Szerző: Gálffy Csaba

2014. január 24. 13:23

Samsung: elérte a csúcsot az okostelefon?

Egészséges ütemű növekedést mutat a Samsung negyedéves pénzügyi teljesítménye, a gyártót elsősorban a hazai valuta, a koreai won felértékelődése érintette kellemetlenül.

Rekordbevételt ért el a Samsung az előző negyedévben - jelentette be a vállalat, a forgalom 54,95 milliárd dollárnak megfelelő koreai won lett, ami óvatos, 5,7 százalékos növekedésnek felel meg az előző év hasonló időszakához képest. A cég profitja még ennél is szerényebb ütemben bővült, a 6,8 milliárd dollárnak megfelelő adózás utáni nyereség csupán 3,7 százalékos emelkedést mutatott. A vállalat teljesítményét elsősorban a koreai pénznem, a won elmúlt félévben tapasztalt erős, 10 százalékos felértékelődése húzta le, a wonban vezetett könyvelésben a külföldön keletkező bevételek így alacsonyabb bevételként jelentkeznek, a wonban számolt hazai kiadások viszont stabilak maradnak.

Félvezető- és kijelzőgyártás

A félvezetőgyártás teljesítményét a memóriagyártás húzta fel, a DRAM lapkák átlagos eladási árának váratlan emelkedésével. Tavaly egy, a Hynix gyárában történt tűzeset nyomán néhány hét alatt háromszorosára emelkedett a memóriachipek ára, és mára az eredeti ár mintegy kétszeresén stabilizálódott. A Samsung memóriagyártásból származó bevétele ennek, és az új generációs konzolok által hozott új keresletnek köszönhetően 22 százalékkal emelkedett, a félvezetőgyártás üzemi nyeresége pedig 40 százalékkal bővült.

A kijelzőgyártó üzletág a piacon érzékelhető masszív túlkínálat miatt szenvedett, amelyen még a karácsonyi szezon erősebb kereslete sem tudott javítani. A helyzetet súlyosbította, hogy az értékesítési csatornában korábban jelentős mennyiség torlódott fel, ami tovább csökkentette a partnerek vásárlásait, az új, felhasználók előtt lobogtatható technológiák hiányában pedig az átlagos eladási ár is erodálódott. Jó hír, hogy a tabletek eladásainak növekedésével az ezekbe szánt panelek iránti igény is jelentősen erősödött. A részleg bevétele így összességében 16 százalékkal esett, profitja pedig 90 százalékkal zuhant.

Okostelefonok és tabletek

A legizgalmasabb természetesen az okostelefonok gyártásáért felelős részleg teljesítménye. A néhány év alatt a szinte semmiből kinőtt ágazat mára a Samsung Electronics 59 billió wonos bevételéből 31 billiót tesz ki, ha pedig hozzávesszük, hogy a kijelzőgyártás és a félvezetőgyártás termelésének egy részét is ez a részleg hasznosítja, akkor könnyen kijelenthető, hogy ez messze a legfontosabb terület a Samsung számára. A negyedik negyedévben azonban nagyon lelassult a bevétel növekedése, mindössze 8,6 százalékkal tudott bővülni ez a részleg, ennek nagy részét pedig a tabletek tették ki. Aggasztóbb, hogy az üzemi nyereség (az aprócska számítógépes részleggel számolva) stagnált az előző év hasonló időszakához számítva.

A Samsung szerint a piaci viszonyok nem változtak idén érdemben, a karácsonyi szezon hagyományosan erős kereslete idén is észlelhető volt, mind a fejlődő, mind a fejlett piacokon. A bevételeket azonban itt is visszahúzta, hogy korábban jelentős raktárkészletek halmozódtak fel a csatornában, a negyedév előtt a partnereknek leszállított termékeket pedig már akkor elkönyvelte a gyártó. A profitba ugyanakkor nagyot harapott a marketing, magas volt a globális reklámhadjárat költsége.

(az első és negyedik oszlop az érdekes)

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

A részleg kilátásai sem rózsásak, a gyártó figyelmeztet, hogy pusztító árverseny kezdett kibontakozni a piacon, ahogy gyorsul a hagyományos telefonok leváltása okostelefonokra. A keresletet Európában és Kínában az LTE-hálózatok kiépülése húzhatja meg (ez az Egyesült Államokban már évek óta nem tényező). A kihívásokra a Samsung termékek özönével kíván válaszolni, mind a közép- és felső kategóriás okostelefonok, mind a tabletek piacán diverzifikációra törekszik majd a gyártó. Ez azt jelentheti, hogy a ma is soktagú Galaxy S4-család helyére érkező S5 még több modellből áll majd. ahogy az értékessé vált brandet elkezdi agresszívan monetizálni a gyártó.

A tabletek látványosan beindultak, az új Galaxy Tab modellek kiváló piaci fogadtatásának köszönhetően az eladások megduplázódtak, főleg a fejlett piacon húzóereje miatt. A pusztító marketing-költségvetéssel megtámasztott termékbemutatók jól sültek el, a harmadik negyedév végén megjelent Tab3 és a Note 10.1 (2014) erős eladásokat produkált. A cég pontos eladási számokat egy ideje már nem közöl, így nem tudni, hány telefon és tablet fogyott, meg kell várni a piackutatók becsléseit.

Itt a vége?

Az okostelefonos piac gyors bővülésének kora lassan leáldozóban van, az Apple után a Samsung számára is egyre nehezebb szűz piacokat találni. Az almás cég a kínai piacra való kései betörés hatását érzi az elmúlt néhány negyedévben, a Samsung számára azonban ilyen nagy felvevőpiac már nincs lefedetlenül, így várhatóan a bővülés üteme már nem is tér vissza a korábban látott sebességhez. Növekedési potenciált hordoz viszont a tabletek szegmense, ezekre egyelőre a fejlődő országok még csak óvatosan haraptak rá - ugyanakkor pont ezekben az országokban a legerősebb az elképesztően olcsó belépő tabletek árnyomása.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról