Szerző: Bodnár Ádám

2010. június 3. 13:49

A Lenovo PC-i a legmegbízhatóbbak

A PC-javítással és támogatással foglalkozó amerikai Rescuecom ismét nyilvánosságra hozta megbízhatósági felmérését, amelyben most a Lenovo végzett az élen, letaszítva a trónról a korábban sokáig vezető Apple-t.

Minden PC-vásárló számára örömhír lehet, hogy a gépek megbízhatósága összességében sokat javult, derül ki a Rescuecom által nyilvánosságra hozott adatokból. A vállalat felmérésében szereplő első öt gyártó mindegyike javítani tudott pontszámán, amelyet a Rescuecomhoz beérkező segélykérő telefonhívások és az amerikai piaci részesedés figyelembe vételével számítanak ki. A statisztikák alapjául mintegy 20 ezer hívás szolgált.

2010 első negyedéves adatai alapján a legmegbízhatóbb PC-ket a Lenovo gyártja. A Rescuecomhoz beérkező segélyhívásoknak csak 0,8 százaléka kapcsolódott Lenovo-gépekhez, miközben a vállalat részesedése az amerikai piacon 4 százalék volt az IDC statisztikái szerint. A kínai cég több mint 200 pontot javított legutóbbi eredményéhez képest és a Rescuecom pontozási rendszerében 521 ponttal lett az első.

\"\"

A második helyen az ASUS végzett, amelynek amerikai piaci részesedése 4,6 százalék, a Rescuecomhoz beérkezett hívásoknak pedig 1 százalékáért felelt, a pontszáma pedig 446 lett. A sokáig vezető Apple most csak a harmadik helyet szerezte meg 382 ponttal, a negyedik a megbízhatósági rangsorban aToshiba lett (262 pont), az ötödik pedig a HP (217 pont). Tavaly az Apple vezette a listát az ASUS és a Lenovo előtt, a Toshiba és a HP sorrendje azonos volt, de a pontszámok jóval alacsonyabbak voltak, az Apple 365 ponttal tudott az élen végezni, az ötödik helyen álló HP csak 149 pontot szerzett.

A Rescuecom vezetője, David Milman a felmérés kapcsán megjegyezte, a mostani gazdasági helyzetben a fogyasztók és a vállalati vásárlók számára is hasznos információ lehet a PC-márkák megbízhatósága, mielőtt nehezen megkeresett dollárjaikat elköltik. A PC-szerviz szerint a megbízhatóság számos tényezőből áll össze, ugyanolyan fontos a hardver és a telepített szoftverek minősége, illetve az elérhető gyártói támogatás. Ennek hiányában a vásárlók gyakrabban fordulnak olyan független szakértőkhöz mint amilyen a Rescuecom.

A Lenovo számára az utóbbi időben nem ez volt az egyetlen elismerés, a Technology Business Research is első helyre rangsorolta a PC-it a vállalati vásárlók elégedettségét mérő felmérésében. A ThinkPad noteszgépek sorozatban negyedszer végeztek az élen a TBR felmérésében, a válaszadók a gépek minősége mellett a gyártói technikai támogatást emelték ki fő erősségként, amely egyaránt vonatkozik a telefonos segítségnyújtásra és a szervizre. A TBR 500 amerikai vállalatot vont be a felmérésbe, amelyek összesen 1 milliónál is több PC-t üzemeltetnek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról