Szerző: Dojcsák Dániel

2011. január 12. 17:09

Mobil hotspottá válhatnak az iPhone-ok is

Minden Android Froyót futtató okostelefon képes 3G-s adatkapcsolatot használva egy Wi-Fi hotspotot létrehozni, ezzel táplálva hálózattal a környezetében lévő többi eszközt. Az iPhone-nak csak a Verizonnál kapható változatába került be ez a képesség, de később a többiben is felbukkanhat.

Az amerikai Verizonnál tegnap volt az iPhone CDMA-hálózatot támogató verziójának hivatalos bemutatója, így már nem csak az AT&T-nél lehet hozzájutni az Apple okostelefonjához. A készülék egyik újdonsága, hogy mobil hotspotként is működik, az iOS 4.3-as verzióban minden valószínűség szerint az AT&T-nél, illetve Európában forgalmazott GSM/UMTS változatban is feltűnik ez a funkció.

A frissítés után elvben minden készülék képes lenne továbbosztani Wi-Fi kapcsolaton keresztül a mobilinternet, viszont az amerikai szolgáltatók előszeretettel tiltanak le egyes funkciót a náluk forgalmazott mobilokon. Így előfordulhat, hogy ezért a funkcionalitásért külön fizetni kell majd a felhasználóknak. Az USA-ban ez viszont egyáltalán nem szokatlan, a mobilos Skype esetében is sikerült az ottani szolgáltatóknak elérni, hogy csak Wi-Fi hálózaton keresztül működjön, 3G-n ne.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az Egyesült Államokban a legtöbb mobilos adatcsomag a közelmúltig korlátlan volt, így a szolgáltatók kényesen ügyeltek arra, hogy a mobiltelefonokkal lehetőleg ne lehessen megosztani a kapcsolatot. A Verizonnál az androidos Droid X felhasználóknak is havi 20 dollárt kell fizetne a hotspot-képességét, s még akkor is csak 2 gigabájt plusz adatforgalmat kapnak hozzá.. Az európai felhasználóknak valószínűleg nem kell attól tartania, hogy az iPhone csak külön előfizetési díjért változik Wi-Fi hotspottá, mivel itt a legtöbb adatcsomag korlátos, ráadásul általában kevés forgalmat tartalmaz. Ha valaki hotspot üzemmódban szeretné felhasználni havi adatforgalmi keretét, akkor szabadon megteheti.

A Verizon-bemutatón amerikai újságíróknak sikerült kipróbálnia a funkciót, s a tapasztalatok szerint a hotspot ki-be kapcsolása gyors, a beállítások egyszerűek, átláthatóak. A hírek szerint hamarosan az AT&T ügyfelei, illetve a más országokban vásárolt iPhone-ok tulajdonosai számára is megnyílik a mobil hotspot funkció. Elméletileg az iOS 4.3 “8F5148b” buildnek lesz része az újítás, ami márciusban élesedik majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról