Az AMD is felkapaszkodott a billió dolláros klubba
Hétfőn rövid időre átütötte az egybillió dolláros lélektani határszintet az AMD piaci tőkeértéke, a vállalat ezzel immár a negyedik olyan tőzsdén jegyzett szereplő, mely a chipgyártásból építette fel magát ekkorára.
A hétfői kereskedési napon csaknem 10 százalékkal erősödő Advanced Micro Devices (AMD) történelmet írt az amerikai tőzsdén azzal, hogy a cég értéke a növekedés hatására fennállása óta először átlépte az egybillió dolláros lélektani határt.
Az AMD papírjainak árfolyama az elmúlt öt napban egyébként is jelentősen erősödött, csak ez idő alatt mintegy 25 százalékot, ezzel azt mutatva, hogy a befektetői bizalom lassan kezd visszatalálni a múlt hónapban jellemző pesszimizmus után, melyet a várakozásokhoz képest visszafogottabb piaci előrejelzés okozott.

A vállalatnak szekerét a mesterséges intelligencia adatközpontok globális építési láza az elmúlt időszakban ettől függetlenül éppúgy meglökte, mint számos riválisának. Az AMD papírjainak értéke csak idén 180 százalékkal nőtt, a mostani, egybilliós értékhatárral a társaság azonban még így is csak a negyedik amerikai chipgyártó a sorban.
Az ezermilliárd dolláros piaci tőkeértéket először az egyik ős-riválisnak számító Nvidia-nak sikerült elérnie 2023-ban (a cég piaci kapitalizációja mostanra meghaladja az ötezer milliárd dollárt, ezzel egyben messze a világ legértékesebb tőzsdén jegyzett társasága), később az elsősorban hálózati célprocesszorokat gyártó Broadcom, majd a memóriagyártó Micron ért fel erre a szintre.
A vállalat elnök-vezérigazgatója Lisa Su az augusztusi eredménybeszámoló során hangsúlyozta, hogy cége az adatközponti termékek eladásának duplázódására számít 2027-ben. Lényegében ugyanezt ismételte meg pár nappal ezelőtt Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója (akit egyébként rokoni szálak is összekötnek Su-val) amikor azt mondta a brit uralkodó által Skóciában rendezett protokolláris tanácskozáson, hogy a vállalat jövőre kétszer annyi AI-célprocesszort fog eladni, mint idén.