Szerző: Gálffy Csaba

2013. május 14. 13:51

Kétszereplőssé vált az okostelefon-piac

Sem a Windows Phone, sem a BlackBerry nem tudott kitörni pozíciójából, az Android szokás szerint tarolt, mi több, az Androidon kívüli világ egyenesen zsugorodott. Az iOS továbbra is stagnál, de nyomtatja a pénzt.

Lassulni látszik az okostelefonos piac növekedése, ahogy az új fogyasztók bevonásának üteme lankad. Az idei első negyedévben a Gartner adatai szerint 210 millió okostelefon fogyott, szemben az előző év hasonló időszakának 147 milliós értékével - ez 42,8 százalékos növekedést jelent éves szinten. A piac egyébként szekvenciálisan is tudott nőni egy picit, a 207 milliós, rekord ünnepi negyedév után most hárommillióval több egység fogyott

Android vs iOS

A Google operációs rendszerének piaci sikere továbbra is töretlen, az elképesztő ütemben növekvő platform az elmúlt évben is szinte megduplázta eladásait, 84 millióról 156 millió darabra. A látványos növekedésnek megfelelően az Android részesedése 56,9 százalékről 74,4 százalékra emelkedett, vagyis világszinten már minden négy eladott okostelefonból három androidos. Érdemes megjegyezni, hogy az Android abszolút értékben nagyobbat nőtt, mint a teljes piac, tehát az összes többi gyártó eladásai összeadva visszaesést mutatnak.

Okostelefon-platformok eladásai, millió darab

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ahogy azt már megszokhattuk, az új iPhone nélküli negyedévekben esik az Apple platformjának részesedése, ezúttal 18,2 százalékra volt jó az iOS, 38,3 millió eladott iPhone-nal, egy éve ez 22 százalék volt 33 millió darabbal. Az Apple már hosszú ideje képtelen tartani a lépést az Android növekedésével, az olló ebben a negyedévben is tovább nyílt. Ennek ellenére az iOS stabilan őrzi 18-22 százalék közötti részesedését, ebből a szűk sávból évek óta sem felfelé, sem lefelé nem tud kitörni. A gyártó számára persze ez nem rossz hír, a piac legfelső rétegében továbbra is nagyon erős az iPhone, globálisan azonban nem lett népszerűbb.

Okostelefon-platformok részesedése (százalék)

Az irreleváns harmadik

A dobogó harmadik fokáért ma már késhegyre menő csatát vív a BlackBerry és a Microsoft mobilplatformja, gyakorlatilag hibahatáron belülre került a két rendszer közötti különbség. A Gartner adatai szerint a BlackBerry 6,2 millió eladott eszközével szemben a Windows Phone-nal 6 millió okostelefont szállítottak le, ezzel 3 illetve 2,9 százalékos részesedést ért el a két platform. A két rendszer egyelőre ellentétes pályán mozog, míg a BlackBerry az év során látványosan visszaesett (10 millióról 6,2 millióra), a Windows Phone-t futtató telefonok eladásai több, mint megduplázódtak, 2,7 millióról 6 millióra.

A BlackBerry pozíciója a következő negyedévekben várhatóan újra javulni fog, ahogy globálisan elérhetővé válnak a cég új operációs rendszerével, a BB10-zel szerelt telefonok. A Windows Phone számára kevésbé tűnik derűsnek a jövő, a két és fél éve a piacon lévő rendszer három százalék körüli részesedése egyelőre nevetségesen kevésnek számít, nem csak az Androidhoz, de az iOS-hez képest is.

Harc a harmadik helyért (feketével az Android és iOS mögött fennmaradó piaci részesedés)

Az alkalmazásokkal való ellátottság továbbra is döntő szempont egy platform mellett vagy ellen, a Windows Phone pedig két és fél év alatt sem tudott érdemben előrelépni. A Microsoft nemrég jelentette be, hogy a platfomra már 145 ezer alkalmazás érhető el, és ezek között több népszerű szolgáltatás kliense is, a középmezőnyben hatalmas a platform lemaradása. Hal Berenson volt Microsoft-alkalmazott blogposztja kiválóan foglalja össze a Windows Phone problémáját: míg a tíz legnagyobb amerikai bank mindegyike kínál iOS-re kliensalkalmazást, csupán hárman teszik meg ezt Windows Phone-on is. Pont az ilyen alkalmazások hiánya csorbítja a Microsoft versenyképességét ezen a piacon, a megoldás pedig még nem látszik.

Míg a Windows Phone-hoz alapoktól új alkalmazást kell készítenie minden fejlesztőnek, a BlackBerry külön utat választott és beengedi az androidos alkalmazásokat a piactérre. Némi átalakításra szükség van a fejlesztő részéről (és csupán az Android 2.3-as API szintet támogatja a platform), hosszabb távon ez a megoldás használhatónak tűnik, mivel csökkenti a kezdeti belépési korlátot a fejlesztők számára.

A Windows Phone globális sikertelensége nem jelenti azt, hogy egy-egy országban ne teljesítene kifejezetten jól a platform. Hazánkban például az IDC felmérése szerint a negyedik negyedévben már a második helyet csípte meg a Windows Phone, 10 százalékos részesedésével rávert az iOS 7 százalékára de nagyon elmarad a 80 százalékot szerző Android mögött.

Futottak még

A harmadik-negyedik helyezettet messze leszakadva követi a Bada és a Symbian, a platformtulajdonos által (Samsung, illetve Nokia) elhagyott két rendszer. Az első negyedévben már egyik rendszerrel sem készült új telefon, az eladások így a raktárkészletek kisöpréséből és a régebbi modellek lassan leálló gyártásából származnak. Érdekes módon a hat említett operációs rendszer együtt gyakorlatilag a teljes okostelefonos piacot lefedi, az Egyéb kategória mindössze hatszázezer telefont jelent - néhány éve ez még sokmilliós nagyságrendű, 10 százalékos részesedéssel rendelkező szegmens volt. Ahogy azonban a kisebb (távol-keleti) gyártók is egységesen átálltak Androidra, az apró, niche rendszerek egyszerűen eltűntek a piacról.

Ez érdekes kérdés a feltörekvő új rendszerek számára, mint a Firefox OS, az Ubuntu mobil rendszere vagy a Jolla Sailfish. E rendszerek az Androiddal fel tudják venni a versenyt a legalsó, belépő szintű kategóriában, kérdés, hogy gyártói támogatást kapnak-e az elképesztő androidos ellenszélben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról