:

Szerző: Koi Tamás

2011. június 3. 15:06

Itthon is forgalomba kerül az Xperia Play

Rövidesen a hazai boltok és a mobilszolgáltatók kínálatában is megjelenhet a Sony Ericsson kifejezetten játékra fejlesztett okostelefonja, az Xperia Play.

A februári Mobile World Congressen bemutatkozott androidos készülék, mely formavilágát tekintve leginkább a PSP Go! felépítését követi, több piacon már kapható, hazánkban mindeddig a fizetős Android Market hiánya miatt nem került hivatalosan forgalomba. Miután a Google megnyitotta a mobilos alkalmazás-piactér fizetős részét Magyarországon, minden akadály elhárult a forgalmazás elől: az Xperia Play a harmadik negyedévben érkezik hazánkba, ekkora már a tervek szerint tucatnyinál is több exkluzív játékot lehet majd elérni hozzá.

Az Xperia Play minden kétséget kizáróan az idei év egyik legjobban várt készüléke a Sony Ericssonnál. Az Android és PlayStation Portable keresztezéséből született mobilt maga Kaz Hirai, minden Playstationök atyja mutatta be személyesen - az anyacég Sony valószínűleg ezzel is akarta mutatni, kiáll a most bemutatott platform mellett. A támogatásra szükség is lesz, hiszen egy játékra kihegyezett készülék játékok nélkül sokat nem fog érni. A bemutatón elhangzottak szerint azonban ez a veszély nem fenyeget, a telefon piacra kerülésekor, márciusban legalább 50 cím lesz elérhető - olyan kiadóktól mint az EA, az Activision, a Gameloft, a Trendy és a Fish Labs.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A vállalat tegnap több mint húsz új címet jelentett be, melyek közül tíz kizárólag a Play-en érhető el (a programok egyrészt ID alapján azonosítják be a telefont, másrészt nem működnek érintőkijelzővel, csak a Play interfészével). A Sony Ericsson bejelentette továbbá, hogy a PlayStation játékgyűjtemény egy részét elérhetővé fogja tenni a Playre - elsőként a Spyro the Dragon, a Wipeout és a Twisted Metal Androidra portolt változatai jelennek majd meg.

A Sony Ericsson a jövő héten kezdődő E3 expón hoz nyilvánosságra további részleteket a játékválaszték bővítéséről. A cég a magyarországi forgalmazási tervekről egyelőre csak annyit árult el, hogy a készülék valamikor a harmadik negyedévben kerülhet be a hivatalos értékesítési csatornába itthon.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.