fujitsu Forumon – a cég akkor jelentette be, hogy teljes erővel egy felhős ökoszisztéma létrehozásába fog. A K5 nyilvánosfelhőszolgáltatásról először tavaly év elején lehetett hallani, amikor a Fujitsu közölte, hogy a Fujitsu Groupon belül integy 640 rendszert és 13 ezer szervert költöztet át OpenStack-alapú felhőjébe (ezzel mintegy 300 millió dolláros megtakarítást elérve), a kereskedelmi változatot pedig 2015 őszén először a hazai piacán, Japánban indítja el.

A cég már akkor is az OpenStack ismert előnyeit domborította ki: a beszállítófüggőség (vendor lock-in) kockázatának jelentős csökkentését, a nyílt forrású alapokat, a széles körű interoperabilitást más publikus felhőkkel és egyéb széles körben használt vállalati IT (hálózat, tároló stb.) megoldásokkal, a kimerítő automatizációs lehetőségeket, az API-alapú menedzselhetőséget, a skálázhatóságot, a teljes bekerülési költség hosszabb távon jelentős csökkenését és a rugalmasság költözési lehetőséget a publikus és privát felhő között. A K5 fontos része a fél éve bevezetett MetaArc integrációs rétegnek, de utóbbi nem szükséges a K5 igénybe vételéhez.

A Fujitsu is az OpenStackre fogad

Egyáltalán nem meglepő, hogy a japán vállalat is az OpenStacket választotta felhőszolgáltatása alapjául. A cégnél kiemelt szempont volt, hogy a könnyű bővíthetőség, testreszabhatóság és integrációs lehetőségek miatt a K5 nyílt szabványokkal üzemeljen, így a Fujitsu már régóta jelentős hozzájárulója az OpenStack-projektnek. Az elmúlt másfél évben a hatodik helyre tornázta fel magát a hozzájárulók listáján, a következő egy-két évben pedig a harmadik hely a cél – így amellett, hogy a Fujitsu sokat is ad vissza a közösbe, aktív szerepvállalását is demonstrálja a platform fejlesztésében és jövőbiztossá tételében.

Ahogy említettük, a K5 teljes átjárást kínál az erre épülő (a Fujitsu adatközpontjaiban üzemeltetett) nyilvános és a privát (az ügyfél adatközpontjában telepített) felhő között. Így könnyen lehet létrehozni akár hibrid környezetet is, vagy például fejlesztési-tesztelési célokra használni a nyilvános felhőt, majd az éles üzemet (akár adatvédelmi, akár üzemeltetési szempontok miatt) a privát adatközpontba átemelni. A Fujitsu egyébként a PRIMEFLEX termékcsaládban kulcsrakész privát felhős appliance-et is kínál, melynek révén jelentősen lerövidíthető a beüzemelési idő, továbbá az is biztos, hogy a "vas" és a szoftver minden tekintetben passzol egymáshoz.

Ugyan a Fujitsu hivatalosan elindította a K5 globális piaci bevezetését, a folyamat – ahogy az ilyen típusú szolgáltatások esetében az lenni szokott – viszonylag hosszú idő alatt fog lezajlani. Japánon kívül idén három országban tervezi elindítani a cég a K5-öt (elsőként júliusban az Egyesült Királyságban, majd októberben Finnországban és novemberben Németországban). A további terjeszkedés 2017-re csúszik Spanyolországgal kezdődően, majd az Egyesült Államok, Ausztrália és Szingapúr is bekerül a körbe – a magyar élesítés szintén jövőre várható.

[A Fujitsu Technology Solutions Kft. megbízásából készített anyag.]

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.