Szerző: Dojcsák Dániel

2010. július 7. 13:07

Olcsóbb lett a Sony e-könyv olvasó is

Úgy tűnik idén valóban elérhető árba kerülnek az e-könyv olvasók, s tömeges eladásokkal lehet kalkulálni. A Kindle áresése után most a konkurens Sony is jelentősen csökkentette eszközeinek árát.

A Sony Corporation 50 dollárral csökkentette a Reader Daily Edition nevű csúcsmodelljének árát, így az a korábbi 349 helyett már csak 299 dollárba kerül, míg a belépő szintű olvasó ára 20 dollárral csökkenve 169 dollár lett. A Sony nem várt sokat az Amazon és a Barnes & Noble árcsökkentő lépése után. A japán cég két konkurense ugyanazon a napon vágta meg az árait, így mindkét cég 200 dollár alatt kínál e-könyv olvasót.

Az iPad bezavart mindenkinek

Az e-book piacon látható mozgásnak elsődleges oka valószínűleg az Apple iPad megjelenése, hiszen az 500 dollárért kapható iPad, ami ugyan kompromisszumokkal, de szintén alkalmas könyvolvasásra komoly nyomást jelent az eddig jelentős alternatíva nélkül lubickoló e-könyv forgalmazóknak.

Mindhárom e-könyv olvasóval foglalkozó cég egyöntetűen állítja, hogy eszközeikre igény van a piacon, leginkább a rendszeres olvasók körében, akik nem szeretnének kompromisszumokat kötni a minőségben vagy az eszköz üzemidejében, s valóban a könyvolvasás számukra az elsődleges funkció, s nem az internetezés és egyéb mulitmédia fogyasztás.

Az árverseny egészséges

A Sony persze hozzátette, hogy az árcsökkentés nem egy ijedt lépés a cég részéről, hiszen a konzumer elektronikai piacon teljesen normális az ilyen trend. A cég célja, hogy a digitális olvasás minél szélesebb rétegekhez jusson el, s ehhez a Sony igyekszik megfelelő terméket, választási lehetőséget és értékeket adni - az árversenyt pedig teljesen egészségesnek tartja a japán cég.

Ennek eredménye, hogy a mai árakat nézve a Sony csúcsmodellje 80 dollárral olcsóbb, mint az Amazon Kindle DX. A Reader természetesen a Kindle-höz és a Nookhoz hasonlóan korlátlan 3G adatszolgáltatással érkezik, viszont a Sony olvasója érintésérzékeny.

A harcnak azonban messze nincs vége, heteken belül érkezik egy teljes új generáció a Sony e-könyv olvasók sorába, válaszul az Amazon múlt héten bemutatott új Kindle DX generációjára. Az Amazon-Sony versenyben azonban a legnagyobb választóvonal nem az eszközök hardveres képességei között keresendő, hanem abban, hogy az Amazon továbbra is hozzáláncolja a vásárlóit saját online áruházához, míg a Sony minden szabványos könyvformátumot támogat, s ha a felhasználó más forrásból szerezné be a könyveket, akkor megteheti.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról