:

Szerző: Bodnár Ádám

2014. február 5. 12:50

Az ARM-nak is fáj, hogy telítődik a csúcstelefonok piaca

Beszámolt negyedik negyedéves és éves pénzügyi eredményeiről az ARM Holdings. A brit chiptervező vállalat bevétele és nyeresége is emelkedett, a jogdíjakból származó forgalom azonban a vártnál kisebb mértékben nőtt.

189,1 millió fontos árbevételt ért el a negyedik negyedévben az ARM Holdings chipfejlesztő vállalat, amelynek utasításkészletét, illetve saját fejlesztésű processzormagjait széles körben használják a világon, az okostelefonok és tabletek mellett például médialejátszókban, nyomtatókban, hálózati eszközökben, illetve újabban háztartási elektronikai készülékekben is. A bevétel éves szinte 15 százalékkal növekedett, a kiadások eközben 11 százalékkal nőttek. Az ARM Holdings üzemi eredményhányada 48,8 százalékra emelkedett az egy évvel korábbi 46,6 százalékról. Az adózás előtti eredmény 19 százalékkal nőtt, 95,5 millió fontra.

Az ARM árbevételének egyik fele a processzormagok licenceléséből származik, a másik fele pedig jogdíj, ami a partnerek által legyártott ARM chipek után folyik be. A negyedév során világszerte összesen 2,9 milliárd ARM lapka fogyott, a vállalat tájékoztatása szerint elsősorban az olcsóbb okostelefonok és tabletek népszerűségének növekedése miatt, de a mikrokontrollerek és "smart" szenzorok is húzták ezeket a számokat. A jogdíjbevétel 7 százalékot növekedve 130 millió fontot tett ki, ami alulmúlta a 137 millió feletti elemzői várakozást.

Az ARM pénzügyi vezetője, Tim Score elmondta, ennek oka elsősorban a csúcskategóriás okostelefonok piacának vártnál gyengébb növekedése az év végén (amely a Samsung és az Apple eredményekből is kiviláglott már) - az összetettebb, nagyobb teljesítményű chipek jogdíja is magasabb. A vállalat ugyanakkor közölte, a jogdíjbevételei a félvezetőpiaci átlagnál magasabb ütemben nőnek és 2014-ben folytatódik a korábban megszokott 19-20 százalékos bővülés, ahogy beindul az "internet of things", azaz egyre több eszközbe kerülnek (ARM) processzorok - a cég példaként olyan berendezéseket említ mint a sporteszközök és fitneszgépek, sütők, okosórák, illetve orvosi berendezések.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

"Továbbra is előnyünkre váluk a digitális elektronikai eszközök terjedése, az okos lakossági berendezések, telefonok, tabletek és tévék mellett az energiahatékony vállalati készülékek, mint amilyenek a hálózati eszközök és szerverek, illetve a beágyazott számítástechnika, az okos szenzorok és a hordható elektronika" - mondta Tim Score. A cég nagy reményt fűz a 2011-ben bemutatott, 64 bites ARMv8 architektúrához, amelynek utasításkészletét egy cég, a rá épülő magokat (Cortex-A57 és A53) pedig két cég licencelte a negyedév során.

A befektetők megijedtek a vártnál gyengébb jogdíjbevételtől és még az sem nyugtatta meg őket, hogy a licencbevétel a vártnál magasabb lett. Az ARM részvények árfolyama majdnem 8 százalékos esés után öthónapos mélypontra esett.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.