Szerző: Koi Tamás

2013. július 1. 14:13

Júliusban leáll az analóg sugárzás az ország középső területein

A hónap végén befejeződik a földfelszíni analóg tévésugárzás az ország középső területein, beleértve a fővárost és körzetét - a digitális átállás első ütemére a műsorszóró és az illetékes hatóság szerint nem árt időben felkészülni.

Július végén megkezdődik a földfelszíni analóg tévésugárzás lekapcsolásának, vagyis a digitális átállásnak az első üteme Magyarországon, a teljes folyamat a nézők számára október végén zárul országosan. A sávátrendezési folyamatokat követően az Antenna Hungária új csatornák indítását lehetővé tevő kapacitáshoz juthat, a mobilszolgáltatók pedig szélessávú mobilnet-hálózatot építhetnek a felszabaduló frekvenciákon.

A digitális átállás első üteme 2013. július 31-én 12:30-kor az ország középső területein, Észak- és Közép-Dunántúlon, Budapesten és Pest megyében valamint a Dél-Alföldön zajlik, ezeken a területeken augusztustól már nem nézhető az analóg földi adás. Az Antenna Hungária mai sajtóközleményében közölte, a lekapcsolás első ütemét követően azonnal bekapcsol hat további digitális telephelyet, hogy a digitális földfelszíni sugárzású televíziós technológiát (DVB-T) eddig nem ellátott területeken is biztosítani tudja.

A cég egyébként a digitális adóhálózat kiépítése során eddig 193 adóberendezést üzemelt be, a hálózat fejlesztésére és a szolgáltatások bevezetésére pedig mintegy 25 milliárd forintot költött. Részben a kiterjedt kampánynak köszönhetően a műsorszóró által üzemeltetett ingyenes MinDig TV szolgáltatást használók száma ma meghaladjaa a 350 ezer háztartást, a fizetős csomagokat kínáló MinDig TV Extra előfizetők száma pedig százezer felett van.


Forrás: NMHH

Szoftvertesztelés: ütött az óra

A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Szoftvertesztelés: ütött az óra A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

A szolgáltató közleményében hangsúlyozza, tekintve, hogy az ingyenes MinDig TV szolgáltatás, illetve a MinDig TV Extra alapcsomag lakossági lefedettsége ma már 98 százalék feletti, ezért nem kell megvárni a lekapcsolás végső időpontját az érintett háztartásoknak. Szintén a halogatás ellen érvelt június közepén az átállást koordináló Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), mely igyekezett arról biztosítani mindenkit, hogy a lekapcsolást követően senki nem marad tévéadás nélkül.

Az NMHH egy támogatási konstrukciót és létrehozott, melyben a rászorultak beltéri egységet, valamint szükség esetén anennát is kapnak, illetve a szakemberek gondoskodnak ennek beszereléséről, emellett kiterjedt kampány folyik az átállás kapcsán (reklámszpotok, inzercsíkok a közcsatornákon). A hatóság szándéka ellenére minden bizonnyal számos háztartás marad tévévételi lehetőség nélkül a lekapcsolási dátumot követően, nekik a lekapcsolás után még 30 napig van lehetőségük állami támogatást igényelni az átálláshoz.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról