Szerző: Koi Tamás

2010. augusztus 13. 11:57

Botrány a román digitális átállás körül

Az eredetileg tervezett időponthoz képest évekkel kitolódik a televíziózás digitális átállása Romániában, miután a helyi kabinet gyakorlatilag az utolsó pillanatban lefújta a két DVB-T multiplex üzemeltetésére kiírt pályázatot.

Valóságos sokként érte a romániai digitális átállásban érdekelt vállalatokat a kormány szerdai döntése, amelyben 2015-re halasztotta az országban működő, analóg tévéadók lekapcsolásának határidejét. Az uniós tagországban a digitális átállásra eredetileg kitűzött céldátum éppúgy 2012 eleje volt, mint hazánkban, Romániában azonban a felkészülés jóval lassabban haladt mint nálunk, illetve más uniós tagországokban. Az átállás elhúzódása a magyarországi frekvenciagazdálkodást is érintheti.

A helyi kabinet szerdai döntésének igazi pikantériája, hogy lapértesülések szerint anélkül született a határozat, hogy a kormányzat előzetesen egyeztetett volna a helyi hírközlési hatósággal, az ANACOM-mal, vagy akár csak informálta volna a szervezetet. Az ANACOM a magyarországi Nemzeti Hírközlési Hatósághoz hasonlóan felel, illetve felelt a multiplexek üzemeltetésére vonatkozó pályázat lebonyolításáért.

A kormányzat rövid indoklásában kifejtette: a pályázatok lefújása és a digitális átállás elhalasztása azért vált szükségessé, hogy az állampolgároknak több ideje jusson a földi sugárzású digitális tévéadók vételéhez szükséges berendezések beszerzésére, illetve minden érintett fél megfelelően felkészülhessen az analóg lekapcsolásra. A román digitális átállás pályázati határideje eredetileg szeptember 17-én zárult volna, eddig hét pályázó jelentkezett a két multiplex üzemeltetésére. Az első multiplexnél a pályázati határidő lezárásához képest egy hónappal később, október 18-án lett volna az eredményhirdetés, a másodiknál tíz nappal ezután.

Az analóg adók lekapcsolását egy Európai Uniós ajánlás alapján a nemzetközösség összes tagországában el kell végezni 2012-re, hogy az ezzel felszabaduló frekvenciákat más célra, így elsősorban mobil adatkommunikációs feladatokra fel lehessen használni. Egyes, nyugat-európai országokban a digitális átállás már teljesen végbement, míg máshol a hálózat kiépítése folyamatosan zajlik.

Ilyen uniós tagország Magyarország is, ahol a pályáztatás 2008-ban sikeresen lezajlott, majd a nyertes Antenna Hungária megkezdte a hálózat kiépítését, végül a kereskedelmi üzem pár hónap késéssel, 2009 elején elindulhatott. Szalai Annamária, a Nemzeti Hírközlési Hatóság jogutódjaként szerdán létrejött Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a bemutatkozó sajtótájékoztatón az egyik elsődleges, kiemelt feladatnak nevezte meg a honi digitális átállás sikeres lebonyolítását. Szalai megerősítette, hogy a korábbi tervek alapján az átállás itthon is fokozatos lesz, vagyis bizonyos körzeteket előbb kapcsolhatnak le, mint másokat, és eltérő időpontban lehet a közszolgálati és a kereskedelmi csatornák átállítása is.

A román digitális átállás elhúzódása a szomszédos országok egymástól függő frekvenciagazdálkodása révén a hazai digitális átállás során felszabaduló frekvenciák újrahasznosítására is hatással lehet, ezzel kapcsolatban konkrét részleteket azonban a Nemzeti Hírközlési Hatóság folyamatban lévő átalakítása miatt egyelőre nem tudtunk kérdezni illetékesektől.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.