Szerző: Bodnár Ádám

2014. szeptember 22. 14:07

Jövőre elárasztják a piacot az olcsó kínai okosórák

Nagy sikert jósol az okosóráknak a Gartner, az elemzőcég szerint 2016-ra a csuklón hordott eszközök 40 százaléka kerül ki ebből a kategóriából. 2015-ben eláraszthatják a piacot a kínai cégek olcsó modelljei.

Az okosórák évekkel ezelőtt kerültek először az érdeklődés homlokterébe, amikor még felreppentek a pletykák arról, hogy az Apple ilyen eszközökön dolgozik. A piacon azonban nem az Apple volt az első, kis független projektek (pl. Pebble) mellett inkább az androidos mobilgyártók haraptak rá a lehetőségre. A Gartner szerint az okosórák iránti érdeklődést jól mutatja, hogy egy évvel ezelőtt a tíz legnagyobb mobilgyártóból csak kettőnek volt ilyen terméke (Samsung, Sony), ma viszont a piacvezető cégek közül már hét mutatott be saját okosórát vagy áll annak küszöbén.

Egyre több cég száll be

Angela McIntyre, a Gartner kutatási igazgatója szerint a Samsung és a Sony termékei tavaly a megjelenésükkor nagy érdeklődésre találtak a médiában, de az üzletekben már nem voltak túl sikeresek. A termékek formatervének és a felhasználói interfészének finomításával azonban ez megváltozhat és az év végén az új Sony és Samsung okosórák is számos karácsonyfa alá bekerülhetnek. A nagy durranás azonban kétségtelenül az Apple Watch, amelyet a cupertinói cég alig két hete jelentett be.

"Az Apple végre bemutatta az Apple Watchot, amelytől azt várjuk, hogy még jobban felpörgeti az érdeklődést, amikor 2015-ben piacra kerül" - mondta  McIntyre. "Ahogy az iPhone esetébe is, az Apple árazási stratégája korlátozni fogja a piaci részesedést, ettől függetlenül a design és a felhasználói interfész miatt a termék nagyon sok felhasználót csábít el." Az Apple Watch potenciális vásárlóinak száma már csak azért is korlátozott, mert csak iOS-t futtató készülékkel működnek együtt, az okostelefonos piac közel 80 százalékát uraló Androiddal nem.

A Gartner egy másik elemzője, Annette Zimmermann úgy látja, az új okosórák nem csak design terén fejlődtek sokat, hanem azt is jól mutatják, milyen lehetőségeket tartogatnak a felhasználók számára. A keresés (hanggal), a navigáció, az értesítések megjelenítése, esetleg a diktálás (végső soron a Google Now funkcionalitása egy kis kijelzőn) olyan képességek, amelyek számos felhasználót érdekelhetnek, ha az eszközök ára megfelelő lesz.

Jöhetnek az olcsó kínai okosórák

Ezen a területen az áttörést a kínai gyártók hozhatják el. Mivel az Android Wear az okostelefonos társához hasonlóan nyílt és a gyártók számára szabadon használható, az ázsiai cégek könnyen adoptálhatják azt a termékeikhez. Ennek eredményeképp 2015-ben nem csak a vezető okostelefon-gyártók, hanem a kevéssé ismert elektronikai cégek is előállhatnak saját okosórával, amelyek jóval kevesebbe kerülnek majd mint amennyiért a nagy mobilgyártó cégektől ma megvásárolhatók.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

"Persze ezek a cégek is szembe fogják találni magukat azokkal az akadályokkal, amikkel a nagy nemzetközi gyártók, de előnyükre tudják fordítani azokat a tényezőket, amelyeket a telefon- és tabletpiacon: a kínai ellátási lánc költségelőnyét" - vélekedik McIntyre. "A kínai gyártók az Android Wearre épülő okosóráikat egészen megfizethető áron, 30 dollár körül is kínálhatják decens formatervvel és szenzorokkal, elősegítve a széles körű terjedést.

A Kínán kívül kevéssé ismert helyi gyártók már piacra dobtak fitneszkarkötőket és előbb-utóbb a nemzetközi piacra is elviszik majd ezeket, a terület olyan szereplőit szorongatva majd mint a FitBit vagy a Jawbone. A fitneszkarkötők a Gartner szerint egyébként kulcsszerepet játszhatnak az okosórák elterjedésében - egyre nagyobb igényt keltenek ugyanis a mozgásérzékelésen alapuló képességekre és a mérésekre - hogy ez mennyire így van, azt jól mutatja, hogy az Egyesült Államokban a fitneszkarkötők felhasználóinak száma már most felülmúlja a sportórákét. A karperecek következő generációja pedig még egy lépést tesz az okosórák irányába azzal, hogy kijelzővel is rendelkezik.

Az akkuidő a nagy kérdés

A legnagyobb probléma, amelyet az okosóráknak le kell győzniük a Gartner szerint, az akkumulátoros üzemidő. A csuklón hordott elektronikai eszközök saját akkus üzemideje sem elég hosszú még ahhoz, hogy a felhasználók bevállalják a töltögetéssel járó kényelmetlenségeket, illetve a folyamatos adatkapcsolat a csatlakoztatott okostelefon akkumulátorát is érezhetően meríti. A gyártók számára fontos feladat lesz a megfelelő egyensúly megtalálása: egy vékony okosórába nem fér el nagy akkumulátor, egy vastag darab viszont lehet hogy kevéssé vonzó a felhasználók számára.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról