Szerző: Bodnár Ádám

2014. április 16. 08:39

Intel: nyereséges lesz a mobilchipgyártás is!

Közzétette első negyedéves pénzügyi eredményeit az Intel. A vállalat bevétele 1 százalékkal nőtt éves szinten, üzemi eredménye stagnált, nettó profitja pedig 5 százalékkal esett vissza. A félvezetőgyártó nagyon sok pénzt veszít a mobil chipeken, de bizakodó kilátásokat fogalmazott meg.

A PC-piac elhúzódó gyengélkedése ellenére sikerült stabilizálnia pénzügyi teljesítményét az Intelnek. A vállalat árbevétele az első negyedévben tavalyhoz képest 1 százalékkal bővülve 12,8 milliárd dollárt ért el, az üzemi eredmény 2,5 milliárd dolláron stagnált, a nettó profit pedig 5 százalékkal 1,95 milliárd dollárra csökkent. Az elemzők által annyira figyelt bruttó eredményhányad 60 százalékot tett ki, felülmúlva az 59 százalékos prognózist. A befektetők láthatóan elégedettek voltak a számokkal és a megfogalmazott előrejelzésekkel, a bejelentést követően az Intel részvények árfolyama 1,5 százalékot erősödött a tőzsdezárás utáni kereskedés alatt.

A PC-piac visszaesése ellenére jól teljesített a PC-részleg

A vállalat a közelmúltban átalakította a pénzügyi jelentését, hogy az jobban tükrözze a megváltozott piaci viszonyokhoz igazodó tevékenységet. A legnagyobb részleg továbbra is PC kliensekbe szánt chipeké, itt a bevétel 7,9 milliárd dollárt tett ki, ami éves szinten csupán 1 százalékos visszaesést jelent. Az Intel által eladott PC processzorok száma 1 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, annak ellenére, hogy az IDC és a Gartner a PC-eladások 4 százalék körüli csökkenését mérte a negyedév során. Az eredmények kapcsán szervezett elemzői konferenciahíváson elhangzottak alapján elsősorban a desktop szegmensben volt bővülés, a notebook processzorok forgalma kevéssé alakult jól, köszönhetően a fogyasztói szegmens gyengélkedésének. A PC-processzor üzletág üzemi eredménye 2,8 milliárd dollárt tett k, ami magasabb mint egy éve.

Jó hírt jelentett ugyanakkor, hogy a 2-in-1 PC-k, vagyis tabletté alakítható notebookok számára szállított processzorok száma 20 százalékkal bővült. Brian Krzanich elnök-vezérigazgató szerint az iskolakezdési szezonra több mint 70 különféle Intel-alapú 2-in-1 gép áll majd készen, ezek jelentős része pedig 699 dollár alatti áron lesz elérhető a polcokon. Ehhez mintegy 130 Atom-alapú olcsó notebook és desktop csatlakozik, emellett a vállalat számára fontosak a Chrome OS-t futtató rendszerek is, ezek szegmensében az Intel egyébként magasan vezet, vagyis a Chrome OS-szel eladott gépek is az Intelt gazdagítják.

Nagyot nőtt a Data Center Group, ahová már nem csak a szerverprocesszorok tartoznak, hanem a hálózati kommunikációs chipek is. Ennek a részlegnek az árbevétele 3,1 milliárd dollár volt, ez éves szinten 11 százalékos emelkedést jelent, amihez 1,3 milliárdos üzemi eredmény társult - egy éve a profit 1,1 milliárd dollárt tett ki. Az Intel mára gyakorlatilag uralja a szerverprocesszorok piacát és egyre jobban nyomul be a szomszédos területekre, például a tárolókba. A vállalat tájékoztatása szerint a növekedés fő motorját most a mérnöki-tudományos és a cloud telepítések jelentik, de az új Xeon E7 processzorokat a nagyvállalati vevők is örömmel fogadták.

A harmadik legnagyobb bevételt termelő részleg az "Internet of things", ahová a különféle okos eszközökbe, például autókba, pénztárgépekbe, kioszkokba és konzumelektronikai berendezésekbe szánt chipek számítanak. Ennek a részlegnek a forgalma 482 millió dollár volt a most lezárt negyedévben, ami óriási éves növekedést jelent a tavalyi 365 millióhoz képest. A divízió a profitját közel meg tudta duplázni, 67 millió dollárról 123 millióra. Az eladott processzorok száma is kétszeresére nőtt egy év alatt, mondta el Brian Krzanich.

Hogy lesz nyereséges a mobilchipgyártás?

A legtöbb szó a konferenciahíváson az Intel mobil részlegéről esett, amelynek bevétele a negyedév során mindössze 156 millió dollár volt, ehhez hatalmas, 929 milliós üzemi veszteség társult. Brian Krzanich egy elemzői kérdésre válaszolva kifejtette, az Intel nem úgy tekint erre a területre, mint feneketlen pénznyelőre, a cég meg van róla győződve, hogy jó úton jár a profithoz - igaz, ez valószínűleg nem idén és nem is jövőre fog eljönni.

A cég elsősorban az integrált LTE-modemmel rendelkező mobil rendszerchipekől várja az áttörést, a XMM7160-at több gyártó (pl. Samsung, ASUS, Dell) használja tabletjeiben már, ennek még ebben a negyedévben érkezik az utóda, az MWC-n bemutatott XMM7260, az ősszel pedig a SoFIA kódnevű rendszerchip, amely kimondottan a legalsó árkategóriás megoldásokat célozza és beépített 3G modemmel van felszerelve, majd 2015 elején rajtol ebből is az LTE-változat. "Ne felejtsük el, hogy ezek a termékek fél éve még a roadmapen se voltak rajta" - utalt Krzanich arra, mennyire fókuszál az Intel erre a területre újabban. A SoFIA-t kezdetben a TSMC gyártja, de 2015-ben érkezik a Broxton, amely már az Intel saját 14 nanométeres technológiájával készül.

A cég kinyilvánított terve, hogy az idén legalább 40 millió Intel-alapú tablet kerüljön piacra,a vállalat szerint ezzel a piac 15 százalékát tudja majd megszerezni. Ez már elegendően nagy volumen lehet Krzanich szerint arra, hogy a fejlesztők is felfigyeljenek az Intel megoldásaira és elkezdjenek a vállalat termékeire építeni - amelyeknek megvan az az előnye, hogy Windowst, Chrome OS-t és Androidot egyaránt képesek futtatni, így egy hardverplatform többféle operációs rendszerre épülő tabletet ki tud szolgálni, ami csökkenti a gyártók oldalán a költségeket és lehetővé teszi számukra a piaci igényekhez való gyors alkalmazkodást.

Miért a Go a legjobban vágyott programozási nyelv? (x)

A HackerRank 2020-as kutatása szerint a legtöbb fejlesztő a Go-t tanulja majd meg legújabb nyelvének - nézzük miért!

Miért a Go a legjobban vágyott programozási nyelv? (x) A HackerRank 2020-as kutatása szerint a legtöbb fejlesztő a Go-t tanulja majd meg legújabb nyelvének - nézzük miért!

"Nagyon egyszerűen hangzik, de a nyereség kulcsa tényleg a gyártástechnológia előny" - mondta Stacy Smith pényügyi vezető. "Két évvel járunk ebben a konkurencia előtt és ez egyre nő, és ez lehetővé teszi számunka, hogy az azonos fogyasztású chipünk a versenytársakhoz képest vagy teljesítményben, vagy árban legyen fölényben." 2015-re a mobil részleg veszteségei jelentősen csökkenni fognak Smith szerint és hosszú távon kényelmesen elérhető a nyereséges működés. Hogy ez mikor történik meg, arról nem beszélt. Amíg a PC- és szerverprocesszorok piacán a vállalat ennyire nyereséges, és amíg ez a két szegmens nem omlik össze hirtelen, az Intel kényelmesen finanszírozhatja mobilos terjeszkedését.

"Nézzék meg, hogy csináltuk azt a PC-knél. Elég nagy volument biztosítanak a 199-250 dolláros modellek, és a gyártástechnológiánk megfelelő költségstruktúrát ahhoz, hogy ebben a szegmensben is nyereségesen versenyezhessünk" - reagált Smith arra a felvetésre, hogy a tabletpiacon nagy volument tesznek ki az igazán olcsó, 200 dollár alatti tabletek, amelyekbe az ARM-ra építő ázsiai gyártók 10 dollár körüli áron tudnak processzort adni. Az Intel úgy látja, saját mikroarchitektúrájával két maggal is fel tudja venni a versenyt árban, teljesítményben és fogyasztásban az olcsó négymagos ARM chipekkel és a vállalatnak a SoFIA ütős ajánlata lesz a piac alsó szegmense számára. "Tévedés lenne azt gondolni, hogy csak a high-endben akarunk játszani. A gyártástechnológiai előnyünk lehetővé teszi, hogy a low endben is nyereségesen versenyezzünk."

Az Intel a jelenlegi negyedévre 13 milliárd dolláros forgalmat vár 63 százalékos bruttó eredményhányad mellett, vagyis a profitabilitás nőni fog. Az éves prognózist változatlanul hagyta a cég, a bevétel minden jel szerint stagnál 2013-hoz képest, a bruttó eredményhányad viszont 61 százalék lesz, ami 1 százalékponttal magasabb a korábbi előrejelzésnél.

Regisztrálj az ingyenes Cloud-native és DevOps tippek nagyvállatoknak konferenciára, ahol a Red Hat és az Alerant szakértői bemutatják a Kubernetes, OpenShift, microservice architektúrák gyakorlati alkalmazását!

a címlapról

privátháló

2

VPN-nel bővül a Google One

2020. október 30. 11:52

A vaskosabb előfizetésekhez a Google új, ajándék VPN szolgáltatást is hozzácsap.